Novemberi tennivalók

Most már egyre korábban sötétedik, de a tennivalók is fogyatkoznak a kertekben, ám akad azért némi munka, nincs még itt a pihenés ideje.

Őszi talajmunkák

Alapvető talaj-előkészítés az őszi mélyszántás vagy ásás, melynek célja a trágya és a gyomok aláforgatása és a művelt talajréteg fellazítása a téli csapadék jobb befogadása érdekében. A növények számára a mélyen (25–30 cm) művelt talaj nyújt jobb feltételeket, melyben sok víz halmozódhat fel, és a gyökerek vastagabb rétegből vehetnek fel vizet, tápanyagot.

A talaj őszi lazítását, forgatását a fagyok beállta előtt kell elvégezni. A talaj felszínét ilyenkor általában nem munkáljuk el, a rögöket – ellentétben a tavaszi ásással – nem szabad elegyengetni, vagy-is az őszi ásás után nem gereblyézünk. Célunk az, hogy a téli csapadék könnyebben bejusson, és a téli fagy is átjárja a talajt, amely azt porhanyítja, és gyéríti a kártevőket.

Ha tavasszal ásunk, mihelyt egy-egy kisebb területrésszel végeztünk, haladéktalanul gereblyézzük el a felszínt! Lényeges különbség, hogy az őszi ásás után nem szabad elsimítani a talajt, a tavaszi ásás után viszont muszáj.

Itt is érvényes azonban, hogy a kivétel erősíti a szabályt. A talajfelszín őszi elmunkálása indokolt olyankor, ha tavasszal nagyon korán akarunk vetni, és félő, hogy nem lesz elegendő idő és lehetőség a kora tavaszi felszínelmunkálásra és annak ülepedésére. Tehát ott, ahol gyökérzöldséget (sárgarépa, petrezselyem, pasztinák) akarunk termeszteni, ősszel a talajforgatás után a felszínt egyengessük el és finoman porhanyítsuk.

Az őszi vetés lehetőségei

Konyhakertben arra is van mód, hogy novemberben vessük el a sárgarépa és a petrezselyem magját. Ha egyenletesen hideg a tél, akkor a földbe került magok a tél folyamán nem csíráznak ki. Tavasszal viszont korán kikelnek, így az ún. tél alá vetésből kapjuk a legkorábban szedhető árut. Változó hőmérsékletű teleken, amikor a novemberben elvetett mag kicsírázik, s ezt követően nagyon nagy fagyok jönnek, a csírában levő mag elpusztulhat. Tehát ez a megoldás némi kockázattal is jár, kis területen azonban érdemes kipróbálni. A korai termés érdekében természetesen csak korai, rövid tenyészidejű fajták jöhetnek számításba. Az áttelelő zöldborsó termesztésének előnye, hogy a tavaszi korainál is legalább 1 héttel előbb terem. Sajnos e termesztési mód éghajlati adottságaink miatt nem mindenhol alkalmazható. Aránylag biztonságosan termeszthető déli fekvésű lejtőkön, épületektől, zárt kerítésektől, sövényektől védett kertrészek gyorsan melegedő homoktalajain. A téli fagyokat könnyebben viselik el a magok, ha a vetést törekkel, hullott falombbal takarjuk. Magyarországi feltételek között télállónak bizonyultak a hidegtűrőbb kifejtőborsó-fajták (pl. a Gloria de Quimper, a Rajnai törpe). A nálunk termesztésre engedélyezett fajták jegyzékében ilyen borsó nem található, ezért leginkább a korai velőborsók (pl. az Újmajori korai) jöhetnek számításba. Természetesen szintén számolnunk kell azzal, hogy esetleg kicsírázik télen a mag, de az ezt követő erős lehűlés a csíranövényt károsítja vagy elpusztítja

(-7 °C alatt).

Fokhagymaültetés

Az őszi fajták gerezdjeit október végén, november elején duggassuk el! Az őszi ültetés előnye, hogy a begyökeresedés még az ősz folyamán bekövetkezik, és tavasszal, mihelyt az időjárás kedvező, már fejlődhet a fokhagyma. Az őszi duggatásból általában 3-4 héttel korábban (június végén) kapunk fogyasztható fokhagymát, mint a tavasziból, a terméshozam is nagyobb valamivel. Hátránya azonban, hogy az így termesztett hagymák eltarthatósága nem olyan jó, mint a tavasszal duggatottaké. Az őszi fokhagyma minősége rendszerint már karácsony felé, januárban romlani kezd, a gerezdek „kiapadnak”. Ezért mindkét termesztési módot célszerű alkalmazni. A közismert és jól bevált Záhorský és Makói őszi fajtákon kívül javaslom a perspektív újdonságokat is: Matúš, Valko (államilag minősítették 2002-től), Mojmír (1999), Benátčan (1998). Az utoljára említett fajta cseh nemesítés, az előző három hazai eredetű.

Ne rakjuk a komposztba!

Gyűjtsük össze a lehullott, egészséges lombot, keverjük el műtrágyával, sertés-, galamb-, baromfi- vagy nyúltrágyával. Rakjuk rá a lekaszált füvet, nyesedéket, az egynyári és évelő virágok elszáradt szárát, majd a komposzthalmot takarjuk le mintegy tenyérnyi vastagságú földréteggel. A diófa ősszel lehullott lombját azonban ne használjuk komposztálásra, mert benne a juglandin nevű vegyület van, ami a talaj mikroszervezeteinek életét akadályozza. A diólombot – a vadgesztenye lombjával együtt – égessük el, és csak a hamut szórjuk a komposztra. Ez a növekedést gátló anyag az oka valószínűleg annak is, hogy a diófák alatt a növények igen nehezen telepíthetők meg.

Védjük a hasznos madarakat!

Rakjuk ki a mesterséges fészekodúkat az énekesmadarak számára, és készítsünk minél több madáretetőt. Feltétlenül gondoljunk rá, hogy ha megkezdtük a madarak etetését, akkor tavaszig rendszeresen folytassuk, ellenkező esetben a kertünkbe szokott madarak éhhalálát okozhatjuk. Télen ugyanis nemigen lesz módjuk újabb etetőhelyet keresni. Eleségként ne adjunk kenyérmorzsát a madaraknak, mert ez a sovány tartalmú étel nem elegendő számukra télen, sőt káros is lehet. Olajos magvakat (napraforgó a legjobb), ezenkívül szalonnabőrkét, faggyút, nyers húsdarabokat adhatunk nekik. A madáretetők a gyep közepén, virágágyak között vagy a fák ágain kaphatnak helyet. A csinosan elkészített etető a kert dísze is lehet. Az ablak párkányán is elhelyezhetjük úgy, hogy a ház gyermekei minél több madárral ismerkedhessenek meg.

A szerző kertészmérnök