Utoljára ítélték oda a Madách-díjat

fff

Ha minden az illetékes minisztérium elképzelései alapján történik, idén utoljára adják át a Madách-díjat, illetve a nívódíjakat, amelyeket a megszüntetésre ítéltetett Irodalmi Alap (Literárny Fond) által felkért zsűritagok ítéltek oda.

A minisztérium illetékesei már döntöttek, (lásd Csanda Gábor írását lapunk tegnapi számában), ezért elérkezettnek látjuk az időt a díjazottak nyilvánosságra hozására – annál is inkább, mivel még mindig nem tudni, átvehetik-e személyesen az elismerést, vagy postán kapják meg.

A vélhetően utolsó Madách-díjat eredeti szépirodalom kategóriában Németh Zoltán Tektonika (Kalligram, 2021) című verseskötete, műfordítás kategóriában pedig Mészáros Tünde Katarína Kucbelová Főkötő (Phoenix Library, 2021) című regényének fordítása kapta.

Szalay Zoltán Senki háza (Kalligram) című elbeszéléskötete és Mészáros András Nem alszom… (Phoenix Library) című önéletrajza részesült Madách-nívódíjban. A bizottság tagjai Rožňo Jitka, Juhász Katalin és Sánta Szilárd voltak. Idén összesen 17 művet nyújtottak be a hazai magyar kiadók Madách-díjra.

Ha Németh Zoltánnak irodalomtudományi munkái mellett verskötete is megjelenik, az mindig kisebb fajta szenzáció a szakmában. Konceptkötetekben gondolkodik, mindig egy-egy nagy téma köré csoportosulnak a versei, ezzel külön világot teremt, melyben el lehet merülni. Vannak azonban olyan, csak rá jellemző jellegzetességek, amelyeknek köszönhetően akkor is azonosítani tudnánk a szerzőt, ha a neve nem szerepelne a borítón. Ilyen például a naturalista képi világ, a váratlan asszociációk és a továbbgondolást igénylő megállapítások. Ezekben a versekben egyszerre van jelen a bizarrság és a szépség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?