Párbeszéd a templomtérrel: Ferdics Béla és Mazán Anikó tárlata a Limes Galériában

Egy több mint százéves falba vésett név, egy templom freskóinak részletei és egy maréknyi összegyűrt papír. Első pillantásra kevés közük van egymáshoz, a Limes Galéria két új kiállítása azonban éppen azt mutatja meg, hogyan válhatnak a hétköznapi nyomok, gesztusok és anyagok a kollektív emlékezet és a kortárs képzőművészet részévé. Ferdics Béla installációi a galéria fő, míg Mazán Anikó kollázsai az emeleti térben kaptak helyet. Mindkét alkotó a hazai In Situ természetművészettel és helyspecifikus alkotásokkal foglalkozó csoport tagja. 

Falba vésett történetek 

„Itt járt Krebs József, 1899 VIII/6 4 óra”

– olvasható a Limes Galéria apszisában felállított installáció központi elemén. Az ék alakban összeillesztett objektum tükörfelületére került a kézírásos felirat. Nem könnyű első pillantásra kibetűzni: a vonalak egymásra rétegződnek, miközben a döntött tükörfelületen a templom falának részletei, sőt, bizonyos szögből szemlélve mi magunk is megjelnünk– éppen innen, ennek a három dolognak a találkozásából kapta címét az installáció, a Három elem. De ki volt Krebs József, és hol hagyta ott kézjegyét csaknem százharminc évvel ezelőtt?

Ha figyelmesen szemléljük Ferdics Béla Transposition című kiállítását, számos hasonló feliratra bukkanhatunk. A kézjegyek különböző felületeken jelennek meg: tükrökön, térben elhelyezett kartonlapokon és papírfüggönyökön, valamint frottázstechnikával készült papírokon.

És nem csupán a tükrök helyezik új perspektívába ezeket a több évtizedes, olykor több mint egy évszázados feliratokat. A kivágott kartonlapok is sajátos nézőpontot kínálnak: az alkotó ezeket szikével, rétegről rétegre vágta át, a fokozatosan szűkülő metszések az anyagba való vágás gesztusára irányítják a figyelmet. Több helyen a vágások teljesen átmetszik a kartont, így a korábban homogén felület megnyílik – mintha rést vágnának a világra. Az így létrejövő nyílásokon keresztül a templombelső egy-egy részlete tárul fel, olyan freskótöredékekre irányítva a figyelmet, amelyek mellett máskülönben talán észrevétlenül elsétálnánk.

A tükrök hátoldalára vésett, illetve a kartonokba kimetszett feliratok elkészítése során maga a folyamat is újrajátszódik. Ahogy az alkotó meséli, a kézjegyek másolásakor ugyanaz a sercegő, karistoló mozdulatsor ismétlődik meg, amellyel egykor az eredeti feliratok készítői vésték bele nevüket a nyers téglába.

Amikor a kutatás műalkotássá válik

A kézjegyek eredeti helyszíne a Pannonhalmi Főapátság millenniumi emlékműve, egy klasszicista stílusú kápolna. A külső, íves téglafalba a látogatók hosszú évtizedeken át vésték bele nevüket, érkezésük dátumát, gyakran lakóhelyüket is. A feliratok tanúsága szerint sokfelől érkeztek: Brassóból, Svájcból, sőt, számos más, térségünkhöz tartozó helyiségből, Komáromból és Gútáról is.

Ezek a spontán nyomok keltették fel Ferdics Béla érdeklődését. Elsősorban az ragadta meg, miként rétegződtek egymásra az évek során a különböző feliratok. A legrégebbi, évszámmal ellátott bejegyzés származik egyébként a fent említett Krebs Józseftől: 1899-ben, mindössze két évvel a kápolna elkészültét követően véste nevét és látogatásának idejét a falba.

Az évtizedek során újabb és újabb feliratok kerültek a téglákra, amelyek sok esetben már szabad szemmel nem olvashatók. Ferdics azonban valamennyi felületet dokumentálta, majd számítógépes elemzéssel próbálta megfejteni a már-már eltűnt jeleket. Így számos olyan felirat vált értelmezhetővé, amelyet a helyszínen lehetetlen lett volna kibetűzni.

A képzőművész legutóbbi kiállításán a vonal mint alapvető képzőművészeti elem állt a középpontban. A Transposition ennek az alkotói gondolkodásnak természetes folytatása. Ezúttal is a vonal az, amely összeköti a kutatást és a művészi reflexiót.

„A vonal dinamikája, tulajdonságai, természete érdekelt, és ezen keresztül maga a felirat készítője érdekelt. Elsősorban a képzőművész szemével néztem ezeket a rétegeket: hogyan alakulnak ki, hogyan válik egy konkrét felirat fokozatosan elvont képpé. Később kezdtem kutatni, felfedezni az egyes részleteket és a mögöttük rejlő történeteket” 

– mondja Ferdics Béla, aki szerint a feliratok rengeteget sejtetnek azokról, akik nyomot hagytak.

„A másik kérdés pedig az volt, hogyan tudom mindezt átültetni egy kiállítás anyagába, hogyan tudok ezekkel a vonalakkal és felületekkel tovább dolgozni. Fontos volt számomra, hogy a művekben jelen legyen a kutatás, a megfigyelés is” – magyarázza.

A művész szerint a feliratok nemcsak képzőművészeti, hanem szociológiai vagy akár grafológiai szempontból is izgalmasak. Sokat elárulnak az adott korról és az emberekről. Egy-egy betűforma – például a fordítva írt S – az iskolázottságra is utalhat, de az is árulkodó, hogyan viszonyulnak egymáshoz a feliratok készítői. Van, aki tisztelettel hagy helyet a korábbi bejegyzéseknek, mások viszont átfirkálják azokat, hogy saját nevük kerüljön előtérbe.

Párbeszéd a templomtérrel

Ferdics szerint izgalmas kérdés, hogyan tekintünk a falba vésett karcolatokra. Gondolkodhatunk róla úgy, mint puszta rongálás. Számára azonban a falba vésett nyomok értékes kortörténeti dokumentumok, és az is érdekli, hogy az egy-egy személy által otthagyott nyomok hogyan válnak a kollektív emlékezet részévé.

Azzal, hogy a kiállítás a Limes Galériában kapott helyet, 

különleges párbeszéd alakul ki a galéria tere – eredetileg egy templomként szolgáló épület – és a pannonhalmi kápolna között. 

A művek nem egyszerűen dokumentálják az eredeti helyszínt: azzal, hogy egy másik templomtérben kaptak helyet, új jelentésrétegekkel gazdagodnak.

„Amikor először léptem a Limes Galéria terébe, azon gondolkodtam, hogyan tudnék a leginkább kapcsolódni hozzá. Arra jutottam, hogy az alkotásoknak monokrómnak kellene lenniük: kerülni akartam a színeket, kizárólag a felületekkel és a formákkal szerettem volna dolgozni.” 

„Mivel a térgrafikák kilépnek a síkból és a tér részévé válnak, láthatóvá válik az is, ami mögöttük van – így a freskók egy-egy részlete is fokozatosan előbukkan” 

– magyarázza Ferdics Béla.

Ferdics Béla arra is ösztönzi a látogatót, hogy aktív résztvevőjévé váljon a kiállításnak. A tükrökbe nézve és a kartonok résein átpillantva olyan részleteket fedezhetünk fel a templomból, amelyeket máskülönben talán észre sem vennénk. A tárlat végén pedig magunk is nyomot hagyhatunk: a bejáratnál felállított, labirintusszerű paravánon bárki elhelyezheti saját üzenetét, továbbírva ezzel azt a történetet, amely több mint egy évszázaddal ezelőtt egy egyszerű felirattal kezdődött: „Itt járt Krebs József.”

A gyűrődés és a rend határán

Mazán Anikó kollázsai a Limes Galéria emeleti, Dúdor István-termében láthatóak. A tárlat itt is aktív részvételre hívja a látogatót, méghozzá szokatlan módon: az alkotó száz kis méretű kollázst készített, amelyeket a galériának ajánlott fel. A művek megvásárolhatók, a befolyó összeget pedig a galéria fenntartására fordítják.

Ahogyan Ferdics Béla kiállításában a vonal válik meghatározó képzőművészeti elemmé, Mazán Anikó Memoria Cedae című kiállításán szintén egy képzőművészeti alapelem kerül középpontba – a gyűrődés. Pontosabban: az alkotót az érdekli, milyen jelentésréteget vihez be egy alkotásba a gyűrődés és a hajtás.

Az alkotói folyamat során a rend és a káosz viszonya foglalkoztatta – ez a kérdés egyébként az In Situ szimpóziumokon megvalósított performanszai során is felmerült már az elmúlt két évben.

„Az a határ érdekelt, ami a gyűrődés és a hajtás között húzódik. A hajtás az emberi szándék eredménye, míg a gyűrődés akaratlan folyamat, amelyben a véletlen is szerepet játszik. Ebben az akaratlanságban pedig ott rejlik a káosz lehetősége” 

– magyarázza az alkotó.

Mazán Anikó számára az alkotás folyamata egy különleges tudatállapotot is jelent, amelyre ő aktívan törekszik.

„Alkotás közben fókuszált figyelemben vagyok jelen. Itt most arra voltam kíváncsi, hogy ebben az állapotban hogyan íródik újra a gyűrődés megengedése és a hajtás akaratlagossága.”

A kiállításon megtekinthető és megvásárolható kollázsokat 2024-ben kezdte készíteni. A munkák egy része filozófiai kérdések köré szerveződik, de a művészt a paradoxonok is foglalkoztatják. Mazán Anikó úgy érzi, bizonyos problémákat képek segítségével pontosabban tud megfogalmazni, mint szavakkal.

Az alkotások alapanyaga rendkívül sokféle: könyvlapok, szövegrészletek, fényképek, QR-kódok, különböző papírfelületek, szintetikus és természetes pigmentek épülnek egymásra. A fel nem használt maradékok a kiállítótérben elhelyezett üvegkockában kaptak helyet.

„Volt olyan könyv, amelyből mindössze egy apró háromszöget téptem ki. Ez a kis darab jelenik meg a kollázsban, mégis az egész könyvre utal. Érdekel, hogy az alapanyag eredeti kontextusa hogyan él tovább egy teljesen új jelentésben”

– magyarázza az alkotó.

Ferdics Béla és Mazán Anikó kiállításai más-más eszközökkel dolgoznak, mégis ugyanarra hívják fel a figyelmet: az anyagokban, a felületekben és a legapróbb gesztusokban is történetek rejtőznek. A kérdés már csak az, hogy észrevesszük-e őket.

Ferdics Béla Transposition című kiállítása július 24-ig, Mazán Anikó Memoria Cedae című tárlata pedig augusztus 31-ig látogatható a komáromi Limes Galériában.