Pozsony. A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes Pozsonyban főleg játszóházak és táncházak szervezésével, rendezésével szólítja meg az itt élő, illetve tanuló, dolgozó magyar fiatalokat.
Nemezelés és táncok
A 2001/2002-es évadban nagy sikerrel folytak e rendezvények, ezért a Szőttes vezetői kötelességüknek érzik a táncházakat tovább szervezni a népművészetet szerető, az iránt érdeklődő fiatalok részére. A kisebb gyermekekkel pedig megismertetni, megszerettetni kívánja a Szőttes a népművészetet a játszóházakban.
A nyári szabadság, a vakáció utáni első játszó- és táncház – a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének támogatásával – ma lesz a Csemadok Május 1. tér 12. szám alatti nagytermében: 15.00-tól 18 óráig a komáromi Pajda Ilona vezetésével a nemezeléssel ismerkednek a gyermekek, valamint Sztresnyák Dagmar irányításával táncolnak, énekelnek. Táncház ugyanott 19 és 23 óra között lesz, felvidéki (Ipoly menti) és mezőségi (széki) táncokat lehet tanulni. A játszóházban és a táncházban is a nagymegyeri Cseh Sándor és zenekara muzsikál. (rg)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.