Nyolc év után új albummal jelentkezik a Kor-Zár

<p>Tudtuk, hogy készül a megzenésített verseket játszó Kor-Zár új albuma, a zenészek folyamatosan hangoztatták, hogy dolgoznak rajta. Nyolc év után péntektől végre megvásárolható Az én falkám címmel.</p>

A lemezbemutató koncertre is pénteken kerül sor a komáromi Jókai Színházban, amely egyben a húszéves együttes jubileumi fellépése is. Zsapka Attilával és Zsapka Zsolttal beszélgettünk.

Miért kellett ilyen sokat várni a lemezre?
Attila: Így alakultak a körülmények. Jóllehet páran hivatásszerűen zenélünk, a Kor-Zár nem profi együttes. Ebből eredően vannak időszakok az életünkben, amikor más dolgok kerülnek előtérbe, s olyankor nehéz az egyeztetés.
Zsolt: A stúdiómunkát még 2007-ben elkezdtük. Kisebb-nagyobb megszakításokkal dolgoztunk, hol nagy elánnal, hol kevésbé, de az elmúlt egy év már komoly munkával telt.
Attila: Amikor először leültünk és beszéltünk az új hanghordozóról, abban egyeztünk meg, hogy csak akkor vágunk bele, ha más lesz, mint az előzőek. A dalok, a versek hangulata változatlan, a hangszerelés viszont sokat fejlődött.
Zsolt: Új zenész érkezett közénk Benkó Ákos dobos személyében. Sokat hozzátett a hangzásvilágunkhoz, amely telítettebb, monumentálisabb lett.

Közösen a próbák során készítettétek az albumot, vagy mindenki hozta otthonról az ötleteit?
Attila: Több dalszerző is van a zenekarban, a hangszerelést pedig javarészt Madarász András álmodta meg, találta ki. Így azután a próbák inkább feladatokból, gyakorlásból álltak, az alkotói munka otthon folyt.

Mely költők versei szerepelnek a lemezen?
Attila: Gál Sándor három, Nagy László és József Attila kettő versét zenésítettük meg. Rajtuk kívül egy-egy költeménnyel szerepel Böröczky Mihály, Juhász Gyula, Radnóti Miklós, Szarka Tamás, M. Csepécz Szilvia és Veres Gerzson, a fiatalon elhunyt erdélyi költő. Zsolt is írt egy dalszöveget.
Zsolt: Nincs összekötő kapocs közöttük, ezt régebben és most sem tartottuk fontosnak. Az egyetemes magyar irodalomból válogattunk.
Attila: Az album címét József Attila A kanász című verséből választottuk. Az én falkám alatt sok mindent érthetünk. A kisebbségi létünket, de akár a húszéves Kor-Zárt is, amely egy család, ha úgy tetszik, falka.

A koncerten az összes új szerzemény felcsendül?
Attila: Igen, mind a tizennégy. Teljes pompájukban, úgy, ahogy a lemezen hallhatók. Az összes szereplő ott lesz, a vonószenekar is, amely közreműködik az albumon, ezért is kuriózum a fellépés. Ilyen megszólalásban ritkán fogjuk játszani, a következő koncertjeinken csak a héttagú Kor-Zár lesz a színpadon.
Zsolt: Huszonhárom dalt tervezünk előadni, az újak mellett az előző három korongról kilencet. Vannak klasszikussá vált szerzemények, amelyeket el kell játszanunk, például a Jaj Szikince vagy Az anyánk címűt. 2009 Radnóti Miklós éve, ezért semmiképpen sem maradhat ki a második lemezünk címadó dala, a Tajtékos ég.

Kik lesznek a vendégek?
Attila: Kátai Zoltán énekmondó Mosonmagyaróvárról, aki jelenleg históriás énekeket énekel. Korábban Dinnyés József színpadi partnere volt, és a Kor-Zárnak is sokat segített, ő az első albumunk zenei rendezője. Gál Tamás színművész barátunk is fellép, és Emmer Péter gitáros, aki virtuóz játékával színesíti a műsort. A négytagú vonószenekart Lakatos Róbert brácsaművész, Török Ferenc hegedűművész, valamint Rácz Csaba és Rácz Zoltán csellóművészek alkotják.
Zsolt: A CD keresztanyja Korpás Éva lesz, ő is szerepel a műsorunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?