Nyolc hang egybeforrva

<p>Ötvenedik előadásához érkezett a Pesti Színház sikerdarabja, az izraeli Hadar Galron tollából született Mikve. Rendezője, Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház prózai társulatának vezetője előbb a cseh fővárosban, majd Pozsonyban, tavaly ilyenkor pedig Budapesten vitte színre a világszerte játszott művet.</p>

Nyolc nő egy rituális fürdőben, ahova havonta egyszer megmártózni járnak az asszonyok, hogy megtisztuljanak, és újra érintkezhessenek férjükkel, de ahova férfiak nem léphetnek be. Nyolc nő sorsa a vallási dogmák, tradíciók és tabuk hálójában. Shoshana, a fürdő felügyelője, aki mereven ragaszkodik a mikve előírásaihoz. Shira, a lázadó, aki nem ismer lehetetlent. Eszti, a hatgyermekes anya. Hindi, aki spermabankban vette a fiát. Chedva, akit kékre-zöldre ver a férje. Lánya, Elisheva, akinek a történtek hatására elapad a szava. Tehila, aki szülői „megbeszélés” révén házasodott. Mikhaela, a szabadelvű, látszólag betörhetetlen. Ők nyolcan egy férfiak által irányított világban küzdenek jogaikért, szabadságukért és elfogadásukért.

Pécsen, az idei országos színházi találkozón Pap Vera, Shoshana megformálója a legjobb női alakítás díját kapta a színészzsűritől.

„Az esélytelenek nyugalmával mentünk a POSZT-ra, Michal is mondta, amikor a helyszínen próbáltunk, hogy lányok, ne számítsatok semmire. Nem is reménykedtünk, hogy díjat kapunk, így a végén én lepődtem meg a legjobban – hallgatom Pap Verát. – Shoshana kemény asszony. Önmagával szemben is. Szigorúan éli a maga zárt világát, de ő is mélyen érző ember. Sok gondja van a családjával, a vallás, a tradíció teszi, hogy a férje kitagadja a lányát, ami Shoshanának borzasztó nagy trauma. A férje háta mögött gondoskodik a lányról, barátnői körében viszont csak a fiáról beszél. A hálás szerepnél ez sokkal nehezebb. Alapvetően nem egy rokonszenves figura. Az a tradíció, amelyet ő képvisel, a mai néző számára már elfogadhatatlan. Már az olvasópróbán tudtam, hogy igazából csak akkor jutok el a néző lelkéhez, ha sikerül megtalálnom az embert a kimondott szavak mögött.”

Michal Dočekalt színészi pályája egyik legfontosabb rendezőjének tartja Pap Vera. Próbamódszerével egészen különleges alkotónak ítéli meg.

„Teljesen más, mint a magyar rendezők. Ő soha nem adott egyértelműen úgy instrukciót, hogy ezt csináld, azt csináld, ide menj, oda menj. Abszolút alkotótársként viszonyult hozzánk. Vagy egy olvasmányélményét mesélte el, vagy egy vele megesett történetet, s abból pontosan megéreztem, mire gondol, mit kér tőlem, amikor formálom a szerepet. Ettől nagyon izgalmas volt a munka. Túl azon, hogy nagyon kedves, jó humorú ember, akivel egyszerűen jó együtt lenni.”

Ötven előadás egyenlő ötven teltházas siker. Bár a taposóaknák, ahogy Pap Vera fogalmaz, milliméternyi pontossággal le vannak rakva a színpadon, a szerepek minden este újabb és újabb momentumokkal gazdagodnak.

„Ami jó, az rögtön beépül a figurába. Ha egy szerepet jól próbál az ember, s a rendezővel együtt jól rakjuk le a pilléreket, akkor estéről estére pontos útvonalon haladunk a végkifejlet felé. Ha azonban egy pillanat nincs megoldva, és hiányzik egy pillér, akkor nem sétálunk, hanem nagyot kell ugranunk, és olykor bizony mellé is léphetünk. Ebben az előadásban mindannyiunk talpa alatt másodpercnyi pontossággal robbannak a taposóaknák.”

Michal Dočekal már a pécsi meghívást is elismerésként könyvelte el, azt pedig, hogy egyetlen év alatt ötvenszer játszotta a darabot a Pesti Színház, kivételes sikernek tekinti.

„Ez az előadás formailag semmi újat nem visel magán, itt maga a történet érdekes, és a színészi teljesítmény fontos. Logikus, hogy a főszerepet alakító színésznő munkáját díjazták. A próbák két fázisban, délelőtt és este zajlottak nem egész két hónapig, de közben többször is megtettem az utat Budapest és Prága között. Nagyon jól dolgoztak a színészek, profi szinten. Ha nem ilyen csapatot állítottunk volna össze Eszenyi Enikővel, a Vígszínház igazgatójával, ilyen rövid idő alatt nem ment volna ennyiszer az előadás. Nálunk ez jó esetben két évad alatt érhető el. Esetleg egy bulvárdarabbal haknizó társulat dicsekedhet vele. Nagyon kellemes, üdítő és erőt adó volt számomra az itteni közeg, s reményekkel töltött el, hátha visszahívnak mint vendégrendezőt. Operaházakban, balettegyütteseknél gyakoribb az ilyen felkérés, prózai társulatok esetében meglehetősen ritka, ezért is értékelem olyan nagyon. Nem mondhatok mást: fél szívemmel magyar lettem Budapesten.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?