„RAJZSZÖG” címmel országos képzőművészeti alkotótábort szervez 2002. augusztus 19–25-én Gombaszögön felső tagozatos alapiskolás, valamint középiskolás fiatalok számára a Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány, az SZMPSZ Országos Választmánya és a Rovás Polgári Társulás.
RAJZSZÖG – ORSZÁGOS ALKOTÓTÁBOR
„RAJZSZÖG” címmel országos képzőművészeti alkotótábort szervez 2002. augusztus 19–25-én Gombaszögön felső tagozatos alapiskolás, valamint középiskolás fiatalok számára a Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány, az SZMPSZ Országos Választmánya és a Rovás Polgári Társulás. A rendezők főleg olyan tanulók jelentkezését várják, akik elhivatottságot éreznek a művészetek iránt. A munka a következő négy csoportban, szakemberek vezetésével zajlik majd: festészet szekció – Rácz Noémi képzőművész, illusztrátor és rajztanár; rajz szekció – Lukács Zsolt grafikusművész és rajztanár; képalkotó szekció – Szabó Ottó grafikus- és festőművész, rajztanár; üvegfestészet szekció – Kovács Ágnes néprajzos.
A résztvevőkre a napi hatórás foglalkozásokon kívül kirándulások és egyéb szórakozási lehetőségek is várnak – este tábortűz, filmvetítés, előadások és szabad programok.
A részvételi díj hét napra 1200 Sk – ebben benne foglaltatik az oktatás, a szállás (faházakban) és a napi három étkezés ára is.
Jelentkezni június 30-ig lehet a következő címen:
Nadácia pre rozvoj Gombaseku
049 51 Slavec 78
tel.: 058/ 788 3310, 0908/ 175 133; e-mail: [email protected]
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.