Nincs hová vissza

Rendkívül fontos könyv Csehy Zoltán Nincs hová visszamennem című verskötete, mondhatnám mérföldkő. Főleg a szlovákiai magyar irodalomban, már ha van ilyen. Itt irodalmi tájékozódási tereptárgyként kezelném ezt a kötetet. Innen kezdődik egy másféle rálátás, innen visszanézve a homokviharban eltűnő torzók és hullámzó dűnék sora látható, valami homályos, még körvonalaiban is csak nehezen kivehető kupacok sora. Vagy más. Még másabb. Sárosabb, masszásabb, barnább.

Csehy Zoltán nem kapkodós költő. Bár sokat dolgozik fordítóként, felfedezetlen határterületek előretolt felfedezőjeként, saját poétikája mívesen, lassan (bő 20 év alatt 5 kötet), következetesen építkezik. Csehy költői programja a maximalizmus önmagával szemben. Nála a megírt, közlésre bocsátott vers mércéje az érzelemmel acélozott keménység, másik fontos minősége az őszinteség. Csehytől még nem olvastam olyan szót, melyet ne gondolt volna sajátjának, vagy nem a „belsőjéből vezérelt” szöveg része lett volna. Zavarba ejtően őszinte, nem takargatja, palástolja érzelmeit, megvallja magának s kimondja olvasójának kétségeit, mélységeit. Szövegeiben a hétköznapiság szakralizálódik. Példaként a Dédapám ágya című vers sorai: „Sose értettem, hogy ekkora nagy / szentkép alatt hogy lehet ennyi gyereket csinálni”, a Cantus arcticus II című versből egy másik: „Nem lehet túl messzire menni, / a rozsdás betonvasak kiállnak a tóból, / mint egy lezuhant angyal roncsai”.

A költő ebben a kötetében kíméletlenül őszinte. Ha jól érzékelem, az őt érő benyomások hatására egy új, másik világba csöppent, a kitágult horizonttól, a rázúdult ismeretanyagtól, az érzelemáradástól megerősödve áll azon a határmezsgyén, ahonnan visszanéz. S kijelenteni képes: nincs hová visszamennie. Vagy a teljes szellemi és fizikai szabadságot választja, vagy magát feladva ismét idomulni kényszerül. Az alaktalan, szürke, barna kupacokhoz. E véleményét keményen kimondja Csehy. S leírja azt is, hogy hiába várja a csúf az ő széppé mondását. Mert igenis ki kell mondani, amit Nővérke című versében leír a költő: „…ha egyszer ronda, mint a segg. Csak várjon”. Ha alkalmam lenne egyszer antológiát szerkeszteni, másokkal ellentétben én ezt a verset nagyon szívesen beválogatnám. Miként Csehy Zoltán legújabb verskötetének bármely más darabját.

Csehy Zoltán: Nincs hová visszamennem. Kalligram, Pozsony, 2013.

Értékelés: llllllllll