Piparitkaságok a párkányi múzeumban

A kiállított darabok között vannak állati csontokból, szaruból, kagylóból és kukoricacsutkából készített pipák is. Nem hiányoznak a vízipipák sem.

„A kiállítási tárgyak a Nyitrai Pipatörténeti Klub és a Lévai Barsi Múzeum gyűjteményéből valók. Nagyon ritka és egyedi darabok is vannak közöttük. Külön vitrinben láthatók a Zachar cég pipái, melyeket az Egyesült Államokban is forgalmaztak” – mondta Juhász Gyula, a múzeum igazgatója.

A pipázás a dohányzás legszertartásosabb formája. Háromezer éve a papok kiváltsága volt, később a közép-amerikai indiánok mindennapjainak részévé vált. Európában – ahová Kolumbusz közvetítésével került – sokáig az ördög művének tartották. Hódító útjára az Erzsébet-kori Angliából indult. Anglia mellett elsőként Hollandiában honosodott meg a pipázás. Az agyagból készített cseréppipák leghíresebb gyártási helyei Gouda (Hollandia) és Broseley (Anglia) volt. Magyarországra a pipa török közvetítéssel került. A 18. és 19. században már jelentős pipakészítő műhelyek működtek Selmecbányán, Zólyomban, Léván, Modorban és Körmöcbányán. Tartósságuk és keménységük miatt a legkedveltebbek a selmeci pipák voltak.

„A pipák legkorábbi alapanyaga az égetett agyag volt. Az ebből készített cseréppipa a 19. század elejéig szinte egyeduralkodó volt a pipázók körében. Alapvetően két fajtáját különböztetjük meg: az angol–holland típust és a török vagy magyar típust. Egyik érdekes típusa a csibuk, melynek feje laposabb, tömzsibb, piparostélyt tartalmaz. A magyarországi cseréppipa-készítés fellegvára Selmecbánya és Debrecen volt” – magyarázta a múzeum vezetője. A legelterjedtebb pipa-alapanyag a fa. Az idők során a legkülönbözőbb fajta fából készítettek pipákat, amelyek nem minden esetben voltak jók, mivel gyakran kellemetlen mellékízt okoztak. A 19. század elején fedezték fel Franciaországban a ma legáltalánosabban elterjedt és használt pipafajtát, a briar pipát. A fapipák mellett – az anyag tartóssága miatt – kedveltek voltak a fémpipák is. A 19. és a 20. században Közép-Európában a porcelánpipák voltak a legkedveltebbek, amelyeknek nagy hátránya volt a pipafej túlmelegedése és törékenysége. A kiállított pipák között gyönyörűen megmunkált tajtékkő pipafejek is vannak. A legjobb tajtékpipákat Budapesten, Párizsban, Bécsben és Isztambulban készítették. Napjainkban a legismertebb tajtékpipagyártók Ausztriában és Törökországban működnek.

„Az első vízipipákat kókuszdió héjából készítették Indiában. Fénykora a 17. századi Törökországban volt, akkoriban szigorúan szabályozták a használatukat. A 19. és 20. században kifejezetten népszerűvé vált az előkelő európai hölgyek körében. Fontos részévé vált az ötórai teázásnak és egyéb összejöveteleknek” – jegyezte meg Juhász a kiállított pipák kapcsán, amelyek augusztus végéig láthatók a párkányi múzeumban.