Kultúra

New Yorkban eresztett gyökeret

Két filmmel fordult az élete: balettintézeti növendékként főszerepet kapott a Béke-tárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart című tévéjátékban. Azonnal pályát módosított. Fel is vették elsőre a színművészetire. Nemzetközi sikereit a Szomorú vasárnap indította be. Marozsán Erika azóta kétlaki életet él. New Yorkban az egyik otthona, Budapesten a másik.
Szabó G. László

2020. április 5. 08:00

Marozsán Erika
Marozsán Erika: „Lehetek én a világ legizgalmasabb, legjobb, legtehetségesebb embere, ha nem ilyet keresnek...”  - Talabér Tamás felvétele

Német és amerikai produkciókban felváltva játszik. Alkalomadtán magyar filmekben is. A szerelem bőségében Morgan Freeman partnere volt. Fel is kapta szépen a hullám, kiélvezte minden pillanatát. De mint mondja: nem ült fel rá. Az anyaszerepet sem akarta kihagyni az életéből. Sári lánya már New York-i iskolás, de az év egy részét ő is itthon tölti, hogy erős magyar gyökerei legyenek.

Érdekessé tudja tenni magát New Yorkban vagy Berlinben azzal, hogy magyar színésznő? Jelenthet ez valamiféle előnyt vagy plusz figyelmet?

Önmagában az, hogy valaki magyar, cseh, német vagy dán színésznő, sosem érdekes. Inkább az a folyam, amelyben áll. Azt pedig generálhatja egy film vagy egy színházi előadás, de egy erősebb jelenlét is az ottani piacon.

A Szomorú vasárnap külföldi sikersorozata idején a magyar Ornella Mutiként emlegették.

Friss diplomás színészként részt vettem egy televíziós műsorban, ahol Kulka Jánossal improvizáltunk. Ott hangzott el, hogy Cannes-ban is ezt írták a nevem mögé. S akkor elkezdtem halandzsázni olaszul. Sokan emlékeznek erre a műsorra, mert senki nem gondolta, hogy ilyen vicces is tudok lenni. Meglepő volt a humorérzékem.

Pedig sosem volt sótlan vagy búskomor.

De a humorérzéket nem nagyon látják bennem.

Hollywoodban mennyire kapósak manapság a kelet-európai színészek?

Én Brooklynban élek, ahonnan nem azt látom, hogy a kelet-európai színészeknek olyan jól menne Hollywoodban. Egy cseh színésznő lehet kivétel, mert skandinávnak látják. De az ukránok is egyre jobb pozícióba kerülnek. Egy kelet-európainak sokkal nehezebb nagy volumenű pályát befutni Amerikában. A férfiaknak jobban megy. Vegyük csak Christoph Waltzot. Ő ugyan osztrák, de közelebb van a kelet-európaisághoz, mint egy német kollégája. Amióta Tarantinóval forgatott, van miből válogatnia Amerikában is. A topmodellek között sok a kelet-európai. Színésznőként erre nem építhetek.

Egy kinti válogatáson kiderül, hogy kelet-európai?

Ha elmondta az ügynököm, akkor igen. Egyébként nem. Sokszor kiközvetítenek olyan szerepre is, amely egy afroamerikai nőre íródott, de az ügynököm úgy érzi, esélyem van rá nekem is. Attól függ, milyen produkció. Én nem magamtól megyek a válogatásra. Mindig az ügynököm halászgat nekem szerepeket. Ő meg nem kimondottan kelet-európai nőket keresgél, francia, olasz, spanyol, örmény, török nőnek is beajánl. Mindig megpróbálok kicsit hasonlítani az adott figurára. De emlékszem, amikor a Szomorú vasárnapba castingoltak, és már a német színésznőkkel egy platformon néztek engem, frizura és smink nélkül, inkább kicsit topisan érkeztem a próbafelvételre. Már csak négyen-öten voltunk az utolsó körben. Mivel a negyvenes években játszódik a film, mindenki a a kor divatjának megfelelő frizurát, ruhát viselt. Nekem ez nevetséges volt. Belőlem hiányzik ez a fajta bizonyítási vágy, hogy én vagyok a tökéletes… persze, ezt most könnyen mondom, hiszen én kaptam meg a szerepet. Helyzete válogatja. Nem tudsz mindig megfelelni. Ha szőkét keresnek, akkor te biztosan barna vagy. Ha fiatalt, akkor már idősebb. Ha öreget, te túl fiatal. A húszas éveim elején gyakran kellett azt hallanom, hogy annyira jó lennél a szerepre, csak túl fiatal vagy és túl szép. Én meg átkoztam magam, hogy miért nem tudok egy picit öregebbnek látszani. Aztán beérik az ember, akkor meg azt hallja, hogy már nem elég fiatal, nem elég vékony.

Még valami…

Van már egy új kedvtelése. Textíliákkal, fonalakkal, cérnákkal dolgozik, megszállottan. Képeket, grafikákat varr. Nyugalmat és kreativitást talál a munkában. Varrógéppel készült rajzai faliképeket, női ruhákat díszítenek. Budapesten már kiállítása is volt, de modellek is magukra öltötték már a kreációit.

Hogy lehet ezt elfogadni?

Úgy, hogy megtanultam: ez egy embervásár. Vagy egy Kafka-regény. Nem mindig tudsz az lenni, akit éppen akkor látni akarnak. Minden helyzetben lehetetlenség megfelelni. Bemész egy helyre, megtetszik egy ember, jól érzed magad vele, azt gondolod, le tudnád élni vele az életed, de ha nincs meg mindkettőtökben az a belső bizsergés, nem lesz semmi. Ugyanez van a castingokon is. Lehetek én a világ legizgalmasabb, legjobb, legtehetségesebb embere, ha nem ilyet keresnek, annyi! Egy idő után aztán elfogadja ezt az ember, és inkább megpróbálom élvezni a pillanatot, amit egy ilyen alkalom ad. Hogy eltölthetek fél órát egy szuper rendezővel.

Ha Berlinben pályázik egy szerepre, hozzáteszem, több mint negyven ottani film után, tudják, hogy honnan érkezik? Hogy éppen akkor New Yorkban él vagy Budapesten?

Dehogy tudják! Ők azt hiszik, hogy valószínűleg Németországban élek. Az ügynökömmel együtt meg is tartjuk őket ebben a tudatban. Münchenben voltam nemrég egy fesztiválon. Megérkeztem, másnap volt a film bemutatója. Elindultam a szállodából, interjú, fotózás, közben megkérdeztem valakit, hogy jó irányba megyek-e a mozi felé. Mire az illető: „Jaj, tegnap este láttam a tévében!” Adták az egyik filmemet. Nem tudtam róla, megnézhettem volna. Nagyon szeretek németekkel dolgozni. Ha náluk forgatok, az olyan, mintha nyaralnék. Olyan nyugalom száll meg, mint sehol, pedig ott sem mindig lehet tudni, hogy mi lesz, hogyan lesz. De tudom, hogy úgyis megcsinálom. Annyira ismerem már őket, a mentalitásukat, tudom, hogy kiszámíthatók, nyitottak, egyenesek, hogy úgy érzem, haza megyek hozzájuk.

Ha New Yorkból repül Németországba…

… most Stuttgartban forgattam.

De ha New Yorkból utazik, könnyebben válik eggyé a stábbal, mintha Budapestről menne?

Sokkal könnyebben. Angolból németre gyorsabban átáll az agyam, mert trenírozott állapotban van. Ha Magyarországról utazom, és hosszabb időt töltök itthon, érzem, hogy döcögősebben kezdek el németül beszélni.

Ennyi kint töltött év után a német vagy az angol ül jobban a nyelvén?

Döntetlen. Körülbelül ugyanazon a szinten beszélem a két nyelvet. Németben talán jobban tudom imitálni a német anyanyelvi akcentust. Az angollal más viszonyban vagyok. A British Englisht tanultam, de a Los Angeles-i angolba nőttem bele, ott tanultam meg igazán a nyelvet, és az teljesen más, mint a New York-i angol. Ráadásul nagyon sok brit barátom van, s amikor velük beszélgetek, automatikusan átállok az ő kiejtésükre. Így állandóan korcsolyázom az akcentusok között. Dialektusbeli katyvasz van a fejemben. A németet pedig Hamburgban kezdtem el tanulni, ahol az abszolút tiszta, hochdeutschot beszélik, és ha egy svájcival, osztrákkal vagy akár egy stuttgartival találkozom, felnéznek rám, hogy milyen tisztán és jól artikulálva beszélem a németet. De ha hónapokig nem vagyok Németországban, szükségem van pár napra, míg belejövök.

Van közös műfaji nevezője a negyven német filmjének?

Van köztük mindenféle. Akciófilm, háborús szerelmi történet, kalandfilm, krimi… ez utóbbit nagyon szeretik a németek. Magyarországon is szívesen játszanék ilyen tévésorozatban. Szívesen lennék nyomozó vagy rendőrfelügyelő.

Csányi Sándorral A kalandban. - Talabér Tamás felvétele

Előfordult már, hogy megsiratott egy elvesztett lehetőséget?

Igen. Amerikában sok nagy film volt, amit szinte már a bőrömön éreztem. James Bond-film is szóba jött egyszer. Már csak ketten voltunk a ringben. Azt tényleg megsirattam. De sem a világot, sem a sorsodat nem tudod megerőszakolni. Menni kell tovább.

Újfehértóról került Budapestre, onnan Németországba, majd a tengerentúlra. Mindig az adott lehetőségek mentén lépett egy nagyot. Segítség nélkül, egyedül építette fel magát.

Szorgalmas diák voltam, kitűnő tanuló. Időben rögzült belém, hogy ha el akarok érni valamit az életben, akkor azért komolyan tennem kell. Mostanában sokat gondolkodom ezen. Nagy utak vannak mögöttem. A sorsom teljesen másra predesztinált. Ha maradok abban, amibe születtem, el sem hagyom Újfehértót. De tízévesen már tudtam, hogy nekem más az utam. Amikor egy gyerek ilyen nagy hiányjelek között találja meg önmagát, akkor egy falevéllel is el tud játszani, de meg kell neki engedni, hogy felfedezze a világot. El kell indulnia egyik pontból a másikba. Nem kell mindent rárakni, megadni neki. Nyolcéves korában azt mondta a gyerekem, hogy egy időre elege van a múzeumokból. Azonnal megértettem őt. Féléves kora óta oda is cipeltem magammal. Nem lehet hátrány, ha nem egy tehetős, értelmiségi családba születtél. Az folyamatos rugót ad. Én abból is sokat profitáltam, hogy a szüleim lazák voltak. Azt mondták: „Édesem, ez a te életed! A balettintézetbe akarsz járni? Budapestre? Mehetsz!” Igaz, utánam jöttek, mert nem bírták elviselni, hogy itt vagyok egyedül a nagyvárosban. Felköltöztek. Nagy áldozatot hoztak értem. Én sem akarok önző lenni a gyerekemmel, hogy de nekem itt a sorsom, haza kell jönnöm, színházat és filmet itthon csinálnom. Nem. Most már ő áll nálam a fókuszban. New Yorkban én csak miniéletet élek. Egy filmet elvállalok, ötöt lemondok, hogy ne kelljen a gyerekemet másra hagynom. Én ugyanúgy mindent meg fogok tenni érte, vagy hagyom, hogy ő irányítson, mint ahogy engem hagytak a szüleim. Nekem vissza kellett lépnem jó pár métert. Sokszor hallom, hogy nem kell egy gyerekért ekkora áldozatot hozni, éld a magad életét! Erre csak azt tudom mondani: Jó, te csak fuss, csináld! Legyen a tiéd a világ! Én más mintát hoztam.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič szlovák miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Medve–Vámosszabadi határátkelőnél tegnap reggel. Brüsszel szerint július elejétől fokozatosan megnyitnák az EU külső határait.⋌(Somogyi Tibor felvétele)

A szlovák politikában a trianoni évforduló kapcsán újra előkerült a magyarkártya

Berényi: „Nem volt megfelelő a memorandum átadásának időzítése”

Komárom

Komáromi Nyár – újragondolva

rendőrség illusztráció

Vizsgálja a rendőrség a pozsonyi, vereknyei roncstelep ügyét

vásárlás

A nagy üzletláncok a járvány nyertesei

Romsics Ignác

„A történész az igazság megismerésére törekszik...”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.