Peer Gynt Dunaszerdahelyre jön

dd
Dunaszerdahely |

Igazi színházi csemegét láthat a közönség vasárnap este a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. A hazai Csavar Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója, a Peer Gynt mindkét teátrum legnagyobb vállalkozása az idei évadban.

A rendező Pataki András, a címszerepet Gál Tamást alakítja, és játszik az előadásban a Csavar Színház másik állandó tagja, Kiss Szilvia is. A tervek szerint Dunaszerdahely után Pozsonyban, Komáromban, Füleken és Rimaszombatban is vendégszerepelnek az előadással.

Henrik Ibsen Peer Gyntje a modern ember kálváriája, aki alól kicsúszott a közösséghez tartozás talaja. Peer sokkal tehetségesebb a környezetében élőknél, de nincs lehetősége cselekedni. Marad tehát a kábulat, a tétlenség, az erdei csatangolások, az alkohol, az izgágaság, a fantáziálás. Aztán elvonul egyedül a hegyekbe, és megérkezik hozzá, akit megérdemelne: Solvejg. De mivel saját magában sem bízik már, elmulasztja a lehetőséget, hogy egy másik ember által újrateremtse önmagát. Nekivág a világnak, az önmegvalósítás céljától vezérelve. Drámai tévedése abból fakad, hogy önazonosságát keresi az én korlátlan bűvöletében. Ámde identitás önmagában nincsen, csak a világgal való stabil viszonyok alapján. Mert önmagában nincs „én”, csak valamihez képest. 

A november 30-i soproni bemutatón készült fotók alapján előlegezhetjük a látványos, jelmezes kavalkádot. A főszereplők kivételével egy-egy színész több karaktert formál meg, a ruhák tükrözik a figurák egyéniségének változásait. Az akciódús produkció díszlet- és jelmeztervezője a magyar színházi élet nemzetközileg elismert legendája, a Munkácsy-díjas Gyarmathy Ágnes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?