Oscar-díj – Kerekes Péter börtönfilmjét nevezi Szlovákia

Oscar-díj – Kerekes Péter börtönfilmjét nevezi Szlovákia

Kerekes Péter Cenzorka (107 anya) című börtönfilmjét nevezi Szlovákia Oscar-díjra a legjobb nemzetközi film kategóriában.

A Szlovák Film- és Televíziós Akadémia (SFTA) döntéséről a produkció PR-menedzsere, Radomír Brhlik tájékoztatta szombaton a TASR szlovák hírügynökséget.

Az akadémia tagjai bátor döntést hoztak azzal, hogy egy olyan filmet választottak, amely az anyaság hatalmáról szól egy ukrajnai börtön falain belül, és ezáltal segítik, hogy a szlovák filmgyártás túllépjen a helyi ügyek korlátain – kommentálta a döntést Kerekes Péter, a kassai születésű rendező és Ivan Ostrochovský társ-forgatókönyvíró és producer.

Az SFTA hat olyan film közül választotta a Cenzorkát, amely pályázott a jelöltségre és megfelelt a kritériumoknak is.

Szlovák film még sosem lett Oscar-jelölt a legjobb nemzetközi film (korábban idegen nyelvű film) kategóriában, csak hat csehszlovák, közülük kettő nyert díjat, 1965-ben az Üzlet a korzón, 1967-ben pedig a Szigorúan ellenőrzött vonatok.

A Cenzorka az odesszai női börtönben játszódik, ahova Kerekes és Ostrochovský hat éven át járt vissza forgatni. A börtönben az elítéltek újszülött gyerekeit is fogságban tartják, és a nők hetente csak kétszer láthatják őket. Ha a gyerekek hároméves koráig édesanyjuk nem talál helyet nekik a családban, állami gondozásba kerülnek.

A filmben csak két profi színész (a két női főszereplő) szerepel, a többiek a valóságban is elítéltek, akik saját történetüket játsszák el.

Kerekes Péter első fikciós nagyjátékfilmje már elnyerte a legjobb forgatókönyv díját a Velencei Filmfesztiválon, ahol első ízben kapott díjat szlovák film a modern szlovák filmgyártás történetében.

A Cenzorka az első szlovák film, amelyet hivatalosan is beválasztottak az Orizzonti szekcióba, a velencei fesztivál két fő versenyprogramjának egyikébe. A szlovák film 12 másik produkcióval versengett a világ legrégibb fesztiváljának 78. kiadásában.

A filmet Szlovákiában október 14. óta játsszák a mozik.

A 94. Oscar-versenyben jelöltek listáját 2022. február 8-án hozzák nyilvánosságra, a díjak ünnepélyes átadására március 27-én kerül sor Los Angeles-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?