A vámtarifák ritkán hozzák meg az ígért gazdasági előnyöket – figyelmeztetett Ralph Ossa, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) vezető közgazdásza, gazdasági kutatási és statisztikai részlegének vezetője.
A WTO vezető közgazdásza szerint a vámoktól várt előnyök aligha valósulnak meg

A szakértő írásában nem nevezte meg az Egyesült Államokat, amely jelentős vámokkal akarja elérni a hazai termelés növekedését.
„A vámtarifák lényegében egyszerűek: növelik az importált áruk hazai árát. Hatásuk azonban összetett módon áramlik végig a gazdaságon, megváltoztatva az árakat, béreket, árfolyamokat és kereskedelmi mintákat” – fejtette ki Ossa.
Rámutatott arra, hogy a vámtarifák előnyösek lehetnek azoknak a hazai iparágaknak, amelyek versenyeznek az importált termékekkel. „Ez azonban elvonja a munkaerőt és a tőkét az exportáló szektortól” – tette hozzá. Szerinte a hazai iparágak bővítése emellett magasabb béreket eredményez, ami növeli az exportáló cégek költségeit, így azok kevésbé lesznek versenyképesek a nemzetközi piacokon.
Ossa rámutatott arra is, hogy a vámtarifák csökkentik a vám alá eső termékek iránti hazai keresletet. „Ez pedig csökkenti a külföldi valuta iránti keresletet, és a helyi valuta erősödéséhez vezet. Bár a vámtarifák megváltoztathatják az egyes ágazatok kereskedelmét vagy a kétoldalú kereskedelmet, a kutatások azt mutatják, hogy a vámtarifáknak kicsi a hatásuk az összesített kereskedelmi mérlegekre” – írta a szakértő.
Következtetése szerint a vámtarifák nem csupán eszközök a bevételszerzésre vagy a hazai iparágak védelmére, hanem olyan politikai eszközként működnek, amelynek széleskörű, gyakran nem kívánt következményei vannak. „Rövid távon vonzók lehetnek, de elhomályosíthatják a hosszú távú költségeket, amelyek az inflációra, a versenyképességre és nemzetközi együttműködésre hatnak” – emelte ki a közgazdász.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.