Pali bácsi

Pali bácsi kis falunk iskolájának igazgató-tanítója volt egy emberöltőn keresztül. Szegény sorból küzdötte fel magát. Nemzedékek életének történéseiben vett részt. A családok élete így nyitott könyv volt a kezében.

És eljött az 1989-es fordulat. Először mint mindenki, itt az Isten háta megett, tanácstalanul kutakodott, próbálta a változást elemezgetni. Maga sem akarta hinni az eredményt a megdöbbenéstől – visszatér egy emberréteget érintő, gyűlöletes kísértő múlt. A falu lázadó vérű emberei, főleg fiatalok, akiknek még nehézség nem jutott az életből, öszszejöveteleket szervezgettek. Az egyik ilyen viharos gyűlés után hangos vitázással útjuk a kocsmába vezetett. Pali bácsi épp ott poharazgatott barátaival. Bár az ifjoncok túl hangos vitájának tartalma nem volt ínyére, hallgatott, nem találta megfelelőnek a helyet a vitára. Épp a poharában lévő vörösbor bukéját tanulmányozta, mikor az egyik suhancnak betett a vörös szín látása. Pali bácsi, mint sokan mások, párttag volt. Elkezdődött a durva támadás, ami kort, tisztességes embert nem kímélő becsmérléssel ért véget. Pali bácsi megőrizte hidegvérét. Felállt, hogy alaposabban szemügyre vegye támadóit.

„Várjatok csak, várjatok – mondta, miközben mutatóujjával megfenyegette a táraságot –, sokak oldalára felkerül még a koldustarisznya!” Pali bácsit e szavak után úgy kellett barátainak kimenekíteniük a kocsmából a feldühödött fiatalság elől.

Pali bácsi pár év múlva meghalt.

Nem látja bebizonyosodni fenyegető ujja igazát. Nem látja, mint sorakoznak segélyért az akkori vitézek, az est leszálltával a tüzelőt gyűjtögetőket, az üzletekben a hitelezők füzetét, az igyekvőket, kik szegénységüket kendőzik, az ismeretlen, egyre bizonytalanabb jövőt, ami még vár ránk.