Paul Simon alig hall, de turnéra indul

dd
New York |

A legendás amerikai dalszerző-előadó, aki októberben lesz 82 éves, tavasszal beszélt először arról, hogy a bal fülére alig hall. Most újabb részleteket árult el a róla szóló dokumentumfilm torontói bemutatóján.

„Még nem fogadtam el teljesen, de kezdek beletörődni” – mondta Paul Simon, hozzátéve, hogy az orvosok is értetlenül állnak az eset fölött. A jelenlegi helyzet azért is bizonytalan, mert a legendás zenész egy hét múlva amerikai turnéra indul, ahol két gitáros segíti őt saját dalainak előadásában, de még így sem tudja, sikerül-e végigénekelnie a tervezett repertoárt.

Paul Simon a legendás Simon and Garfunkel duó később szólóban is sikeres tagja. Édesapja, aki a Magyar Rádió zenekarában játszott, a zsidótörvények elől vándorolt ki Amerikába. Fia sosem foglalkozott magyar származásával, ami nagy kár, mert zenei ikonnak számít, dalaival meghatározta a hatvanas-hetvenes évek könnyűzenéjét. Ráadásul 2006-ban a Time magazin beválasztotta őt a világunkat meghatározó száz leghíresebb ember közé.

2018-ban mi is beszámoltunk róla, hogy nyugdíjba vonul, amit aktuális turnéja utolsó, New York-i állomásán jelentett be. Azóta – úgy tűnik – sokat változott a helyzet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?