Mondj egy nevet, és a történet önmagát kínálja – állította J. R. R. Tolkien, a brit nyelvészprofesszor, aki meséiben, regényeiben neveket, nyelveket, és végsősoron mitikus világokat teremtett.
Nevek, nyelvek mitikus világok
Galadriel és Frodó (Cate Blanchett és Elijah Wood) r A név egy ötlet, amelyből aztán Tolkien A gyűrűk urában nyelvek garmadát teremtette meg – a tündék, a hobbitok, a törpök, az orkok különböző dialektusait. Tudósként komoly játékként fogta fel az alkotást: az egyes nyelveket pontosan kidolgozta, szótöveikkel, pontos szabályaikkal, történeti hangtani változásaikkal egyetemben.
Az, hogy A gyűrűk urát most leginkább J. K. Rowling könyvével, a Harry Potter és a bölcsek kövével hasonlítják össze – túl azon, hogy a témájuk, legalábbis első pillantásra, némi hasonlóságot mutat –, túlnyomórészt külső tényezők függvénye: a két filmes adaptáció nagyjából egyszerre került a mozikba, a regények a könyvsikerlistákon birkóznak egymással, s mindkettőt élénk médiafigyelem kíséri. Szembeszökőek azonban a különbségek: Rowling könyve mese(regény), amelyet értelmezői szerint a cselekményesség, a váratlan fordulatokban való gazdagság mozgat. Tolkien trilógiája – noha leképezhető „egyszerű” mesévé is, hogy mást ne mondjunk, a könyvesboltokban beszerezhető a mű kivonatos, gazdagon illusztrált kiadása is – a teremtéstörténetek, az ősi eposzok stílusát idézi, azok minden kellékével, ráérős tempójával együtt. Ebben a világban az akció szinte csak ráadás a nagy-nagy alakulások, folyamatok hullámán, melyek értelmét a mesélő még az elbeszélés távlatából is csak homályosan tudja összerakni. Ennyiben persze mese A gyűrűk ura is, a fogalom legelemibb értelmében.
A történetben akár egy kifordított Szent Grál-históriára is ráismerhetünk (és persze számos további mondára, mítoszra, hiszen Tolkien az északi népek (h)őstörténeteinek klasszikus toposzait aknázza ki). Völgyzugolynak és Lóriennek Avalon is lehetett volna a mintaképe, Gandalf és Merlin egy tőről fakad, éppúgy, mint Aragorn és Artus király; a kilencek afféle kerekasztal lovagjaiként vágnak neki az útnak, amelynek célja nem a szent tárgy megtalálása, hanem éppen ellenkezőleg – a gyűrű elpusztítása, melynek sosem lett volna szabad Középfölde lényeinek kezébe kerülnie.
Szauron, Mordor Sötét Ura 20 mágikus gyűrűt kovácsolt, amelyek később Középfölde különböző teremtményeihez kerültek. Az úgynevezett Egy Gyűrű azonban Szauronnál maradt, ez biztosította számára a hatalmat a többi gyűrű, és azok viselői fölött. A döntő csatában Isildur levágta Szauron ujját a gyűrűvel együtt, s noha tisztában volt vele, hogy meg kellene semmisítenie, mégpedig ott, ahol készült, Mordor szívében, a Végzet Hegyén, a gyűrű fokozatosan a hatalmába kerítette, s nem volt képes megválni tőle. Szauron ugyan legyőzetett, de amíg az Egy Gyűrű létezik, van esélye a visszatérésre. Később az orkok megölték Isildurt, ő azonban halála előtt egy folyóba vetette a gyűrűt - ott találta meg Szméagol, akit a gyűrűből sugárzó sötét erő torz szörnnyé, Gollammá változtatott. Bilbó hobbit tőle szerezte meg csellel a mágikus tárgyat, melyet 111. születésnapján unokaöccsére és örökösére, Frodóra hagyott. Gandalf, a szürke varázsló ismeri fel a gyűrű titkát, ő vezeti a kiválasztottakat ezer veszélyen át a Végzet Hegye felé. Nagyjából itt veszi kezdetét a történet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.