Örömét leli a munkájában

ČTK-felvételNagyon sokfelé turnézik Kárpát-medence-szerte, CD-i és DVD-i is hol itt, hol ott jelentek meg. A jazz ugyan nem közép-európai műfaj, ön mégis itt műveli sikeresen. Közép-Európát tekinti hazájának, zenei bölcsőjének?

Itt születtünk, itt éljük le az egész életünket… Ez elől nehéz elbújni. Ha az ember szeretne is valami mást csinálni, úgyis az jön belőle, ami a vérében van. Nálam is az a helyzet, hogy a véremben van valami zene, az pedig itteni, közép-európai zene, így ezt műve?lem. Amúgy európai embernek érzem magam, és nagyon örülök, hogy ma már szabadon annak érezhetem magam, s úgy élhetek, mint egy európai ember.

Eperjesen született. Hogyan indult a zenei pályája?

Eperjesen születtem, de a szüleim magyarok. Édesapám Pesten látta meg a világot, az édesanyám Berettyóújfalun. Eperjesen nőttem fel, ott szerettem bele a zenébe. Rengeteg különböző műfajú muzsikát hallgattam, és osztályoztam is őket magamnak, hogy mi az, ami tetszik bennük, és mi az, ami nem. Aztán elkezdtem énekelni, játszani, de eleinte nem gondoltam, hogy valaha is zenével fogok foglalkozni. Még 35 évesen is a Szlovák Rádióban dolgoztam szerkesztőként, csak azután lettem szabadúszó énekes-zenész. Azóta ezt csinálom. Olyan ember vagyok, aki örömét leli a munkájában. Nem mondom azt, hogy jaj, már megint hétfő van, már megint munkába kell mennem!

Rádiós szerkesztőként milyen műsort készített? Zeneit?

Eleinte tudományos-műszaki, később már csak zenei műsorokat készítettem. Akkor kezdtem el vezetni a rádióban egy saját jazzprogramot, Jazz mindenkinek címmel. Az volt és most is az az ideám, hogy megszerettessem az emberekkel a jazzt, hogy ne féljenek tőle, hallgassák, mint minden más zenei műfajt, és találják meg a jazzben azokat a darabokat, amelyek hallgatása közben jól érezhetik magukat.

Vannak, akik félnek a jazztől?

Persze, sokan! Sokan gondolják, hogy ez valami komoly, dep?resszív stílus, mert úgy gondolják, a zenészek sokszor csak saját maguknak játszanak. Hogy ezt a zenét csak a muzsikusok élvezik, és a közönség valahogy kimarad belőle. És ez rossz, természetesen. Ezért félnek. Az emberek pihenni akarnak egy koncerten, élvezni akarják, nem akarnak bonyolult dolgokat hallani. Ezért aztán félnek. Pedig nincs mitől, hiszen a jazznek is sokféle arca van.

Milyennek látja a magyar, a cseh és a szlovák zenei életet? Van valami különbség köztük?

Számomra egységes, mert mindenhol otthon érzem magam. Persze bizonyos mértékben mindenütt vannak különbségek. A csehországi piac a legerősebb. Ott tízmillió ember él, és a televízió nagyon erős. Sok a zenész, sok a hallgató, sok a koncert és sok a szervező is, szóval rengeteg a lehetőség. Magyarországon pedig a színpad erős. Nálunk, Szlovákiában ez a két dolog a leggyengébb. Nincs is annyi lehetőség, annyi zenész, de remélem, a folyamatos és fokozatos közeledéssel ezek a különbségek csökkenni fognak.

Mi a véleménye a szlo?vák–ma?gyar kapcsolatokról, főként a jelenlegi politikai helyzet tükrében? Ön szerint a jövőben hogyan fog alakulni ez a helyzet?

Remélem, jól alakulnak majd a dolgok, bízom benne, hogy nem lesznek problémák. A problémákat csak a politikusok csinálják. A szlovákok és a magyarok sok-sok évig éltek együtt, és sosem volt ebből probléma. De a politikusok tőkét akarnak kovácsolni abból, hogy mindig kihúznak valamilyen kártyát, és ezekkel játszanak. Ez nekem nem nagyon tetszik. Az jobban tetszene, ha a politikában egyáltalán nem lenne olyan párt, amelyik nemzetiségi alapon szerveződik. Szóval ne legyen se szlovák, se magyar párt. Csak politikai pártok legyenek. Mert ha nekünk, az ország polgárainak valami jó, akkor az jó, ha pedig rossz, akkor rossz, függetlenül attól, hogy szlovákok vagy magyarok vagyunk.