PENGE: Miért éppen Fellinger Tamás?

A szerző azóta szinte évente jelentkezik új verseskönyvvel (köztük válogatott kötetekkel), a termékenység azonban nem ártott meg a versek színvonalának. Sőt. Fellinger műveit idegen nyelvekre fordítják, s mára összmagyar viszonylatban is számon tartják.

E versbeszéd maga mögött hagyta a Nagy László-i romantikát, a váteszi kísértéseket, s egy szikár, sok hatást befogadó és magába építő, asszociatív, reflektált költészetet hozott létre. Az ősszel megjelent, Köti a sötétséget című kötet tovább árnyalja és tágítja a fellingeri költői nyelv hatókörét. Azt is mondhatnánk, a megtalált személyesség költészete ez: Fellinger lírájában korábban is jelen volt a naplószerűség – a beszélő szinte egy naplóíró módszerességével rögzíti a mindennapok kisszerű történéseit –, de az új kötet mintha valóban arra törekedne, hogy a lehető legkisebbre vonja a távolságot a beszélő szubjektum és az életrajzi értelemben vett én között. Miközben természetesen tudja, hogy az életrajzi személyiség is szövegszerű konstrukció. Számos utalás található erre a könyvben, például a kötetzáró darabban: „Eddig kizárólag / a vezetéknevemet / írták le hibásan, / most a keresztnevemet írták el. / Egy bizonyos Fellinger Tamás / neve szerepel két megjelent / versem fölött.”

Az előbbi idézet folytatásában már a véletlen és sorsszerű kettősét hozza játékba a vers: „Biztosan így kellett történnie / a Tamás név nem lehet / véletlen, / abban ugyanis nem hiszek.” Ennek a kettős dinamikának az egész kötetre kiterjedő jelentősége van. A hátlapra kiemelt egysoros remeklés is a véletlennek játssza ki a költészetet: „A vers a csönd szúrópróbája.” Mindez üres fecsegés lenne, ha a kötet versei nem tennék, amit mondanak: a versek asszociációs mezejében az állítások, az epikus futamok megakadnak, más irányt vesznek majd visszatérnek stb., miközben metaforikus jelentéseket vesznek fel. Így lepleződnek le a hétköznapokat és a róluk való beszédet formába rendező (determináló) sablonok. Így kell tekinteni a fent említett életrajziság kérdéskörére is.

Mindezt azért tartottam fontosnak pontosítani, mert a kötet fő témája, az elhunyt apa meggyászolása, bizony ilyen kontextusban történik meg. A kötet gerincét a gyászév teszi ki, annak kommunikálható külsőségeivel és szomorú linearitásával: koszorúigazítás, hagyaték, ilyen-olyan rokonok és effélék. Közben persze az apa-fiú-anya kapcsolat is kibontakozik, egyszer a gyerekkorban vagyunk, másszor a haldoklás stációit olvassuk. De bárhol (illetve bármikor) is vagyunk, a tudat hátsó kamrájában mintha mindig ugyanaz a kérdés keresné a választ: mi az, ami az egymásra halmozódó jelenekből megőrzésre méltó, s mi az, ami felejthető? In memoriam Alois Alzheimer.

Fellinger Károly: Köti a sötétséghez. Media Nova M, Dunaszerdahely, 2017. 112 oldal.

Vida Gergely

(A kötetet volt szerencsém szerkesztőként olvasni, a pontozástól elfogultság okán eltekintek.)