Kampányhangulat – potyautasokkal

Hosszasan latolgattam, vajon mit szólna mindehhez Krúdy Gyula, az Álmoskönyv szerzője. A mesterséges intelligencia szerint a polgármesterekkel való labdázás egyfajta „diplomáciai játékot”, alkudozást jelképez, amelyet a való életben is játszunk.

A legtöbb önkormányzati képviselő korrekt játékot játszott, ahogyan évek óta aktívan jelen van a helyi közösség életében is. Másokra mutogatás és mások lealacsonyítása helyett a tennivalókra összpontosítanak. A durvább játszótársak időnként kifakadtak, másokat bíráltak, holott valójában ők hibázták el a dobást.

Az utóbbiak talán még nem sejtik, hogy a választó nem buta. Nem lehet kilóra megvásárolni például azzal, hogy valaki a település jelenlegi vezetését ócsárolja. Ennél is rosszabb, amikor egy jelölt a „megmentő”, sőt a „megváltó” szerepében tetszeleg. Mondvacsinált problémákat kreál, felborzolja a kedélyeket, félelmet kelt, majd tárgyal, megoldást ígér, és elhárítja azt a fenyegetést, amely valójában nem is létezett.

Legutóbb az egyik kis faluban azt híresztelték, hogy az egyik telekre tervezett ingatlanba sok, alkalmazkodni képtelen embert költöztetnének. A lakosok egy része fellázadt, később azonban kiderült, hogy a történetnek alig volt valóságalapja.

Sokkal inkább tisztelem azt a községvezetőt, aki jó kapcsolatot ápol a társadalom peremén élő vagy más élethelyzetben lévő helyi közösségek vezetőivel, például a vajdákkal. Pontosan tudja, hogy ha rajtuk keresztül közvetíti a kéréseit, a lakosok hallgatnak rájuk, és előbb-utóbb eredményt lehet elérni.

Alábecsüli a választót az a polgármester- vagy képviselőjelölt, aki azt hiszi, hogy nagyobb eséllyel indul a többieknél, ha egy népszerű nyaralóhely standjánál ajándék tollat, kulcstartót, fagylaltot vagy vattacukrot osztogat. Néhány palántáért, facsemetéért vagy egy kondér gulyásért sem eladók az emberek.

Ma már a választók számos forrásból tájékozódhatnak minden egyes jelöltről, és többnyire jó az emlékezetük is. Tudják, ki az, aki velük takarította a folyópartot vagy a helyi horgásztó környékét. Fel tudják idézni azt is, ki hogyan viselkedett, amikor valakinek leégett a háza, vagy amikor a vihar okozta károkkal kellett megküzdeni.

A helyi szervezetek képviselői és tagjai szintén jól tudják, kihez fordulhatnak segítségért, ki az, aki önzetlenül segít egy rendezvény megszervezésében vagy a messziről hazatérők fogadásában.

Mert a medencében végül nem az nyer, aki a leghangosabban kiabál, hanem az, aki a legjobban játszik csapatban.