Elvarratlan szálak

De arra is volt már példa nem egyszer, hogy a hazaút lemezbemutatóhoz, itthoni forgatáshoz, vagy mint legutóbb, kiállításhoz kapcsolódott. A vonzerejéből továbbra sem veszítő színésznő ugyanis most nem a hangjával és nem is egy új filmszerep kedvéért töltött itthon heteket, hanem mert egy budapesti galériában kiállítása volt. Balett-táncosnőként indult a pályán, aztán mégis színésznő lett, de már másfelé is kacsintgat: a textilművészet lett számra az új kihívás. Bármilyen furcsán hangzik is: grafikákat varr. És nincs megállás. Tovább kísérletezik. Portrékat, festményeket fog szőni.

Honnan az ötlet, hogy varrógéppel, színes cérnával „rajzol” képeket, „illusztrál” női ruhákat?

Fogalmam sincs. Szeretek rajzolgatni.

Na de varrógéppel? Volt egy facér Singer a közelében…

Ceruza- helyett legyenek inkább cérnarajzok – gondoltam. Kipróbáltam, és ment. Onnan már csak egy lépés volt, hogy női ruhákat díszítsek.

Horgolt, kötött, hímzett, csipkét vert bakfisként?

Ez nagyon vicces. Akkor tanultam meg horgolni, amikor az Új Színházba kerültem. Valaki megtanított. Óriási terítőket horgolásztam.

Ott volt Csehov, Cserhalmi, kezében meg a horgolótű?

Olvastam vagy horgoltam. Jöttek hozzám a kollégák az öltőzőbe, hogy jaj, Erika, mit csinálsz, ne nevettesd ki magad! Igen, engem ez megnyugtatott. Helyre tett. Nekem mindig csinálnom kell valamit. Nem elég az, ami van. Tudnom kell, merre lehet továbbmenni. Ha most éppen nincs dolgom színésznőként, akkor nézzük, mivel tudom lekötni magam! Nagy a rezgésszám bennem. Kötni is tudok. Az is megnyugtat. És most itt ez a varrás.

Pontosítsunk: a varrógépes rajzolás.

Sokan gratuláltak már a barátnőim közül, és jönnek, hogy ezt vagy azt varrjak a ruhájukra.

Korábban hova varrta azt, ami megszületett a fejében?

Fogtam egy anyagot, és arra.

Minek nevezi ezt voltaképpen?

Textilrajzoknak. Volt már kiállításom is ezekből, de a Budapest Central European Fashion Week modelljein is láthatták már a munkáimat. Állandóan kreálok. A gyerekemnek is szoktam varrni. Tíz babát kapott tőlem, amelyeket a születésnapjára készítettem neki. Kispárnákkal, babaruhákkal is ellátom. New Yorkban van egy svéd baráti köröm, és észrevettem, hogy minden nőnek varrógépe van. Én is vettem egyet, és elkezdtem kísérletezni. A kézügyességem megvolt hozzá. Tini koromban nagyon sokat varrtam.

Változtatott az egyéniségén, hogy több mint tíz éve Amerikában él, rengeteget utazik, sokat dolgozik koprodukciós filmekben, hogy angolul és németül is remekül beszél?

A biztonságérzet sugárzik az emberből. Hogy több lábon áll. A színész mindig kiszolgáltatott helyzetben van. Én is, de nem úgy, nem olyan fokon, mint mások. Ma minden nagyon labilis és bizonytalan, erősebben kell kapaszkodni. Kétlaki életet élek, több országban forgatok, mégis számolnom kell azzal, hogy ez bármikor megállhat. A labilitás kezdettől fogva ott van. Robert De Niro a mesterkurzusán beszélt arról, hogy az egész pályáját úgy élte végig, hogy soha nem tudta, mi vár rá, lesz-e másnap is tennivalója. Bizonyára nem a betevő falatot félti, hiszen nagyobb háló van a kezében, de soha nem lehet tudni, hogyan alakulnak a dolgok. Nagy ára van annak is, hogy az ember cikázik a világban. Kellemes érzés, mégis rengetegszer gondolok arra, hogy milyen lett volna az életem, ha nem mozdulok el, és sokkal többet dolgoznék magyar filmesekkel. Nem panaszkodom. De lehet, ha XY megkeresne egy jó ajánlattal, jobban örülnék neki, mint idegen nyelven játszani.

Kikre gondol, milyen rendezőkre?

Bódy Gábor, Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Makk Károly már nem élnek, sajnos. Ilyen nagy, emblematikus rendezőkkel szívesen dolgoznék. Szabó Istvánnal már sikerült, a Rokonokban. De a mai érában már egy fiatal rendezőnek sem könnyű a sorsa. Lars von Trier a huszadik izgalmas alkotását rakja le. Nálunk a legnagyobb filmrendezők is örülnek, ha ötévenként forgathatnak.

Legutóbb hol állt kamera előtt?

Stuttgartban.

Szerelmi történet?

Krimi. A németek nagyon szeretik ezt a műfajt.

S a kislánya mennyire szereti az amerikai iskolát?

Ő kint kezdett iskolába járni. Tízéves kora ellenére most már hatodikos. Amerikában korábban kezdik el az első osztályt a gyerekek. Ott nem lehet visszatartani őket, mint nálunk. Ott nincs olyan, hogy még nem érett a tanulásra. Az itthoni tízévesek jó esetben negyedikesek. Sári tökéletesen beszél angolul. Ő már amerikai identitású. Biztosra veszem, hogy kint fog élni. Hiába tervezgetem, hogy én majd valamikor hazajövök, a gyerekem élete, majdani döntése komplikálni fogja a dolgokat. Én már csak kis lépésekben gondolkodhatok előre.

De egy világot adott a kezébe.

Ő már két nyelven beszél, és most fogja elkezdeni a harmadikat.

És a tánccal, a balettel hogy áll? Örökölt valami az édesanyja génjeiből?

Genetikailag alkalmas volna rá, de nem kényszerítem őt semmire. Elvittem New Yorkban a Lincoln Centerbe, ott tanult egy ideig, aztán egy nap közölte velem, hogy nem érdekli őt a balett, inkább a gimnasztika. Brooklynban lakunk, ott jár iskolába. Nagy áldozat ez a részemről bizonyos szempontból, de érte teszem. Örülök, hogy boldog, nyugodt gyerekkora van.

Kell vele tanulni, házi feladatokkal bíbelődni, vagy megold mindent egyedül?

Sokat tanultam vele. Például amiatt, hogy a számokat magyarul tanulta meg. Egészen más idegen nyelven számolni. Sári kétnyelvű, de el kellett felejtenie magyarul számolni ahhoz, hogy megtanuljon biztonságosan számolni angolul. Mindenki azt mondja: a gyerekek gyorsan tanulnak idegen nyelveket. Nem így van. Iszonyatosan megszenvedik. Nem olyan egyszerű ez számukra, mint ahogy sokan elképzelik.

A nyári szünet után, amelyet minden évben itthon töltenek, nem okoz gondot neki visszaállni az angolra?

Csak egy hónap, amíg egy kicsit lassúbb, mint a többiek, de nem hajtom őt, magától felveszi a tempót. Sok szülő nyáron is tanítja a gyereket, nehogy elfelejtsen dolgokat, vagy lemaradjon valamiről. Én hagyom pihenni őt. Nincs szívem kínozni. Megtapasztaltam már, hogy lassabban kezd, de elsőként végez. Eleinte mindent újratanultam vele. Főleg matekból. Az nagyon erős Amerikában. Plusz az írás, a fogalmazás. Tízévesen már olyan tanulmányokat, naplókat írnak, hogy az felfoghatatlan számomra.

És hogyan zajlik egy szülői értekezlet?

Először is nincs össznépi szülői értekezlet, mint nálunk. Ott nem tudod meg, hogy milyen a Pistike vagy a Józsika. Nem teregetik ki mindenki előtt. Csak a saját gyerekedről tudsz meg dolgokat. Az amerikai oktatási rendszerben születőfélben van egy olyan innováció, hogy nem a tanár számol be a szülőnek az iskolai dolgokról, hanem a tanuló. Természetesen a tanár jelenlétében. S bár nem kötelező mindkét szülőnek ott lennie, mi eddig mindig elmentünk. És előttünk volt egy táblázat különböző rubrikákkal, hogy a gyerek mit tanult, miből kell fejlődnie, miből maradt le egy kicsit…

…kiértékelhette magát?

Ebből is sokat tanul. Motiválódik. A pozitív dolgokra koncentrál, és tudja, min kell változtatnia, mi az, amit fejleszthet a tudásában. Nézzük meg, hogy a következő negyedévben mit tudsz kiküszöbölni, kijavítani. Ez a módszer sok mindenben segíti a gyereket. Ott minden tanuló pozitív történet. Még ha a világ legcsintalanabb kölyke, akkor is. És a következő negyedévben ugyanaz a gyerek már sokkal jobb. Elég egy ilyen pici innováció, és már az is előbbre viheti a fejlődésben, akarásban, szorgalomban.

Ott, azon a pontján a pályájának, ahol most áll, önt mi lendíti előbbre? Egy sikeres munka?

Nem tudom, elég sikeres vagyok-e abban, amit csinálok.

Egy biztos: nem sikertelen.

Ahhoz képest, amit szeretnék elérni, az, amit eddig véghezvittem, csupán egy százalék. Mérhetetlen mennyiségű vágyam, tervem van a jövőre nézve. Rengeteg mindent szeretnék még csinálni.

Egy olyan ember, aki tizenévesen hátat fordított a balettintézetnek, egészen más pályát választott, és azon is kivívta magának az elismerést, nem fog megállni az útján.

Mit mondhatnék erre? Úgy legyen!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 47. számában jelent meg!