Németh Zoltán: Chef de nuit

Fellépett a vonatra. Tudta, meg kell várnia a hálókocsikalauzt, aki a vagon másik feléről érkezett a vibráló neonfényekkel csíkozott folyosón. Elvette a jegyet, majd a fekvőkocsihoz csoszogott. Zsebéből imbuszkulcsot vett elő, megforgatta a szemmagasságban található megfelelő lyukban, majd sarkig csapta az ajtót. 

A szűk helyiség két oldalán három egymás fölé nyúló lehajtott ágy sorakozott párhuzamosan. Az egyik ágy sarkán apró párna, két lepedő és egy bíbor pokróc. Megágyazott. A vonat himbáló mozgása közepette átöltözött, ruháit a legfelső ágyra rakta, bőröndjét a legalsó alá csúsztatta. Az ablaküvegen kígyószerű lények mozgására lett figyelmes – kint zuhogott. Lekapcsolta a villanyt, behúzta az ajtófüggöny két szárnyát, lefeküdt. Szabadon megválaszthatta az ágyat, de szinte mindig ugyanarra a legalsó ágyra feküdt a folyosóról átszűrődő villany fényében.

Már félálomban volt, amikor irtózatos erejű dörömbölés hallatszott a padló felől. Mintha egy vaskéz ütötte volna fáradhatatlanul a padlóba rejtett titkos ajtót. A hatalmas erejű lény ütéseibe az egész kabin belereszketett. Tíz perc elteltével a hangok elhalkultak, egy haldokló utolsó, kétségbeesett próbálkozásaihoz hasonlatosan, majd mintha új erőre kapott volna, monoton ütései újra a fejében visszhangoztak. 

Csak hosszú idő után vette észre – talán annyira lekötötték a dörömbölés hangjai –, hogy az ütlegeléshez valami hosszúkás, síró hang is társul. Megdöbbenve ismerte fel egy női hang frekvenciáit. A hangszalagok rezgésének, vagyis a glottis nyitódásának és záródásának másodpercenkénti gyakorisága egy fiatal lány hangmagasságát idézték. Szinte megmerevedett a felismeréstől. Nem volt felkészítve, mit kell ilyen helyzetben tennie. A hang tulajdonosa segítséget kért, nem vitás. A szenvedés hangjai a fülében doboltak.

Gyanús volt azonban, hogy a két hang mozgása valamiféleképpen kapcsolódott egymáshoz, egy közös ritmust kísértek vagy hívtak elő. Elöntötte a forróság: a felismerés, hogy a szomszéd kupéban zajló üzekedés szinte embertelen hangjait hallja, a műanyag falba csapódó lány fejének ütemes mozgását, párnába fojtott vágyteli sírását, vagy inkább vinnyogását, a férfi öklének ritmikus rengését az ajtó üvegén, meghökkentette. Annyira kihalt volt a folyosó, hogy azzal szinte egyáltalán nem számolt, hogy a vonatban esetleg mások is utaznak.

Egy ideig megpróbálta számolni az ütéseket és a sikolyokat, hátha elalszik, de a számolás egyre zavaróbbá vált számára. Az aktus már nem percekig, hanem talán már egy órája tartott, mindenféle változatosság nélkül, komor egyhangúsággal. Ráadásul további hangok társultak hozzá. Csikorgás egy vastorok köszörüléséből, agyvérzéses csecsemő bömbölése, valaki a fémből készült fogait ropogtatta, gumifal püfölése a frissen kitépett, még dobogó szívvel, zakatoló lüktetés a vonat belső falait átszövő erekben áramló vérrel, amely az egész fekvőkocsit elborította. 

Kiverte a verejték, az izzadság egész testét elborította, amikor ebben a pillanatban arra döbbent rá, hogy az egyenágynak hitt fekvőhelyet az ő saját méretére szabták! A feje épphogy nem érte el a folyosó felőli falat, míg lábujjai épp csak akkor érintették a kuszetka falát, amikor ő akarta. Ha egy kicsit is magasabb, hosszabb, már nem képes kiegyenesedni az ágyon, ha pedig rövidebb, akkor riadtan kellene egyensúlyoznia a falak nélküli semmiben. 

Hogy a kényelem oka és célja kiderüljön, nem sokáig kellett várnia. A hangok beláthatatlan zűrzavarából, eklektikájából, valamint a hánykódó, rángatózó kocsi faláról pár pillanattal később már ismeretlen, fémes ízű műszerek váltak le. A testét keresték. Nem kellett leszorítani a végtagjait, nem kellett az ágyra nyomni a derekát, nem kellett rögzíteni a fejét. Van olyan fájdalom, amely áramütésként úgy fut végig a testen, hogy az millimétert sem képes mozdulni, mert úgy érzi, akkor már beleőrülne az elviselhetetlen szenvedésbe. Oldalán apró sebet nyitott egy szike, és egy acélkéz néhány csövet vezetett testébe. Egy rézkapocs leszorította nyelvét, és keserű folyadékot permetezett a szájpadlásra. Síkos-zselés műanyag csövet vezetett fel egy hajlékony kéz hímvesszején keresztül a húgyhólyagon át egészen a vesékig. Majd pedig megérezte, hogy az oldalán át testébe fúródó egyik cső áthatol a szíven. 

És akkor megértette, hogy kísértetvonatra szállt fel. Alkatrészei mind élőlények fémből, műanyagból, csavarokból, tekercsekből: Tengely Kapitány, Acél Folytótekercs, Relé Hadnagy, Chef de nuit, Áramszedő, Főmegszakító Rezidens, Marokcsapágyas Vontatótiszt, Főtranszformátormarsall, Föl­delőkapcsoló Bou­lan­ger, Lieutenant General Fournier, Kom­presszióboucher, Egyenirányító Sergeant, Földelőannonceur. 

Reggelre már az egész lénye sajgott. A végállomáshoz közeledve a folyosón ott sorakoztak táskáikkal, csomagjaikkal az utasok, utazóügynökök, robotok, az egész éjszakai bagázs. Utazástól szétszedett és újra összerakott teste nem kívánt érezni. A nemzetközi éjszakai gyorsvonat érezhetően megrettent a napsütéstől. Megállt. Ezt a pillanatot használta ki, leszállt, és többé nem nézett vissza.