POSTALÁDA

A szeptember 24-i ZeneZónában, a Fülbemászó című rovatban írtam az Edda Művek legújabb, Örökség című albumáról. Több Edda-rajongó ragadott tollat, kifejezve a nemtetszését a cikk kapcsán.

Ezek után gondolom kevesen hiszik el rólam, hogy nagy tisztelője vagyok a zenekarnak. Pedig így van! Egy csapat, amely több, mint két évtizede a legnépszerűbbek között van, már önmagában is tiszteletet parancsol!

Általánosságokban gondolkodtam, amikor azt írtam, hogy a mai tinédzserek nem ismerik a csapat munkásságát. Nem szabad abból kiindulni, hogy a koncerteken mindenki, kortól függetlenül énekli a dalokat. Ez érthető, az Edda fellépéseire azok mennek el, akik szimpatizálnak vele, akik ismerik a repertoárját. De akik otthon maradnak, azok nem ismerik! Mert honnan ismernék? A legnépszerűbb kereskedelmi rádiók csak két slágert, a Hűtlen és az Éjjel érkezem címűeket játsszák, a többiről megfeledkeztek, a mai dalok pedig nem férnek bele az ízlésvilágukba. ĺgy azután nincs honnan megismerni a csapatot!

A Fülbemászó című rovatban – gondolom észrevettétek – nem célom az albumok kivesézése, már csak azért sem, mivel az ízlések és a pofonok különbözőek, valakinek ez tetszik, valakinek az. Inkább a zenekarról, előadókról írok többet, felidézve pályájukat, ezért történhetett meg, hogy az Örökség-album dalairól sem írtam külön-külön. Célom, hogy az Olvasóban felkeltsem az érdeklődést a bemutatott kiadvány iránt. Az érdeklődést felkelteni nem csak azzal lehet, ha csupa jó dolgot ír róla az ember!

Köszönöm szépen a leveleket, a hozzászólásokat, ezzel a témát lezártnak tekintem. Természetesen továbbra is várom a véleményeket, szívesen fogadom az építő jellegű kritikákat is.

Tisztelettel: Puha József, a ZeneZóna vezetője.