Pozsony. Immár tizenegyedszer adnak egymásnak találkozót a szlovák fővárosban az elmúlt szezon európai harmonikaversenyeinek legkiválóbbjai az állami Konzervatórium Tálentum nevű alapítványa mellett működő Módszertani Központ jóvoltából.
Pozsonyi Nemzetközi Harmonikafesztivál
Pozsony. Immár tizenegyedszer adnak egymásnak találkozót a szlovák fővárosban az elmúlt szezon európai harmonikaversenyeinek legkiválóbbjai az állami Konzervatórium Tálentum nevű alapítványa mellett működő Módszertani Központ jóvoltából. Együttműködve a németországi FIA nemzetközi társasággal, amelynek szintén feladata és célja az ifjú tehetségek felkarolása, a rendezők a Szlovák Rádió 2. stúdiójában június 29-én este 7 órakor az év nagy szenzációját, az orosz Szergej Oszokint mutatják be a közönségnek a fesztivál nyitóhangversenyén. A 2001-es Piano Bratislava zongoraverseny tajvani győztesét, Yi-Chin Lut is itt hallhatják majd az érdeklődők. Június 30-án este 7 órai kezdettel a Konzervatórium koncerttermében a kiváló lengyel Radoslaw Puszylo-Maciej Cwiklinski duó, valamint a tavalyi klingenthali győztes, Jan Maisl cseh harmonikaművész szerepel. Július első napján reggel 9 órától a Coupe Jeunesse nemzetközi ifjúsági zenei verseny Csehországból, Szlovákiából, Magyarországról, Jugoszláviából és Lengyelországból érkező résztvevői veszik birtokukba a Konzervatórium termeit. A díjkiosztó ünnepség mellett az est fénypontja minden bizonnyal a magyar és argentin művészekből álló CHE TANGÓ együttes fellépése lesz este 7 órakor a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében, Ernesto Arenzon argentin zeneszerző művészeti vezetésével.
A már hagyományos mesterkurzusokat június 29-től július 2-áig Bogdan Dowlasz, a lodzi Zenei Egyetem professzora vezeti. (rt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.