Otakar Vávra - egy filmrendező, aki mindig feltalálta magát

Otakar Vávra 1911-ben, még az Osztrák-Magyar Monarchia idején a kelet-csehországi Hradec Královéban született. Már a két világháború közti Csehszlovákiában sikeres filmrendező lett belőle; a II. világháború alatt forgatott a nácik által megszállt Cseh Protektorátusban, egyik meghatározó filmese volt a csehszlovák kommunista rendszer négy évtizedének, s forgatott az 1989-es rendszerváltás utáni új politikai-gazdasági rendszerben is.

Első és utolsó filmje között majdnem nyolc évtized telt el. Egész estét betöltő filmalkotásainak a száma meghaladja az ötvenet. Zsánerük, színvonaluk jelentőségük eltérő. A nagystílű történelmi freskók mellet forgatott intim románcot, népszerű komédiát, tendenciózus háborús filmet is. Több alkotása a cseh filmszakma legjobbjai közé tartozik, s külföldön is sikert aratott.

Vávra először építész akart lenni, azonban rövidesen a filmhez pártolt, de a filmművészeti szakon is csak néhány szemesztert bírt ki. A harmincas évek elején avantgárd kisfilmekkel kezdett, amelyekre azonnal felfigyelt a szakma, majd forgatókönyveket írt. Első játékfilmjét 1936-ban forgatta a híres Hugo Haasszal együtt. Az Átmegy a teve a tű fokán máig is vetített és népszerű komédia. További alkotásai - a Filozófustörténet és a Szüzesség (Alois Jirásek és Marie Majerová könyvei alapján) vagy a Kutná Hora-i asszonyok céhe - már jelezték, hogy egész életében irodalmi értékekre és kitűnő cseh színészekre fog alapozni. A negyvenes években készített filmjeit - például a Krakatit, Karel Capek regénye alapján - szintén máig vetítik a filmmúzeumok és a televíziók.

A tehetséges filmes az ötvenes években sem veszett el. Akkor született meg a kor sablonos eszméinek megfelelő, de máig is gyakran vetített és közismert huszita trilógiája: Husz János, Jan Zsizska és a Mindenki ellen. A csehszlovák iskolások számára kötelező filmek voltak.

Amikor a hatvanas évek felszabadultabb légkörében megjelent az úgynevezett új csehszlovák film, Várva ismét új erőre kapott. Az új hullám legjobb filmeseinek - például Jirí Menzel, Milos Forman vagy Vera Chytilová - egyébként Vávra a tanáruk volt a prágai filmakadémián. Több remek filmet forgatott, s az 1968-ban készült Boszorkányper Otakar Vávra és a múlt századi csehszlovák film egyik legjobb alkotásaként van jegyezve a történelemben.

A Boszorkányperben Vávra ismét a történelemből merített, az egykori boszorkányperei kísérteties hasonlóságot mutattak a sztálinista perekkel, s jól példázták, hogyan tudja összetörni a korszerű állami masinéria az embert.

Nem véletlen, hogy "prágai tavasz" elfojtása után Vávrának újra bizonyítani kellett szocialista elkötelezettségét. Ennek eredménye egy újabb történelmi trilógia: Az árulás napjai, Szokolovo, Prága felszabadítása - tehát az 1938-as müncheni szerződés napjainak, az szovjetunióbeli csehszlovák hadtest megalakulásának és a csehszlovák főváros szovjet felszabadításának a megfilmesítése. A három filmet ismét kötelezően látogatták az akkori csehszlovák iskolások.

Az 1989-es rendszerváltás után is forgatott, de új tervét - megfilmesíteni Csehszlovákia első elnökének, Tomás Masaryknak az életét - már nem sikerült megvalósítania. Jó filmet készített azonban Jan Ámos Komenskyről, s több dokumentumfilm szerzője.

Otakar Vávra életét és művét nagyon eltérően értékelik. Hívei a cseh és a csehszlovák filmiskola atyjaként, megalakítójaként tisztelik, aki remekül értette a szakmát. Ellenfelei ideológia hajlékonyságát, szerintük "gerinctelenségét" bírálják, aki mindig csak saját ambícióival volt elfoglalva.

Életrajzírói szerint Vávra rendkívül művelt és vonzó egyéniség volt, aki mindig hihetetlen akarattal küzdött céljaiért.

Századik születésnapján egyebek között Václav Klaus államfő is felköszönti, s Prágában a Moldván tűzijátékot rendeznek tiszteletére.