Oscar-díjra jelölt idegen nyelvű filmek a hazai mozikban

Pozsony |

<p>Az idegen nyelvű filmek szűkített Oscar-listáján szereplő alkotások közül kettőt már bemutattak a hazai mozikban, háromnak a premierje pedig a közeljövőben várható.</p>

Nagy esélyesként indul az Amarikai Filmakadémia díjáért Pawel Pawlikowski Ida című fekete-fehér lengyel drámája, amely számtalan jelentős elismerést begyűjtött, élen az Európai Filmdíjjal. Ida, a fogadalomtétel előtt álló novícia felkeresi egyetlen ismert hozzátartozóját, a nagynénjét, hogy megtudja tőle, hogyan került árvaként egy kolostorba. Közös múltbeli utazásukból olyan sérelmek derülnek ki, amelyek egy pillanatra Idát is megingatják a döntésében. A filmet a Szlovákiai Filmklubok Egyesülete (ASFK) forgalmazásában szeptemberben mutatták be.

December 4-től már látható a Film Europe forgalmazásában a Leviatán című orosz dráma. Andrey Zvyagintsev korrupcióról szóló, politikai töltetű filmje, amely a tavalyi cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb forgatókönyv díját, Jób történetének kortárs értelmezése. A mai Jób, Kolja egy észak-oroszországi tengerparti kisvárosban él minden kényelmet megadó otthonában feleségével és előző házasságából született kamasz fiával. Autójavító műhelyt vezet, és mindaddig jól mennek a dolgai, míg a helyi előkelőségek – élen a polgármesterrel – szemet nem vetnek a birtokára. Megkezdődik Kolja kálváriája. Tulajdona védelmében egy régi barátja, egy neves moszkvai ügyvéd segíti.

A Film Europe jóvoltából január 15-én kerül a hazai mozik műsorára Ruben Östlund svéd– dán–norvég játékfilmje, a Lavina (Turist), mely egy svéd család téli üdülésének drámai helyzeteit meséli el, mélyreható lélektani ábrázolással. A család a francia Alpokban tölti téli szabadságát. A síparadicsom nyugalmát egy hatalmas lavina zavarja meg. A lavina „szele” a családot is eléri. Az anya a gyerekeit mentené, az apa azonban önzőn, csak magára gondolva, gyermekeit elhagyva menekül a hóförgeteg elől. A tragédiát ugyan megússzák, ám a családi béke teljesen felborul az apa magatartása, megfutamodása és gyávasága miatt. A film arra keresi a választ, hogyan lehet, lehet-e egyáltalán ilyen helyzetből folytatni a korábban békés, idillikus családi életet.

Február 12-én az ASFK mutatja be George Ovashvili Kukoricasziget (Simindis kundzuli) című grúz, német, francia és cseh koprodukcióban forgatott drámáját. A film történte a Grúzia és Abházia határát képező Inguri folyó mentén játszódik. A folyó minden évben termőföldet sodor magával a Kaukázusból. A föld lassan-lasan megülepszik. A lerakódott földszigetek nemcsak a vadon élő állatoknak nyújtanak paradicsomi élőhelyet, hanem olykor-olykor az embereknek is. Egy ilyen szigeten telepedik le egy idős abház mezőgazdász árván marad lányunokájával. Előbb házikót építenek, ahol meghúzhatják magukat, majd a szigetet beültetik kukoricával. A lányka idővel nővé cseperedik, és megváltoznak az igényei… Ettől felborul a kukoricasziget addigi rendje is.

Az argentin Damián Szifrón fekete humorral fűszerezett meséje, a Vad történetek (Relatos Salvaies) február 19-én kerül a mozikba az ASFK forgalmazásában. A film, melynek Pedro Almodóvar a producere, hatalmas közönségsiker volt Cannes-ban és Karlovy Varyban is. Hat különleges történetet mesél el, megdöbbenő végkifejlettel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?