Nincsen kicsit büdös hal

Mindkettő a magyarországi média, a nyilvánosság világában él: a jogász Majtényi egykor ombudsman, a médiahatóság exelnökeként újságba író ember; a képzőművész Wahorn volt televíziós showman és vezet rádióműsort. Rövid leltár az eszmecseréről: a magyar nyilvánosság állapota, médiaátrendeződések, politikai helyezkedés, színvonal, bulvár, internet, sajtóhatalom. Találkozás két jó korban lévő fiatalemberrel.

Milyennek látják 20 évvel a rendszerváltás után a magyar sajtónyilvánosság, a média állapotát? Hol tartunk a világgal, a volt szocialista tömbbel összevetve?

MAJTÉNYI: Nemzetközi felmérések szerint jelentősen romlott a helyzetünk. A lecsúszás egész Közép-Kelet-Európára igaz. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadságot felügyelő biztosa, Haraszti Miklós szerint egyenesen új vasfüggöny ereszkedik le az Unió régi-új határvonalán a demokratikus nyilvánosság helyzetét illetően. Ezt túlzásnak tartom, szerintem Magyarországon van szabad sajtó, de a hanyatlásunkon nem vagyok meglepődve.

WAHORN: Magyar sajátosság rögtön azt gondolni a velünk ellentétesen gondolkodóról, hogy nem normális, nincs létjogosultsága. Éppen ezért aztán nagyon kevés olyan főszerkesztőt ismerek, aki ennek dacára képes lenne igazi szabad sajtót – újságot, tévét, rádiót – működtetni. De a sok rossz mellett megjelent és terjed az internet. Ez pedig maga a szabadság, amely mellett sokszor már eltörpül a hagyományos sajtó nyomorúsága.

MAJTÉNYI: Abban pedig egyet kell értenem Andrással, hogy az online sajtó, annak mérvadó hírportáljai észrevehetően jobb szabadságfokkal dolgoznak minden egyéb szakmai hibájuk ellenére, mint a régi, hagyományos fősodor, emiatt politikai erkölcseik is jobbak.

A közélet legbefolyásosabb médiuma idehaza immár az internet, nem pedig a televízió?

MAJTÉNYI: A mértékadó véleményirányítók szemszögéből valószínűleg már az internet az elsődleges. Csak közben ne felejtsük el, hogy egy olyan országban élünk, ahol a lakosság többsége még mindig inkább a hagyományos csatornákon fogyaszt híreket, azaz offline a társadalom jó része. A magyarok tömegében a nagy kereskedelmi televíziókból és a Sláger Rádió típusú médiumokból tájékozódnak, miközben 35 év alatti barátaim kezükbe sem vesznek újságot, amin kicsit meg is vagyok sértődve, mert nekem a papír a reggeli kávé mellé az életem része.

Ön évek óta Borsodban, egy kis faluban, Mezőszemerén él. Ott működik ilyen nosztalgiája, papírmániája?

WAHORN: Valaha volt, de már nincs. Néhány éve már nem akarok felesleges tárgyakat magam körül. Ehhez az érzéshez hozzátartoznak az újságok is. Nagyon elégedett vagyok a számítógéppel: ami neked a reggeli újságlapozgatás, az nekem a kávé melletti internetezés. Értem a nosztalgiát, csak amikor felteszünk egy CD-t, akkor sosem nyavalygunk azon, milyen szép volt egykoron a tűz mellett együtt énekelni.

MAJTÉNYI: Szerintem teljesen nem veszik majd ki a papír. Ahogy az emberiség minden tagja koroktól függetlenül szeret ülni egy kövön és bámulni a tűzbe.

WAHORN: Illetve mostanság ülünk a kövön és bámulunk a laptopunkba.

Mi volna az a sajtótermék, amelyet szívesen szerkesztenének?

WAHORN: Volna kedvem egy saját rádióhoz, amibe senki sem pofázhatna bele. Természetesen internetes rádió lenne egy értelmes csapattal: ha jól csinálnánk, jönne a hallgató is.

MAJTÉNYI: Biztos azért, mert konzervatívabb médiafogyasztó vagyok, én egy napilapot csinálnék. Egy rendes, jó minőségű, kemény, de becsületes újságot, ahol a nyitottság, az észérvek uralkodnának. Egy ilyen lapot szívesen készítenék, ha már álmodozunk.

Létezik-e még valódi, szabad szemmel látható határvonal az úgynevezett minőségi, illetve a bulvársajtó között?

MAJTÉNYI: Szerintem igen, bár a határok folyamatosan változnak. Sok komoly politikai napilap mai külleme 25 éve még csak a bulvárban fordulhatott elő. Nincs definícióm, de a magam számára megkülönböztetem a két világot. Ám a magaskultúra nem eredendően jó, a bulvár meg nem gonosz. Sőt: előbbiben létezik dögunalmas, utóbbiban meg kifejezetten ízléses is. Vágó István régi műveltségi kvízműsorait – nem a legutóbbiakat! – kifejezetten szerettem, fáradtan a tévé elé ülve gyakran próbálkoztam, vajon meddig jutnék el. Pedig az a Legyen Ön is milliomos! valódi bulvár volt.

WAHORN: Nem szeretek határt húzni – mivel nincs is. A kultúrát egy kerek egésznek látom, amin belül mindenkinek megvannak az érdeklődési irányai. A bulvár az, ami a legtöbb embernek tetszik. Ennélfogva nagyon izgalmas és érdekes, még ha nekem éppen nem is tetszik.

Próbáljuk értelmezni, mi is az a színvonal. Van értelme meghatározni, hogy milyen nyilvánosságbéli megnyilvánulás vonal alatti, elfogadhatatlan?

WAHORN: Ez csak demokratikusan megy, ugyanis szerintem minden elfogadható. Ugyanakkor megértem, ha mondjuk neked valami már nem. Innentől jön a többség akarata, ízlése, normái, amit el kell fogadni a hozzám hasonlóan szabadosaknak is.

MAJTÉNYI: Az illendőség értelmében a dolog nem érdekel, ám a tisztességesség bulvárban és minőségi médiában egyaránt ott kell hogy legyen, szemben a becstelenséggel. Ez igen-nem kérdése. Nincsen egy kicsit büdös hal, csak ehető, valamint romlott. Nem lehet tehát kicsit tisztességesnek avagy kissé becstelennek lenni. Így van ez a politikában is: az elvesztett tisztességet visszaszerezni lehetetlen.

WAHORN: Igazság-hazugság, meg a morális, az két külön dolog. Nagyon nagy baj, hogy ezek mindig összekeverednek Magyarországon. Ha azt mondanánk, lehet hazudni, de aki hazudik, azt megbüntetjük – számomra így minden világos lenne. A hazugságoknak meg nem járunk utána. Ezért gondolom, hogy például a két országos rádióadó ügyében sem derül ki sosem az igazság: vajon a nagy pártok tényleg lenyúlták a frekvenciákat?

MAJTÉNYI: Ezúttal kiderül majd, mert én vagyok, voltam az ORTT elnöke.

WAHORN: Remélem, így lesz.

Hogyan derülhetne ki a Sláger és a Danubius rádiók ügyében az igazság?

WAHORN: Azt elhiszem, hogy Laci majd feltárja és elmondja, mi is történt. De abban már nem hiszek, hogy ezt az ország meg fogja érteni három hónap múlva és levonja a közösség a konzekvenciákat. Amerikában egy monstre ügyben hónapokig megy a bírósági közvetítés a perről, s a végén az ítélet után egy 280 milliós közösség tudomásul veszi: ez történt, ez az igazság. Na ilyen nem lesz nálunk.

MAJTÉNYI: Igen, ilyen értelemben egy hónap múlva az egészet elfelejti a közvélemény.

Ehhez azért az is kell, hogy a közbeszédben minden mindennel összekeveredik. Miért érezni úgy, hogy csak kevesen és ritkán beszélnek a lényegről?

MAJTÉNYI: Sláger, Danubius, Klassz, Neo, nekem teljesen egyre megy. Az ügy szempontjából lényegtelen, melyik a jobb, melyik mit sugároz. A vesztesek múltja is foltos, az újak jelene is. Itt igen sok pénzről van szó, s a köz megbízásából én a fair eljárásban vagyok-voltam érdekelt. Ezt megsértették, s olyan eredmény született, amely törvényes eljárás során nem születhetett volna. A lényeg az, hogy mi keresnivalója van a politikának egész nap zenét sugárzó kereskedelmi rádióadók körül. Ez a rettenetes hanyatlás: politikusok azt gondolják, dolguk van a rádiókkal, miközben semmi közük hozzá.
WAHORN: Csak a hol történt törvénysértés kezdetű mondatokat kellene kiejtenünk a szánkon konokul. Minden más a figyelemelterelést szolgálja. Csakhogy a magyar agy nem ilyen. Az enyém se, sajnos. Mi mindjárt zagyválunk össze mindenfélét, ami a szívünket nyomja.
MAJTÉNYI: Egy darabig ellent lehetett állni, hisz korábban nagy egyetértéssel megszavaztak egy törvényt, ami a pályáztatást magát sutba dobta volna, megújítva a régiek frekvenciaengedélyét. Elleneztük ezt, az Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette a jogszabályt, ezért lehetett kiírni az új pályázatot. Csakhogy e kudarcuk után a pártok újabb alkut kötöttek, ezúttal már a régi rádiók rovására. Ezt már nem tudtam megakadályozni. Engem persze nem a rádiók, hanem maga az eljárás érdekelt.
WAHORN: A parlamentben volna leginkább szükség olyan erős, jellemes, szilárd magyar emberekre, akik megakadályoznák az ilyen anomáliákat. De nincsenek.

Számít-e, hogy mi lesz ennek az ügynek a nemzetközi visszhangja?

MAJTÉNYI: Ugocsa non coronat: nem érdekel minket a világ véleménye. A rendszerváltás környékén külföldön járva fantasztikusan éreztem magam, mert mindenki gratulált nekem, a magyarnak az ország teljesítményéhez. Mostanában meg folyamatosan magyarázkodni kell. A külvilágot amúgy is sokkal kevésbé érdekli Magyarország, mint húsz évvel ezelőtt. Csak a saját hajunknál fogva tudjuk kihúzni magunkat a mocsárból.

Miért ezt a suba alatti elintézésmódot választják a magyar közéletben folyamatosan, a média átrendezésekor is?

WAHORN: Mert egyszerűen ilyenek vagyunk gyárilag a Kárpát-medence ezen földdarabján. Aki száz kilométerrel odébb született, az meg már más. Nem jönnék a történelmi háttérrel, főként egy ennyire kinyílt világban. Vándorlásaim során tapasztaltam: a különféle népeknek megvannak a sajátosságaik. Nekünk ez.

MAJTÉNYI: Nagyon szívesen megcáfolnám András teóriáját, de azt kell mondanom: van benne valami igazság, persze csak egy darabja.

De mi ebben az igazság? Lenne errefelé valami a vízben vagy a levegőben?

WAHORN: Lehet változtatni, de törvénytisztelőek sohasem leszünk. És nem tudunk együttműködni.

MAJTÉNYI: Az Európai Unióban létezik a jogtisztelet. Akkor most itt vannak ezek a különös magyarok, akik mindig valami umbuldában élik ki magukat? Ha most körülnézek az országban, a médiában, azt kéne mondanom, nagyjából igazad van. De volt Magyarország történelmének néhány olyan korszaka, szakasza – reformkor, dualizmus –, amikor az ország elitjének színvonala a világszínvonalhoz volt mérhető. Ők pedig, ha csak néhány ezren is voltak, fazont adtak az országnak. Nagyon bíztam a rendszerváltáskor ezeknek a hagyományoknak az erejében, amelyek előnyt jelentettek számunkra a környező társadalmakkal szemben. Ne feledjük: a jogtisztelet mintái a magyar történelemben a XI. század óta jelen vannak. Helyette leromlottunk nagyon.

WAHORN: A múltat legfeljebb ürügyül hozhatjuk fel sorsunkra.

MAJTÉNYI: Az alkoholisták gyerekei nagyobb hányadban lesznek alkoholisták. Az, hogy én milyen lettem, nagymértékben múlt a szüleimen, a neveltetésemen. Nekem például nagyon kicsi koromban elváltak a szüleim, s kiskorom óta erősen gondoltam, hogy a sajátjaimmal ezt nem fogom megtenni. Mintaelutasítás is van, követés is, de mindkettő a múltból táplálkozik.

WAHORN: Nekem négy fiam van, magam alkoholista vagyok: kettő szeret inni, kettő nem. Nem hiszek a múltban. Viszont tizenöt éve nem iszom egy kortyot sem: azért nem, mert alkoholista vagyok. Mindenkinek magának kell megbírkóznia a nehézségekkel. Először fel kéne nőni, megismerni pontosan magunkat, a hibáinkat, utána lehetne változtatni.

Kié a legnagyobb hatalom ma Magyarországon a nyilvánosságban, a közvélemény alakításában?

MAJTÉNYI: Vannak hatalmas befolyással bíró politikusok, üzletemberek, nagy kiadók egyaránt. Gyakran hallom újságíróktól, hogy a legnagyobb magyar bankról, az OTP-ről nem lehet bíráló hangnemben írni, mert ellehetetlenülhet az a sajtóvállalkozás, amelyik ezt meg meri tenni. Vannak rettenetes hatalmak itt-ott, de az új média korában a nyilvánosság nem zabolázható meg. Az ORTT élén is a nyilvánosság erejére építettem stratégiámat: az ülések szó szerinti jegyzőkönyveit kirakattam az internetre.

Törvények, jogtisztelet mellett a nyilvánosság állapota, a média minősége nagyban múlik a benne dolgozók képzettségén, szorgalmán, tisztességén. E tekintetben borúlátó?

WAHORN: A magyar viszonyokhoz képest sok újságíró, szerkesztő tisztességes, képzett. Csakhogy gyakran éppen a magyar viszonyok nem teszik lehetővé az igazi függetlenséget. Egy magyar nem tudja belül különválasztani a professzionálist a személyestől: ezt ki sem lehet fejezni a nyelvünkben. A magyar ember nem képes az érzelmeit leválasztani a tényekről. De mentőövnek tényleg itt az internet: elsőként minden embernek alanyi jogon, ingyen kéne járnia az internethozzáférésnek, meg akár egy laptopnak. Nagy lépés volna a hazai nyilvánosság javítására.

MAJTÉNYI: Ebben csak annyi hibádzik, hogy az interneten minden még viszonylagosabbá válik, legkivált a minőség. A fórumokon pedig gyakori a manipuláció, nevezik ezt gerillamarketingnek is. Mondjuk valakinek érdeke fűződik ahhoz, hogy a rólad megjelenő kép valamilyen irányba módosuljon: tegyük fel, összevásárolta a festményeidet és most drágán akar túladni a kollekción. Az internetes nyilvánosság is manipulálható.

WAHORN: Jó-jó, de ennek a cáfolatai is azonnal megjelenhetnek, és onnantól csak tőled függ, hogy kideríted-e az igazságot. Nem ezt várjuk el valójában a szabad sajtótól is?

Nyolc év után gyökeres, erőteljes politikai váltás vár a felmérések szerint az országra. Mennyire alakul át ezzel együtt a hazai sajtó, média, nyilvánosság erő- és hőtérképe?

MAJTÉNYI: Ilyenkor az értelmiség nem jelentéktelen részénél gyomorforgató helyezkedést tapasztalni. Ezúttal sem lesz gusztusos a változás. Ugyanakkor sokat lehet majd röhögni, lesznek igen vicces metamorfózisok. Reményeim szerint a szabadság alapvető dimenziói semmit sem változnak a választástól. Hülye vezércikkek most is vannak, lesznek is, csak másfajták.

WAHORN: Halvány fogalmam sincs az átrendeződés mértékéről, hisz a rendszerváltás utáni két évtized javát Amerikában töltöttem. Elképzelhetőnek tartom, hogy nagy változások jönnek a sajtóban is. Az eljövendő nyilvánossághangulatot valahogy még az eddinél is kevésbé humorosnak sejtem, inkább keménynek és szigorúnak, sok-sok gyűlölettel egymás iránt. Pedig a mai civilizációban egyet nem lehet már: harcolni.

MAJTÉNYI: Morálisan talán könnyebb is lesz a helyzet. Régóta szánakozással tudom csak nézni azt a balliberális értelmiséget, amelyhez barátaim jelentős része, s ha úgy tetszik, én is tartozom. Véget ér egy rettenetes vergődés és vele az a kényszer, amely a korrupció és a züllöttség mentegetésében, elkenésében öltött testet.

WAHORN: Amerikában dolgozva éltem át a kataklizmaszerű Clinton–Bush-változást. Egy rajzfilmstúdióban ültem napi nyolc órát háromszáz munkatárs között, de egyetlen szó sem esett a politikáról. Kedves magyarok, létezhet tehát ilyen boldog világ. (Szombathy Pál)