NKÖM – „KÁJONI JÁNOS” PÁLYÁZAT

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatot hirdet határon túli magyar könyvek kiadásának támogatására.
A pályázattal elsősorban a határon túl megjelenő, határon túli szerzők műveit kívánjuk támogatni.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatot hirdet határon túli magyar könyvek kiadásának támogatására.

A pályázattal elsősorban a határon túl megjelenő, határon túli szerzők műveit kívánjuk támogatni. A pályázaton kiadók, kulturális műhelyek, egyházi szervezetek, alapítványok, társadalmi szervezetek vehetnek részt.

Magyarországi kiadók csak közös (határon túli – magyarországi) kiadás esetén pályázhatnak olyan mű támogatására, mely az adott régiót érinti. Ebben az esetben a pályázathoz mellékelni kell az együttműködési szerződést, melynek tartalmaznia kell a határon túli terjesztés biztosítását. A pályázatot a határon túli kiadó nyújtja be a régiónként meghatározott gyűjtőhelyekre.

Pályázni lehet a nemzeti önismeretet szolgáló, a magyar kultúrát, történelmet, hagyományokat megörökítő és kortárs kéziratok megjelentetésének támogatására; tudományos, ismeretterjesztő és egyházi kéziratok, kortárs szépirodalmi művek, elsőkötetes szerzők műveinek, kétnyelvű kiadványok kiadására.

Ha egy pályázó több támogatási kérelmet nyújt be, azokat rövid indoklással rangsorolnia kell.

A kész kéziratokat és a pontosan kitöltött pályázati űrlapokat, az űrlapban feltüntetett további mellékleteket, valamit a nyilatkozatot a következő címre kérjük küldeni:

Nap Kiadó – 929 01 Dunajská Streda, nám. Slobody 1203.

A pályázathoz továbbá csatolni kell:

a pályázó 30 napnál nem régebbi eredeti vagy hitelesített cégkivonatát vagy igazolást a bírósági nyilvántartásba vételről. (30 napnál régebbi dokumentumok is elfogadhatók, amennnyiben a pályázó nyilatkozik arról, hogy a benyújtott dokumentum adataiban, az annak kiállításától eltelt időszakban változás nem történt.)

A pályázati űrlap az országonként megadott címeken és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ügyfélszolgálati irodáján szerezhető be, valamint letölthető az alábbi honlapokról (www.nkom.hu, www.kum.hu, www.europaterv.hu ).

Kizárólag a formai követelményeknek megfelelő és pontos költségvetést, gazdasági számításokat, valamint a szükséges mellékleteket tartalmazó pályázatokat vehetünk figyelembe! A pályázatokat a pályázati felhívásban meghatározott időn belül kell benyújtani. Támogatás a pályázó által igényelt összegnél kisebb összegben is nyújtható.

Nem nyújtható támogatás olyan pályázó részére, aki saját forrással nem rendelkezik, kivéve, ha az igényelt támogatás összege a 300 000 forintot nem haladja meg. (A nyertes pályázóknak az önrész felhasználásáról is el kell számolniuk.)

Pályázatot csak azon szervezetek nyújthatnak be, amelyek a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből (állami támogatás) az előző év(ek)ben biztosított, lejárt határidejű támogatással elszámoltak. Nem részesülhet támogatásban az a kiadó/szervezet, amely a korábbi év(ek)ben a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből kapott, lejárt határidejű támogatással nem számolt el, azt nem a célnak megfelelően használta fel, illetve az elszámolást a támogató egyéb tartalmi, formai problémák, hiányosságok miatt nem fogadta el.

Az elbírálás folyamata

A beérkezett kéziratokat, pályázatokat a helyi szellemi és könyvkereskedelmi igényeket mérlegelve az országonkénti szakmai tanácsadó testületek rangsorolják. A támogatásra nem javasolt pályázókat is ők értesítik ki 2005. augusztus 27-ig, megjelölve az elutasítás okát. Az elutasítással szembeni felszólalásokat a NKÖM Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának kell elküldeni, oly módon, hogy azok 2005. szeptember 7-ig megérkezzenek a minisztériumba.

A Határon Túli Magyar Könyvkiadás Tanácsa összesíti az egyes országokból beérkezett pályázatokat és elkészíti a végleges javaslatot. Döntést – az előkészítés alapján – a külügyminiszterrel egyetértésben a nemzeti kulturális örökség minisztere hoz. A döntés végleges, annak felülbírálatát kérni nem lehet. A minisztérium csak a támogatott pályázóknak küld külön értesítést, a támogatottak listáját a fent megjelölt honlapokon, valamint a helyi magyar nyelvű sajtóban tesszük közzé.

A gyűjtőhelyekre a beküldési határidő: 2005. július 20.

Az országos alkuratóriumoknak 2005. augusztus 25-ig kell rangsorolva eljuttatniuk a pályázatokat a Határon Túli Magyar Könyvkiadás Tanácsához.

A döntés várható időpontja: 2005. szeptember 30.

A NKÖM külön-külön szerződést köt a nyertes pályázókkal, amelyben az államháztartási törvény szerinti elszámolás feltételeiről is rendelkeznek.

A pályázat lebonyolítását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztálya (Címe: 1410 Budapest, Pf. 219.) és a Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatósága Fejezeti Pályáztatási Csoport adminisztratív közreműködésével végzi.

Dr. Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?