Nem múló méhcsípések

Verseny ez is, amely párhuzamosan fut a fő mezőnnyel, s az is nagyot lép előre a pályán, aki ebben a szekcióban nyer. Nemes Gyula magyar–cseh–német összefogással és rengeteg kínnal, gyötrelemmel forgatta le filmjét, amelynek méhész hőse anarchista terrort indít a rendszer ellen, hogy megmentse a méheket. Aktuális a téma, hiszen a méhek is komoly veszélybe kerültek világszerte, még Burkina Fasóban is, ahol a film egy része játszódik. „Ha eltűnnek a földről a méhek, néhány évvel később az emberiség is kihalhat” – állítja a filmbeli természettudós, s ez a negyvenegy éves, Prágában diplomázott rendezőt is komolyan elgondolkoztatta. Négy különböző műfajt illeszt egymáshoz, miközben állást foglal a globalizáció elleni harc, az ökológiai utópia és az elkerülhetetlen természeti katasztrófa kérdéskörében. A szenvedélyes méhészt, aki egykor mesterséges technológiával és nagyüzemi módon állította elő a mézet, a burleszk elemeivel állítja elénk. Ezt a méhek szerelmi élete követi melodrámába oltva, majd jön egy akciófilmbe, utána pedig egy afrikai road movie-ba illő feldolgozás. A fekete-fehér és színes anyaggal végzett kísérletezések, képregénybetétek sokak számára kimondottan élvezetessé tették a produkciót, mások viszont helyenként érdektelennek, sőt zagyvának találták. Udo Kier, az amerikai horrorfilmek kultikus figurája, Bódy Gábor egykori Nárcisza, aki a történetben ökoterroristaként mobiltelefon-adótornyokon keresztül próbálja manipulálni a világot, a film vetítését követő fogadáson (igaz, kicsit illuminált állapotban) – talán még a bizarr logikájú sztori hatása alatt – mindenkihez ugyanazzal a két magyar szóval fordult: „Bestiális film!” Egyébként nem túlzott. A Zéró valóban bestiális alkotás. Már-már merénylet a néző ellen.

Állami gondozásból kikerült, tizenkilenc éves lány a központi alakja Horváth Lili Szerdai gyerekének. Maja – miközben elindul a felnőtté válás útján – durva viselkedésével hibát hibára halmoz. Bandázó barátai közül nem egy, sőt négyéves kisfiának a felelőtlen apja is vissza-visszarángatja a bűnbe, az éjszakai kocsifeltörésekbe. Pedig ahhoz, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze, vagyis hogy a gyerek fokozatosan kikerüljön az állami gondozásból, rendezett életet kellene élnie. Ez megy is neki addig, amíg párja s gyermekének apja, a társadalom perifériájáról visszajáró Krisz fel nem forgatja szépen alakuló napjait. Maja ugyanis rátalál a megkapaszkodás lehetőségére: vállalkozó szellemű (sors)társaival együtt kedvezményes kölcsönt kap, hogy valóra válthassa nagy álmát: mosodát nyit egy régi művelődési házban. Ezzel nemcsak a környezete, hanem a gyermekét gondozó intézet igazgatónőjének a tetszését is elnyeri. A kölcsönt folyósító szervezet képviselője is mellé áll, sőt hirtelen belé is szeret. Látszólag tehát minden adott ahhoz, hogy Maja élete száznyolcvan fokos fordulatot vegyen, ám kísért a múlt, és a lány korábbi szerelme újra megjelenik a színen.

Horváth Lili érzékenyen nyúl a klasszikus magyar atmoszférához, amelyben az irigység és a féltékenység egyszerűen kiiktathatatlan. Nem kevés hibát azonban épp a valóság ábrázolásában követ el a film, hiszen egy-egy jelenete már a hiteltelenség határát súrolja, aminek nem a színészek (az amatőr Vecsei Kinga vagy a két pártfogóját alakító Thúróczi Szabolcs és Börcsök Enikő) az okozói. A tiszta szerelem ereje olykor csodákra képes, sugallja a film, így a nézőnek sem marad más hátra, mint reménykedni, hogy a lány élete, még ha nehéz küzdelmek árán is, de rendeződik végre.

Friss opusát, a Stopot hozta el Karlovy Varyba a koreai film világszerte elismert alkotója, Kim Ki-duk. Ennyiszer még egyetlen munkája végén sem szerepelt a neve. Ő írta a forgatókönyvet, ő az operatőre, a vágója, a díszlet- és jelmeztervezője, a gyártásvezetője, a producere s természetesen a rendezője is a filmnek, amelyet japán színészekkel forgatott Tokióban.

A fukusimai atomerőműben bekövetkezett robbanás után otthonukat elhagyva a fővárosba költözik egy fiatal házaspár. Mivel a nő terhessége 11. hetében jár, el kell dönteniük, megtartják-e a gyereket, mert ha igen, vállalniuk kell a veszélyét annak, hogy nem lesz egészséges. Előbb a nő, később a férfi esik kétségbe, majd pánikba, de az őrület határára is eljutnak mindketten. Kim Ki-duk egy pillanatig sem titkolja filmje elkötelezettségét. A Stop minden eddigi alkotásánál keményebb és provokatívabb, naturalisztikus jeleneteivel többször is „megrázza” a nézőt. Bár versenyen kívül mutatták be, de így is az idei fesztivál egyik legnagyobb felkiáltójele marad.