Öt hazai magyar kötetről

Csehy Zoltán költői nyelvét az irónia és a játékos eklektika határozza meg, de gyakran és nagy élvezettel provokál. Ráadásul vitázni sem igazán érdemes vele, mert egy-egy bátor, ál-felszínes kijelentés mögött hatalmas enciklopedikus tudás rejlik. A legbanálisabb dolgokban is megtalálja az univerzálist, a rothadásban is keresi a szépet, és fordítva: az öröm mögött is képes felvillantani a tragédia lehetőségét. Új verskötete Nincs hová visszamennem címmel jelent meg. A költő a retródivatra céloz a címben. Vajon mit húz elő, mibe kapaszkodik, és miből indul ki az, akinek – koránál fogva – nincs hová visszamennie? Gerevich András szerint Csehy úgy használja hatalmas műveltségét, ahogy a turista használja a térképet – miközben rálát az egészre, kijelöli magának az utat, amelyen végig szeretne menni. A társművészetek is szerepet kapnak a kötetben, főleg az opera, Csehy nagy szerelme. „Persze, ilyen sznob témákat, ogy opera, kontratenor vagy arpeggio, nem lehet versbe írni manapság” – jegyzi meg a költő, de persze azért versbe írja, mindannyiunk örömére, sőt egy egész ciklust szentel neki a kötetben. Egy másik ciklusban az idegenség témáját dolgozza fel; saját idegenségét. A versek nagy része ugyanis idegen közegben, Stuttgartban íródtak, ahol az otthontalanság fogalma új megvilágításba kerül. Szunyog Zsuzsát eddig költőként ismertük, két verskötete jelent meg. Ez a mostani mű egy furcsa regény vagy inkább egy hatalmas mozaik, amelynek egyes darabjai hiányoznak. Ezeket az olvasónak kell odaképzelnie. A szerző játszani invitál minket. Identitásjátékot játszunk: helyzetekkel, alakokkal. A Szél, szoknya, tenger sokszereplős kötet, de meglehet, hogy valamennyi szereplő ugyanazon személy. Rácz Boglárka „anyatöredékeknek” nevezi ezeket az írásokat, amelyekben rengeteg nő jelenik meg reális, abszurd vagy meseszerű helyzetekben, és a szerző mindet saját anyjának nevezi. Ha úgy tetszik, itt a válasz Esterházy Péter Harmonia Cealestis című művére. Könnyed humor szövi át ezeket a kisprózákat, amelyek nem állnak össze kerek egésszé, viszont minden töredék az újrakezdés izgalmas lehetőségét kínálja. Veres István nehéz feladványt prezentál Dandaranda című regényében. Az olvasónak arra a kérdésre kell megtalálnia a választ, vajon komolyan gondolja-e a szerző mindazt, amit ír, vagy a bolondját járatja vele, mármint az olvasóval. Németh Zoltán kritikus, irodalomtörténész ez utóbbira gyanakszik. Szerinte Veres szándékosan pakolta tele hibákkal, következetlenségekkel a regényt, amelyben a kínai szereplő neve nem is azt jelenti magyarul, amit a szerző állít, amelyben advent után rögtön nyár következik, amelyben kedden kívánnak kellemes hétvégét a dolgozóknak. Ez a regény Németh Zoltán szerint pimaszul rákérdez az olvasó azon elvárásaira, amelyeket egy regény iránt támaszt. Például, ha már az egyik főszereplő kínai, az olvasó elvárja, hogy megtudjon valamit a kínai kultúráról. Nos, semmit sem tud meg róla. A szerző végig azt a játékot játssza, hogy állít valamit, majd a következő oldalon lazán megcáfolja azt. A kötet alcíme Szerelem, biztonság, kutyák. Nos, egyetlen szerelmes mondat sincs benne, a kutyákat pedig a közhiedelem szerint megeszik bizonyos népcsoportok. A biztonság arra utal, hogy a szerző egy időben biztonsági őrként dolgozott. Akit érdekel ez a szakma, Veres István könyvéből sok mindent megtudhat róla. Vagy mégsem? Tőzsér Árpád A kifordított ember című naplókötete Vida Gergely szerint fontos kulturális korkép. Az olvasó a naplóíró gondolatait, érzéseit, ízlését is megismerheti, sőt, ha szerencséje van, még egyes művek születésének folyamatába is beleláthat. Nem beszélve arról, hogy a vécén ülve is láthatja a szerzőt. De ebbe most ne menjünk bele, legyen elég annyi, hogy Tőzsér Árpádról pontosan annyit tudunk meg, amennyit ő maga hajlandó megosztani velünk. A szerző alaposan megszerkesztette régebbi naplóit, mielőtt azok szép sorban megjelentek nyomtatásban. Saját bevallása szerint 1952 óta, tizenhat éves korától ír naplót. Azóta sokat változott az ok és a cél: kezdetben kikívánkozott belőle a mondanivaló, később szokásává vált a naplóírás, csak úgy volt teljes a nap, ha leírta érzéseit, gondolatait. Ilyenkor úgy érezte, csinált valamit aznap. A végére hagytuk Száz Pál Halott föld, halott lányok című kötetét. Furcsa szereplőket látunk furcsa perspektívából. Bele kell képzelnünk magunkat a lelkükbe. Folyamatosan gondolkodnunk kell saját magunkról, emiatt szüneteket kell tartanunk az olvasásban, és a szünetek egyre hosszabbak, egyre nehezebb folytatni az olvasást. Thomas Bernhard önmarcangolása, Paul Auster írói technikája, Kafka világa jelenik meg ebben a műben, amelyben minden mondatnak funkciója van, és amelyben a mese úgy vegyül a valósággal, hogy a végén senki sem számít happy endre.