POSONIUM IRODALMI DĺJ

A Madách Egyesület keretében az elmúlt évben alapították a Posonium Irodalmi Díjat. Alapítói – Laurer Edith és John Laurer (Cleveland, USA) – szándéka szerint a díjat évente ítélik oda.

A Madách Egyesület keretében az elmúlt évben alapították a Posonium Irodalmi Díjat. Alapítói – Laurer Edith és John Laurer (Cleveland, USA) – szándéka szerint a díjat évente ítélik oda. Azokat a műveket jutalmazzák vele, amelyek a magyar irodalmat és szellemiséget, valamint a nemzeti örökséget és a hagyományt erősítik Szlovákiában, korszerű formában.

A díj odaítélésére 2002-ben is sor kerül.

A Posonium Irodalmi Díj Kuratóriuma ezúton kéri az érdeklődőket, hogy pályázati szándékukról értesítsék a kuratóriumot. Pályázni az elmúlt kalendáriumi évben (2001-ben!) megjelent szépirodalmi művel (próza, költészet), valamint nyelvtudományi és irodalomtudományi, illetve irodalomkritikai művel lehet.

A kuratórium már korábban felkérte a könyvkiadókat, hogy a múlt évi könyvjegyzéküket és a díjra alkalmas műveket továbbítsák a kuratóriumnak. Az egyéni pályázatókat is arra kérjük, két példányban továbbítsák a pályaműveket, legkésőbb 2002. április 30-ig,

az alábbi címre:

Madách Egyesület

Devätinová ul. 54

P. O. Box 11

825 52 Bratislava.

Tájékoztatásként közöljük, hogy a fődíjon kívül (30 000 Sk), életműdíj (35 000 Sk), valamint elsőkötetes szerző díj (10 000 Sk), illetve különdíjak és (ebben az évben először) képzőművészeti életműdíj kiosztására is sor kerül.

A díjkiosztásra – a tervek szerint – 2002 június elején kerül sor. A díjakat a Posonium Irodalmi Díj Kuratóriuma ítéli oda.

A Posonium Irodalmi Díj Kuratóriuma

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?