Oscar-díj - Bírálatok szerint idén is "túl fehér" a jelöltek listája

Los Angeles |

<p>Idén is heves bírálatokat váltott ki az Egyesült Államokban, hogy az&nbsp;Oscar-díjra jelölt rendezők és színészek között csak fehér bőrűek vannak.&nbsp;</p>

Alig jelentették be a jelölteket csütörtökön Los Angelesben, a Twitter közösségi portálon máris megjelent az OscarsSoWhite hashtag. "Még az 1936-os berlini olimpiai játékokon is nagyobb volt a sokszínűség" - írta az egyik felhasználó.

"Természetesen csalódott vagyok" - mondta Cheryl Boone Isaacs, az Oscar-díjat odaítélő amerikai filmakadémia - egyébként fekete bőrű - elnöke a Deadline című honlapnak. Ez azonban nem csorbítja a jelöltek nagyszerűségét - tette hozzá.

A kritikus hangok szerint a filmakadémia a négy színészkategóriában teljesen figyelmen kívül hagyta a fekete színészeket. Az OscarsSoWhite hashtaget már 2015-ben is használták a közösségi médiában. Többen meglepődtek például azon, hogy míg Sylvester Stallonét jelölték a Creed - Apollo fia című filmben játszott mellékszerepéért, az afroamerikai főszereplőt, Michael B. Jordant nem.

"Az, hogy Sylvester Stallone az egyetlen, akit a Creedért jelöltek, igazi arculcsapás mindazok számára, akik részt vettek a projektben" - mondta Gill Robertson, az Afroamerikai Filmkritikusok Szövetségének elnöke a Reutersnek.

Reginald Hudlin, az Oscar-ceremónia producere tragikusnak nevezte, hogy ignorálták fekete színészek remek teljesítményeit, miután mind a kritika, mind a közönség tetszését és tiszteletét elnyerték. 

Az Oscar-díj jelöltjeiről és a győztesekről az amerikai filmakadémia hatezer tagja dönt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?