Prózába oltott gének

JUHÁSZ KATALIN

Persze nem volt ez mindig így, Ulickaja ugyanis sokáig tiltólistán volt hazájában, írásai csak külföldi lapokban jelenhettek meg.

Eredetileg nem írónak készült, a moszkvai egyetem biológiai szakán végzett és genetikusként szeretett volna dolgozni. A Szovjetunióban azonban ez sem volt egyszerű. Mivel genetikai kutatásaihoz nem kapott elég támogatást, elhagyta a tudományos pályát, és írni kezdett. Forgatókönyvei alapján két film készült, majd a Zsidó Színház irodalmi vezetője lett. Ekkor már feketelistán volt szamizdatterjesztés miatt. Első novelláskötete 1983-ban jelent meg, de hazájában csak akkor vettek tudomást róla, amikor művei külföldön sikert arattak.

A jég csak 1992-ben tört meg, amikor a Novij Mir közölte Szonyecska című kisregényét, melyet Oroszországban Booker-díjra jelöltek, Franciaországban és Olaszországban pedig rangos irodalmi díjakat kapott. Karrierje azóta töretlenül ível felfelé.

A Médea és gyermekei (1996) megjelenése után ismét jelölték a Booker-díjra, és bár ekkor még nem kapta meg, ez a mű mégis meghozta számára a világhírt. Ez a bensőséges hangulatú családregény egy krími görög asszony és hozzátartozói boldogtalanságáról, sajátos elszigeteltségéről szól. Egy olyan népcsoport történetét is megjeleníti, amely a hatalmas Oroszországban nem találja a helyét, feleslegessé válik.

1999-ben jelent meg a Vidám temetés, amely címével ellentétben korántsem könnyed olvasmány. Az Egyesült Államokban élő orosz közösség egyik központi alakja halálos beteg, felesége, szeretői és barátai igyekeznek megszépíteni számára a maradék időt, közben saját életüket is kénytelenek alaposan átértékelni.

A következő, Kukockij esetei című regényében egy család életén keresztül mutatja be a diktatúra anomáliáit. Ezért a műért végre megkapta a Booker-díjat, a regényből készült tizenkét részes tévéfilmet pedig nagy sikerrel vetítették Oroszországban.

A 2003-ban megjelent Életművésznők egy olyan nőről szól, aki más nők életén keresztül próbálja megismerni önmagát. Az Odaadó hívetek, Surik főszereplője pedig egy fiú, aki a körülötte élő nők sorsát szeretné megkönnyíteni.

Ljudmila Ulickajáról gyakran mondják, hogy igazi „női író”, aki nőkről és nőknek ír, ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Munkásságát áthatja az emberi sorsok, az emberek közti kapcsolatok iránti érzékenység. Szereplői életszerű szituációkban tépelődő, gondolkodó alakok, összetett egyéniségek, akiknek nem mindegy, milyen nyomot hagynak maguk után a világban. Ulickaja műveit több mint húsz nyelvre fordították le.

2006-os „áldokumentum-regénye”, a Daniel Stein, tolmács elnyerte az orosz Nagy Könyv díjat. A történet középpontjában egy zsidó származású férfi áll, aki a II. világháború idején tolmácsként dolgozott a Gestapónak, és segített elmenekülni 300 zsidónak egy megsemmisítésre ítélt gettóból. A főhőst más szereplők leveleiből, naplójegyzeteiből, magnóra vett visszaemlékezéseiből ismerjük meg, mintha csak egy tükör-labirintusban sétálnánk, ahol a végtelen visszatükröződések adják ki a láthatatlan szereplőt. Szinte sosem tudjuk eldönteni, hol végződik a valóság és hol kezdődik Ulickaja fantáziája.

Ezt követően az írónő elbeszéléseit válogatta kötetbe Elsők és utolsók címmel, majd pedig a Sztálin halálától Gorbacsov peresztrojkájáig terjedő időszakot mutatta be három ember sorsán keresztül, Imágó címmel. A legtöbb kritikus külön kiemelte, hogy a női nem szószólójaként nyilvántartott Ulickaja ezúttal a férfibarátságról írt könyvet, a nők itt csak mellékszereplők. Az Imágó elsősorban arról szól, hogy véletlenül egymás mellé sodródó emberek hogyan állnak ki egymásért a nehéz időkben.

A magyarul tavaly megjelent Mi urunk népe című elbeszélés-gyűjteményben ismét hétköznapi és rendkívüli emberekről, tragédiákról és csodákról mesél.

Ulickaja több regényét megfilmesítették és több darabja fut az orosz színházakban. Szinte valamennyi műve olvasható magyarul is, a Magvető Kiadónak köszönhetően. Stílusának különlegessége a meseszövésben, a különböző szálak furcsa kapcsolódásaiban, az emberi sorsok finom ábrázolásában rejlik. A háttérben pedig minden esetben ott munkál a politika. Úgy tart tükröt a társadalom elé, hogy a kisemberek arcát mutatja meg benne.