Németh Zoltáné a Madách-díj

A díjat eredeti szépirodalom kategóriában Németh Zoltán Tektonika (Kalligram, 2021) című verseskötete, műfordítás kategóriában pedig Mészáros Tünde Katarína Kucbelová Főkötő (Phoenix Library, 2021) című regényének fordítása kapta.

Szalay Zoltán Senki háza (Kalligram) című elbeszéléskötete és Mészáros András Nem alszom… (Phoenix Library) című önéletrajza részesült Madách-nívódíjban. Az Irodalmi Alap által felkért bírálóbizottság Rožňo Jitka műfordító, költő vezetésével működött. Idén összesen 17 kötetet neveztek be a hazai magyar kiadók Madách-díjra.

Saját világ

Ha Németh Zoltánnak irodalomtudományi munkái mellett verskötete is megjelenik, az mindig kisebb fajta szenzáció a szakmában és versolvasók szűk táborán belül. Koncept-kötetekben gondolkodik, mindig egy-egy nagy téma köré csoportosulnak a versek, ezzel külön világot teremt, amelyben el lehet merülni. Vannak azonban olyan, csak rá jellemző jellegzetességek, amelyeknek köszönhetően akkor is azonosítani tudnánk a szerzőt, ha a neve nem szerepelne a borítón. Ilyen például a naturalista képi világ, a manírok nélküli megszólalás, a váratlan asszociációk.

Ezekben a versekben egyszerre van jelen a bizarrság és a szépség. A szerző folyamatosan tabukat döntöget, azaz olyan dolgokkal foglalkozik a költészeten belül, amelyekkel rajta kívül senki más. Különösen érdekes a lét szféráinak kitágítása az állati ösztönökre, a bennünk megbúvó ősi érzésekre. Azt is sugallja, hogy a világ csak töredékesen ismerhető meg.

Ezúttal a geológia foglalkoztatja a költőt, ez a szakterület vetül rá a versekre, vonul végig a köteten, különböző aspektusokban, számtalan összefüggést evokálva. Ismét egy olyan világba léphetünk be, amely egyszerre titokzatos és ismerős, bizarr és természetes, egyszerre van jelen benne a filozófia és a naturalizmus.

Ráadásul nemcsak tartalmi, hanem formai izgalmakat is kínál a kötet. A megfogalmazás módja olyannyira eredeti és egyéni, hogy Németh Zoltán a sokat tapasztalt, „profi versolvasókat” is minden bizonnyal meglepi, bizonyítva, hogy van még potenciál a lírában, lehet még olyan új verset írni, amely nem emlékeztet egyetlen régebbire sem.

Pozsony mint főszereplő

Annyiféle Pozsony létezik, ahány ember lakja, vagy felfedezi magának. Az ember személyisége, múltja, körülményei befolyásolják az összképet. Ebben a tizenkét elbeszélésben sokféle perspektívából láthatjuk a várost, amely valójában senkié.

Nem könnyű szépirodalmi műben szerepeltetni egy konkrét várost, mivel az ott élők, vagy az egyes helyszíneket jól ismerők akaratlanul is összevetik az olvasottakat saját élményeikkel, tapasztalataikkal, a többiek pedig valamiféle idegenvezetői szolgáltatást, vagy legalábbis realista hozzáállást várnak a szerzőtől.

Itt azonban a város nem díszletként jelenik meg, hanem szereplőként. Szereplőkből pedig, mint tudjuk, vannak pozitívak és negatívak, és egyáltalán nem mindegy, melyikükkel kerül kapcsolatba a főhős. Szalay Zoltán szereplői között van, aki menekülni akar a realitások elől, elveszni a tömegben, másnak Pozsony a bűn városa, amelyben csak az erősek győzhetnek. Megint másnak az érvényesülés titokzatos terepe, és van, aki azért költözik oda, mert elveszett múltját keresi. A szerző bizonyos részletek elhallgatásával és sűrítéssel fokozza az izgalmakat, az elvarratlan szálak sok helyen fontos szerepet kapnak.

Egy izgalmas élet

Feltehetnénk a kérdést, hogy vajon kiknek szól, kit érdekelhet egy szlovákiai magyar filozófus élettörténete. Ki kíváncsi Mészáros Andrásra, az emberre? Ez egy önéletrajzi kötet, amelyben benne van a huszadik század második felének társadalma, a boldogulás útjai és ösvényei egy nyitott, kíváncsi, érzékeny fiatalember optikáján keresztül bemutatva. Mészáros András visz minket magával Pozsonyba, ahol filozófiát hallgat, majd tanít. Közben megszereti a népi kultúrát, lelkes néptáncos lesz. Figyelhetjük, hogyan szerez barátokat, és kitől mit tanul. Követhetjük őt tátrai túrákra – ez a szerző másik nagy szenvedélye, sőt már-már lételeme.

Nem feltétlenül kronologikus sorrendben halad, ugrálunk az időben, ha valamiről eszébe jut egy másik helyzet vagy történet. Gyakran él az irónia, a humor eszközeivel is, de használja az öniróniát is. Nem szépíti azokat a helyzeteket sem, amelyekből nem ő került ki győztesen, azaz vállalja rossz döntéseit. Felbukkannak a könyvben olyan szereplők is, akiket a közélet iránt érdeklődők, vagy a kultúra, oktatás területén mozgók személyesen ismerhetnek. Ettől még közelebb érezhetik magukhoz ezt a kötetet, és ha a szerzővel is kapcsolatba kerültek a múltban, szinte várják, hogy mikor látják meg a saját nevüket valamelyik oldalon.

A kötet egyszerre szórakoztat és gondolkodtat, egyszerre önéletrajz és korrajz, illetve társadalmi tabló. A szlovákiai magyar kisebbség élete jelenik meg benne, de mivel a szerző szoros kapcsolatokat ápol szlovák és cseh kollégáival, és sok barátja van a többségi nemzet képviselői között, egyfajta magától érthetődő kapcsolati háló bontakozik ki, amelyben nincs különbség magyar és szlovák, kisebbség és többség között.

Készítsünk főkötőt

A legjobb műfordításnak járó Madách-díjat Mészáros Tünde érdemelte ki, Katarína Kucbelová Főkötő című kötetének magyar nyelvre való átültetéséért. A könyv eredetije (Čepiec) nagy feltűnést keltett és komoly sikert aratott a szakmában, mivel a szlovák irodalomban kevesen művelik ezt a műfajt, sőt, szinte ismeretlennek számít. A szerző egy isten háta mögötti régióban tanulmányozza az embereket, a helyi szokásokat, hagyományokat, összerakja magában a múltat, jelent, és saját lelkéből is sok mindent előhoz. Se nem irodalmi szociográfia, se nem széppróza ez a könyv, de mindkettő hozzávalóit tartalmazza, sőt a kézimunka terápiás jellegének hangsúlyozása miatt akár az önkeresés, az önismeret fontossága felől is tekinthetünk rá. A dísztelen, élőbeszédszerű, de valójában alaposan megszerkesztett mondatok miatt a szöveg rendkívül nehezen fordítható. Mészáros Tünde viszont elérte, hogy úgy bele tudjunk feledkezni, mintha nem is fordítást olvasnánk, hanem egy magyar nyelven megírt művet. Ez nemcsak a gördülékeny mondatainak köszönhető, hanem annak is, hogy képes hangulatot teremteni magyarul – ugyanúgy, ahogy Katarína Kucbelová szlovákul.

A tegnapi ünnepélyes díjátadón életműdíjat kapott Karol Vlachovský, a magyar irodalom remekeinek (Mikszáth, Kosztolányi, Grendel) szlovákra fordítója, és díjazták Eva Andrejčákovát is Závada Pál Természetes fény című regényének szlovák fordításáért.