Ó, testvér, merre visz az utad?

<p>A szlovák forgalmazók felettébb különös üzletpolitikát folytatnak. Megkésve adnak zöldet közönségfilmnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető alkotásoknak, melyek odakünn már rég a DVD-piacon evickélnek. Igaz, Magyarországon még eddig sem jutottak…</p>

Épp egy éve mutatták be a Coen-testvérek mozgóképes anekdotáját a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. Először valóban rövid, tréfás történettel próbálkoztak, melyben egy kisfiú Bar Mitzvah-át vázolták volna fel. A férfivá avatás aztán szépen kikerekedett, s egy zsidó karakterekkel tűzdelt, zsidó szimbólumokkal tarkított, zsidó közösséget ábrázoló, nemcsak zsidóknak szóló film vált belőle.

Szakajtónyi allúzióval fűzött csomagot kap(t)unk. Mérget vennék rá, a nézők jelentős része félbe hagyná kibontását. A meglepetés egyébként is megrökönyödéssé válhat. Larry sem érti, mi folyik körülötte. Szétpotyog az élete. Felesége válna, gyerekei nevelhetetlenek, bátyja a nyakán maradt, militáns szomszédja sem kíméli, s még a munkahelyén is áthidalhatatlan gondok gyötrik. Nem tudja, hol veszett el. Segítségért vallásának több ezer éves hagyományaihoz fordulna, hitével azonban hadilábon áll. Körvonalazódó kérdéseire kevésbé kielégítő válaszokat kap, az abszurd helyzetek, környezetének kelekótya tagjai és az események szerencsétlen összjátékai pedig igazi katasztrófát tartogatnak számára… Woody Allen metropolisza helyett a rendezőpáros kisvárosába nyerhetünk betekintést. Júdea népének szemszögéből. Megtudhatjuk, „milyen lehetett a ’60-as években izraelitának lenni egy Isten háta mögötti porfészekben”. A képkockák a „világi zsidó vallásról szólnak” – veszi fel a fonalat Michael Stuhlbarg. A színházi vonalról érkező úriember Joel Coen feleségén keresztül csöppent bele a forgatásba. Frances McDormand kollaborálásra csábította kollégáját, aki az „anonim” gárda élére állt. Számos beugratós meghallgatás után Larry szerepével bízta meg Ethan és Joel.

Eredetileg festőművésznek vagy karikaturistának készült a tökfilkó életre keltője, így a figura megformálása előtt skiccekkel próbálkozik. Az „empátiával teli karikatúrához” temérdek munícióra lehetett szüksége! Mózes fiainak egyébként sincs könnyű dolguk ott, ahol „a zsidó feleségek kemények, a rabbik furfangosak, a Mindenható útjai pedig kifürkészhetetlenek…” (Kaszás Dávid)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?