Ősszel kétszer is láthatjuk Stinget

eee
Kassa/Pozsony |

A korábban meghirdetett szeptember 28-i, jelenleg már majdnem teltházas kassai koncert mellé egy pozsonyi fellépést is beiktatott turnénaptárába Sting. A legendás zenész pályaösszegzőnek szánt, My Songs című műsorával turnézik már egy ideje a világban.

A rocktörténet egyik legnagyobb hatású, 17 Grammy-díjjal büszkélkedő dalszerző-előadója nagyjából egy hónappal a kassai koncert után, október 30-án lép fel a szlovák fővárosban.

Érdekesség, hogy a My Songs-t 2019-ben már láthatta a pozsonyi közönség, ráadásul ugyanazon a helyszínen, az Ondrej Nepeláról elnevezett, tízezer fős befogadóképességű téli stadionban. A szervezők idei tapasztalatai alapján a mögöttünk álló két szűk esztendőt követően a fővárosi közönség olyannyira ki van éhezve a stadionkoncertekre, hogy vélhetően ismét megtöltik a helyszínt. Sting menedzsmentje ezért bólintott rá egy újabb szlovákiai fellépésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?