Nevetések és sorstragédiák

HORVÁTH GERGŐ

A füleki Zsákszínház tagjai megmutatták, milyen előadás születhet akkor, ha a színjátszók önfeledten és könnyedén tudnak játszani, nem veszik véresen komolyan az egészet. A fülekiek, több más társulattal ellentétben, nem a világot jöttek megváltani a Jókai Napokra, hanem szórakoztatni. Ehhez Molnár Ferenc Az ibolya című vígjátéka nagyszerű alapanyagként szolgált. Az egyértelmű utalások és kikacsintások remekül működtek, és kiemelték a színművet Molnár korából. A Zsákszínház tagjai kellő tapasztalattal rendelkeznek, és ugyan a görbe tükör, amit állítottak, mára már inkább csak közhely, a Mázik István rendezésében bemutatott előadás a könnyed, de felüdülést jelentő szórakoztatás nevében kreatív szövegértelmezéssel és remek színpadi alakításokkal (Mázik és Tóth Mónika párosa nagyszerűen vezette az előadást) az amatőr színjátszás egy működő útját mutatta meg.

A délutáni órákban nyitotta meg kapuit az „50 bizonyíték – Mesélő fényképek, megőrzött plakátok, játékos tárgyak” névre keresztelt kiállítás, melyet a Csemadok Komáromi Városi Szervezete és a Kossuth Téri Média Klub hívott életre a Csemadok Galériában. A közönséget Stubendek László köszöntötte, aki telt ház előtt avatta be a közönséget a kiállítás összeállításának és anyaga beszerzésének kulisszatitkaiba. A június 14-éig látogatható, a Jókai Napok 50 évét felölelő izgalmas tárlat anyagát a kiállítás kurátora, Bárány János ismertette.

Este már újra a színjátszásé volt a főszerep. Kilenc órától a lévai Csemadok Bárka Színpad Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját telt ház előtt mutatta be. A tragikomédia az a műfaj, amit az amatőrök közül csak a legkevesebben tudnak hitelesen színpadra állítani, mert kettős éle van, és ez felvet bizonyos technikai nehézségeket. Az egész, ha egyáltalán eljut a humorig, mit sem ér, ha nem tárul fel az a mélység, melyet a műfaj is megkövetel, és amely a nullpontba billenti vissza az egyensúlyt, miközben egyre újabb rétegeket hánt le az emberség burkáról. Éppen ez az, amiben az Újváry László rendezésében készült előadás az élen jár, hiszen a kezdetektől fogva remek érzékkel hangolta egybe a Bányavirág két pólusát, és nem tört pálcát az elsőre könnyedén negatívnak tűnő figurák felett. Hagyta őket beszélni, és engedte, hogy bemutatkozzanak, nem öt percben, és nem egy párbeszédben, hanem az előadás teljes játékideje alatt. Nem volt tehát előinterpretáció, a néző nem már eleve adott és kész karakterekkel szembesült, hanem hús-vér figurákkal, akik összetettebbek annál, semmint néhány szóval jellemezhetők lennének. A romantikus idilltől mentes falusi léttől megcsömörlött karakter archetípusát, Ivánt Forgács András nagyon precízen és az amatőr színjátszók között már-már zavarba ejtő profizmussal keltette életre, ennek pedig nagy szerepe volt az előadás sikerében. A lévai társulat jókor találkozott Székely Csaba művével, hiszen mostanra mindenük meglett ahhoz, hogy az amatőr színjátszás kultúráját ne csak a hagyományokra alapozzák, hanem szellemi értékek interpretálására használják fel.

Szerda délelőtt a galántai TSÍZIÓ Diákszínpad W. R. Jones novellája és J. Dawkins „A hullám” című forgatókönyve alapján mutatta be a Projekt című színművet. A társulat témaválasztása nagyszerűnek bizonyult, érezhetően mindannyiukat megérintette a téma, ennek köszönhetően pedig erősebb alakítások jellemezték, mint a tavalyi Moliére-előadásukat. Érdemes kiemelni Kovács Verát, aki jól megállta a helyét a felnőtt férfitanár szerepében. Az előadás rendezője, Bergendi Barnabás bátran változtatott az alapanyagon, és néhány kiváló megoldással sikerre vezette a társulatot.