nicsak, a világ...

A könyv olvasásakor A semmi bőre mögül egyfajta, a világmindenség legapróbb dolgait minduntalan felfedező és azzal együtt annak transzcendens feltérképezésére tett kísérletek sora körvonalazódik.

Böszörményi költeményeiben a szavak és nyelv ízlelgetése, illetve azzal együtt önmaga és a világ „szilánkjainak“ felfedezése olykor már a gyermeki tisztaság/naivitás határát súrolva időzik el egy-egy jelenségen. Az Ígéret földjén című fejezet versei közül emelnék itt ki néhányat, amelyek egyben a kötet legsikerültebb költeményei azáltal, hogy nem túlírt bennük a dolgokra való rácsodálkozás, és érezhetően nem zsúfolódik túl a mondanivaló: „ez a halom / lomha / holnap / hol / éj / hol / nap / alom / aloha“ (Aloha); vagy: „Lakhatóvá / Teszi /Aszellem / Testem / A remény / Porából / Építkezem“ (Leszek). Azonban több esetben megbillen az egyensúly a poétikai nyelv használata és a gondolati tartalom kölcsönhatása között. E fejezet rövid, haiku-szerű költeményeiből is többször elmarad az olvasati lehetőségeket is bővítő nyelvi játék, másutt épp ellenkezőleg, a játék túlzásba viteléről beszélhetünk. Ezekben egyfajta szentenciaszerű kinyilatkoztatás válik hangsúlyossá számos esetben zavaros váltásokkal vagy (ál)naiv rácsodálkozással elegyedve. Ide sorolnám például a Miért című verset: „miért van / mindig / az idióták / maradnak / és távoznak / a gyengék“, de itt említhető a Fény („zsalu / a / fény / gá- / tere / fény / ere / át /ereszt“), Az idő („Az idő / bennem / holtbeteg. / Kint / ápolják / Bent / remeg“) vagy a Dinoszauruszok között („Gondolatot / ácsoltak / alám / preaformált / illatot. / Legalább / van miről / fantáziálnom. / Dinoszauruszok / között / kergetem / a valóságot“) című írások is.

A kötet hét fejezete formailag igen változatos kínálatot tartogat az olvasó számára a szabad versektől a kötöttformájú verseken keresztül, melyeknek ilyen szempontból a tetőpontját a kötetzáró fejezetet képező A szerelem illata című tizenöt szonettből álló szonettkoszorú jelenti. A szerelmi líra e kiemelt versformája A vers új magja című fejezetben és a Majoranna ciklusban is többször visszatér, hiszen a szerző egyaránt kísérletezik a klasszikus szonett két változatával, a Shakespeare- és a Petrarca-féle szonett szerkezetével. A szerelem megverselése mellett - ahogy a formai jegyek tökéletes használatára törekvés is jelzi - központi tényező az a tudatos és elhivatott költői attitűd, amire több vers is önreflektíven utal vagy kérdez vissza: „Tarkóm alatt tüzes rémálom. / Arra ébredek, nem tudom megírni a versem. / (A meglévők szövete is kifakult, / Molyette kelme)“ (Arra ébredek), „egy lakható versben / otthon érzi magát / minden mondat“ (Otthon) vagy „Mégsem elég a rím, / A merész forma, / A metrum igykezete?...“ (A vers új magja).

E gazdag poétikai felhozatal ellenére mégis hiányérzete marad az olvasónak, hiszen a formai jegyek kimunkáltsága mellett helyenként hiányzik a kiforrott és egyedi lírai nyelv, viszonylag gyakori a közhelyhasználat és a képzavarokba forduló barokkosan túlzsúfolt szóképek összekapcsolása, miközben az itt kibontakozó szerelmi líra ezek következtében néhányszor nem tud kitörni a giccs keretei közül.
Böszörményi Zoltán: A semmi bőre. Kalligram, Pozsony, 2008.