Nem tudták bekötni a szemét

Ő, aki Bunuelt tekintette mesterének, s a Franco halálát megelőző öt-hat év alatt filmjeivel intézett újabb rohamokat a kormányzati cenzúra ellen.

Carlos Saura már első, 1959-ben forgatott filmjével, A csavargókkal kivívta hazája vezető politikusainak ellenszenvét. Két főhőse, a szegénység és a kilátástalanság béklyóit lerázva, a szebb holnap reményében áll be torreádornak. Társadalomkritikája 1965-ös filmjéből, A vadászatból sem hiányzik, amely a polgárháborús kegyetlenségek allegorikus ábrázolásával, erőteljes megkomponálásával nyűgözte le a világot. Az Anna és a farkasok, a Nevelj hollót, az Életem, Elisa, a Bekötött szemek, A Mama százéves a spanyol filmgyártás legfényesebb darabjai ma is. 1980 a fordulat éve Saura életében. Elválik feleségétől, filmjei főszereplőjétől, Geraldine Chaplintől, Gyerünk, gyerünk címmel bűnügyi krónikát, majd Antonio Gades, a világhírű táncművész és Paco de Lucia, az ugyancsak világszerte elismert gitárművész társaságában három táncfilmet készített (Vérnász, Carmen, Bűvös szerelem), amelyekkel ismét magára irányította a figyelmet. Gades a mozi zseniális flamencokirálya Cristina Hoyost és Laura del Solt állította maga mellé, két csodás táncosnőt, akikkel úgy tudta a mozdulatok nyelvén elmesélni három tragikus szerelem történetét, hogy mindhárom koreográfiája az egyetemes filmművészet klasszikus darabja lett. Ehhez természetesen Saura rendezői világa is kellett, aki 1998-ban újra visszatért korábban választott útjára, s előbb Tangó, később Flamenco címmel forgatott újabb táncfilmet. Ez utóbbiban már Joaquín Cortés az előadás fénypontja, aki fergeteges szólójával teszi fel a koronát Saura fejére.

A Goya Bordeaux-ban a száműzetésben élő, idős kora ellenére is nyughatatlan mestert állítja elénk, aki Rosaria nevű bakfislányát avatja be élete legizgalmasabb fejezeteibe. Saura, akárcsak Vittorio Storaro, a film operatőre és Farncisco Rabal, a festő megformálója rangos díjakat kapott művészi munkájáért.

„Goya életének minden fázisa, alkotótevékenységének minden részlete egyformán izgalmas számomra – nyilatkozta Carlos Saura Karlovy Vary fesztiválján. – A borzalmak világát, az inkvizíció ítélőszékét vagy az őrültekházát ugyanolyan hitelesen adja vissza, mint például a bikaviadalok vérgőzös hangulatát. De bevallom őszintén: én azt a Goyát is szeretem, aki fáradtan, magába roskadva borozgat bordeaux-i házában. Egyébként Bunuel is azt hirdette, amit Goya, hogy szörnyek akkor születnek, amikor alszik az értelem. Bunuel úgy viszonyult a filmhez, mint Goya a vászonhoz. Úgy ábrázolta a valót, hogy az álmait is belekomponálta. Én soha nem akartam utánozni Bunuelt. Különben is utánozhatatlan. De a gondolatai, az érzelmi világa mindig közel állt hozzám. Apáskodott felettem, figyelte minden lépésem. Két forgatókönyvéhez olyan végrendeletet írt, hogy ha bármi történik vele a forgatás során, akkor én vagyok az egyetlen, aki befejezheti a munkáját.”

A Bunuel és Salamon király asztala című, 2001-es alkotása tisztelgés a szeretett mester előtt. Nem életrajzi film, hanem egy attraktív, kalandokkal teli történet, amelyben García Lorca és Salvador Dali Salamon király egykor Jeruzsálemből elrabolt asztalát keresik Toledóban.

A nyolcvanadik születésnapját ünneplő Carlos Saura, aki előbb gépészmérnöknek tanult, majd egy ideig fotózással kereste a kenyerét, s csak azután, nála két évvel idősebb, festőművész bátyja rábeszélésére döntött a rendezői pálya mellett, ezekben a hetekben New Yorkban dolgozik. Flamenco Hoy címmel színházi előadást hoz létre.

„Ha nincs pénz forgatásra, marad a színház. Nem akarok otthon tétlenül ücsörögni – mondja a rendező. – De filmet készíteni a legszebb, legmegnyugtatóbb feladat a világon. Remélem, lesz még rá lehetőségem.”