Nincs hová vissza

Rendkívül fontos könyv Csehy Zoltán Nincs hová visszamennem című verskötete, mondhatnám mérföldkő. Főleg a szlovákiai magyar irodalomban, már ha van ilyen. Itt irodalmi tájékozódási tereptárgyként kezelném ezt a kötetet.

Rendkívül fontos könyv Csehy Zoltán Nincs hová visszamennem című verskötete, mondhatnám mérföldkő. Főleg a szlovákiai magyar irodalomban, már ha van ilyen. Itt irodalmi tájékozódási tereptárgyként kezelném ezt a kötetet. Innen kezdődik egy másféle rálátás, innen visszanézve a homokviharban eltűnő torzók és hullámzó dűnék sora látható, valami homályos, még körvonalaiban is csak nehezen kivehető kupacok sora. Vagy más. Még másabb. Sárosabb, masszásabb, barnább.

Csehy Zoltán nem kapkodós költő. Bár sokat dolgozik fordítóként, felfedezetlen határterületek előretolt felfedezőjeként, saját poétikája mívesen, lassan (bő 20 év alatt 5 kötet), következetesen építkezik. Csehy költői programja a maximalizmus önmagával szemben. Nála a megírt, közlésre bocsátott vers mércéje az érzelemmel acélozott keménység, másik fontos minősége az őszinteség. Csehytől még nem olvastam olyan szót, melyet ne gondolt volna sajátjának, vagy nem a „belsőjéből vezérelt” szöveg része lett volna. Zavarba ejtően őszinte, nem takargatja, palástolja érzelmeit, megvallja magának s kimondja olvasójának kétségeit, mélységeit. Szövegeiben a hétköznapiság szakralizálódik. Példaként a Dédapám ágya című vers sorai: „Sose értettem, hogy ekkora nagy / szentkép alatt hogy lehet ennyi gyereket csinálni”, a Cantus arcticus II című versből egy másik: „Nem lehet túl messzire menni, / a rozsdás betonvasak kiállnak a tóból, / mint egy lezuhant angyal roncsai”.

A költő ebben a kötetében kíméletlenül őszinte. Ha jól érzékelem, az őt érő benyomások hatására egy új, másik világba csöppent, a kitágult horizonttól, a rázúdult ismeretanyagtól, az érzelemáradástól megerősödve áll azon a határmezsgyén, ahonnan visszanéz. S kijelenteni képes: nincs hová visszamennie. Vagy a teljes szellemi és fizikai szabadságot választja, vagy magát feladva ismét idomulni kényszerül. Az alaktalan, szürke, barna kupacokhoz. E véleményét keményen kimondja Csehy. S leírja azt is, hogy hiába várja a csúf az ő széppé mondását. Mert igenis ki kell mondani, amit Nővérke című versében leír a költő: „…ha egyszer ronda, mint a segg. Csak várjon”. Ha alkalmam lenne egyszer antológiát szerkeszteni, másokkal ellentétben én ezt a verset nagyon szívesen beválogatnám. Miként Csehy Zoltán legújabb verskötetének bármely más darabját.

Csehy Zoltán: Nincs hová visszamennem. Kalligram, Pozsony, 2013.

Értékelés: llllllllll

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?