Ötven év a zsöllye rabságában

Kritikáinak gyűjteményes kötetei rendszeresen megjelennek, úgyhogy az új, 400 oldalas jubileumi válogatásba volt honnan szemezgetnie. A Zsöllyerablét azonban nem ad hoc válogatás: szépen kirajzolódik benne ötven év magyar színháztörténete. Egy szubjektívnek mondható látlelet, amelyben vannak esszék, tanulmányok, portrék, meghatározó színházi eseményekhez kapcsolódó fejtegetések, recenziók. Az írásokhoz a szerző rövid, olykor ironikus hangú kommentárokat fűz, néhány pontos mondattal kontextusba helyezve őket. Egy kis „sztorizás” is belefér, megtudhatjuk például, melyik írással keltette pályája legnagyobb viharát, hogyan reagáltak az építő bírálatra nagy színészek és rendezők, milyen volt a politikai klíma a bemutató idején, melyek a kritikusi pálya buktatói, vagy éppen mire elég és mire nem elég a napi zsurnálkritika szigorúan megszabott terjedelme. Ezek a reflexiók legalább olyan érdekesek, mint az eredeti írások. Koltai Tamás nem vagdalkozik, nem személyeskedik, nem bennfenteskedik. Úgy képes írni egy-egy előadásról, hogy kritikáiba egyetemes gondolatokat, számára meghatározó, örök érvényűnek vélt igazgágokat is csempész a színházról, melyet szenvedélyesen szeret. Úgy érzi, rabja lett a zsöllyének, és ebből az önként vállalt rabságból nem tud szabadulni. Hiszen számára nem „színház az egész világ”, hanem a színház jelenti a való világot: „Ami a színházon kívül van, az hazugság, hamisság, látszat. A színház a valóság, amelyben élni lehet, minden más csak álság, utánzat, pszeudo.” Sokféle szempont szerint lehetett volna válogatni a gazdag életműből. Koltai a számára különösen emlékezetes előadásokat választotta ki, úgy, hogy megtartotta az időrendi sorrendet, és igyekezett minden témának és személynek adózni, ami/aki valamiért fontos volt neki az elmúlt öt évtizedben. Csak ízelítőképpen: olyan legendás magyar előadások kritikai lenyomata került a könyvbe, mint a Katona József Színház Három nővére, Ascher Tamás rendezése, a kaposvári Ármány és szerelem, Mohácsi János rendezői bravúrja, vagy a a formabontó Csárdáskirálynő, amelyet szintén Mohácsi értelmezett át. A határon túli magyar előadások kimaradtak a könyvből, ahogy a külföldi társulatok vendégjátékai is, két kivételtől eltekintve. Bekerült a Zsöllyerablétbe a Peter Brook-féle Szentivánéji álom a Royal Shakespeare Company előadásában, amellyel a társulat 1973- ban vendégszerepelt Budapesten, és amely vízválasztónak bizonyult a magyar színházi életben is. A másik egy német társulat Liliomja, amely más megvilágításba helyezte Molnár Ferenc művét. Koltai Tamás szembeállítja a népszórakoztatást az értékteremtéssel. Egyedüli mércéje a minőség, de nem szemellenzős szakbarbár, világosan látja a minőség elérésének csapdáit is. Például már negyven évvel ezelőtt leírta, hogy meg kellene változtatni a magyar színházi struktúrát, mert akadályozza az értékek születését, de nem csodálkozik azon, hogy a mai napig semmi sem történt. És tudja, hogy még sokáig nem lesznek olyan társulatok, amelyek folyamatosan elő tudnak állítani művészileg igényes, társadalmi hatásukat tekintve jelentős produkciókat, úgy, hogy ehhez állandó, egyre növekvő számú közönséget is tudnának biztosítani, sikeresen megmérkőzve a szórakoztató, tömegeket vonzó színházakkal. Ez a kötet esszenciája Koltai kritikusi munkásságának. Gondolatai évtizedek távlatából is frissek, megállapításaival nehéz lenne vitatkozni, több évtizeddel ezelőtt feltett kérdéseire pedig ma sincs válasza a szakmának. Koltai egyike azoknak, akiknek írásai egyfajta iránytűként vezetnek minket a színház megértésének hosszú folyamatában. Koltai Tamás: Zsöllyerablét – 50 év színházban, Corvina Kiadó, Budapest, 2013.