PENGE: Pöcsölni nem könnyű

Az utóbbit nagyrészt a kötet második (középső), Nem válik című ciklusa hivatott elvégezni. Ebben a nagymama veszi át a szót az alanyi költő unokától, s vezeti végig az olvasót a 20. század második felén, elég nagy léptekben (a versek egy-egy évszámot kapnak címül: 1947, 1966, 1995). Mélyfúrásokat nem kapunk, semmilyen tekintetben, nem is célja ez a szerzőnek. Finoman jelzi ugyan a helyeket, amelyeken felfeslik a famíliatörténet „szövete”, de a jelzések túlságosan is visszafogottak – s ugyanez vonatkozik a kötet egészére is. Talán olvasói belátás kérdése, hogy amit alulretorizált vagy eszköztelen lírai nyelvként azonosítunk (lásd Áfra János hátlapszövegét), nem jelez-e inkább biztonsági játékot. Hogy ez a nyelv még nem igazán képes mit kezdeni a családi anyaggal (és önmagával).

Ezért lehet csupán félsiker a címadó vers mitizálásra vonatkozó intenciója: „miután mindketten meghaltak, / alkalmassá váltak a megbocsátásra / és a mitizálásra. így váltak együtt / tévedések tárgyává” – mondja a lírai én a nagyszülőkről. Már ez a kijelentés is a közhelyhatáron billeg, de a vers folytatása már menthetetlenül átcsúszik: „mert megbocsátani az élőknek kell”. Nincs az a kontextus, amely „feldúsítaná” e szöveghelyet, bár a folytatás tesz rá némi kísérletet: „akkor is, ha újra és újra eltakarja a / tévedés, // hogy a vér / nem válik, / csak átalakul”. Ez utóbbi pár sor egyben a kötetzárlat is, mely távlatba helyezi a könyv szimpatikus alapgondolatát: óhatatlanul a generációkon átívelő, öröklődő tévedések tárgyai vagyunk.

Stermeczky kötete illeszkedik a fiatal lírának abba a komoly félsikereket felmutató „projektjébe”, mely az eszköztelenség és a közvetlen lírai megszólalás jegyében ösztökéli az alkotókat, hogy a mindennapok közhelyeit (a szó neutrális, ha tetszik, antik értelmében) bátran építsék be költészetük nyelvébe. Ennek sikeres működtetése különös odafigyelést és magabiztosságot kíván.

A lírai én az emlékekkel folytatott munkáját, az önmaghatározás kísérleteit „pöcsölésnek” nevezi. A kifejezés igen találó, önirónia és szerénység is visszhangzik benne. Az étvágy című zsánerdarabban ugyanis épp fordítva mondja: „én közben eszem, és nem / pöcsölök távoli dolgokon”, miközben természetesen állandóan távoli dolgokkal kell foglalkoznia, a jelen minden pillanatára rányílik a múlt, legyen az személyes vagy történelmi. Az ápol és eltakar című vers ügyesen montírozza egybe a közéleti és a történelmi távlatot egy lakásöröklési ügylet keretei között: „az előszobában Magyarország Alaptörvénye / fogadott. sokszor felülírt dísz, / az aktuális érzelmekkel / bővítve. a régieket már senki / nem használja.”

A kötet egyértelmű erénye, hogy beszélője pontosan felmérte lehetőségeinek eszköztárát, ami bizakodásra ad okot. Csakhogy óvatossága, távolságtartása összességében súlytalanná is teszi az opust. Mindenesetre, pöcsölni nem könnyű.

Stermeczky Zsolt Gábor: Tévedések tárgya. Scolar Kiadó, 2018. 72 oldal.

Értékelés: 5/10

Vida Gergely