Nem kilóra mérik a jó szerepet

A díj Henrik Ibsen Peer Gynt című drámakölteményének egyik alakjáról, Aase anyóról kapta nevét, alapítója pedig Gobbi Hilda volt, aki szerint az epizodisták emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, s úgy tömörítenek, mint az író, aki epigrammát alkot.

Bíró Kriszta fényes színpadi gyöngyeiért kapta meg ezt a rangos szakmai elismerést, amely be is aranyozta egyik munkanapját.

„Délelőtt Polgár Csaba rendezésében próbáltam az Örkény Színházban, utána egy művészeti szakiskola érettségizett növendékeivel Shakespeare-szonettet elemeztünk, onnan siettem a színházi intézetbe, ahol átvettem a díjat, majd az urammal mentünk karácsonyi bevásárlásra, de az nem tartott sokáig, mert egy idő után plázafrászt kapok.”

A elismerést öttagú szakmai kuratórium ítéli oda, amelynek tagjai Mertz Tibor, Kuna Károly, Bajcsay Mária, Nagy Mari és Bezerédi Zoltán. Gobbi Hildához, a díj alapítójához személyes élmény is köti Bíró Krisztát.

„Láttam őt a Csirkefejben, óriási élmény volt. Nagyon fontos számomra a könyve is, a Közben, de az a szerencse ért, hogy egyetlenegyszer találkoztam is vele, méghozzá a Magyar Rádióban. Kislány voltam, másodikos gimnazista, amikor László Endre, A Szabó család rendezője bemutatott neki. Bandi bácsi ugyanis tudta rólam, hogy színészi pályára készülök, és behívott a rádióba, hogy pár percre beleszagolhassak az ottani levegőbe, és lássam, hogyan zajlanak a felvételek. Álltunk a folyosón, egyszer csak jött Gobbi Hilda, Bandi bácsi pedig szólt neki, hogy Hilduskám, ez a kislány színésznő akar lenni. Gobbi Hilda végignézett rajtam, és csak annyit mondott: Szegény! Volt ebben a részéről nem kevés élettapasztalat, de a hangjából egyértelműen kiérződött, hogy nem tudja még ez a kislány, mi vár rá.”

Azóta Bíró Kriszta is tudja: nem kilóra mérik a jó szerepet.

„Én még mindig szerepéhes vagyok. Ez így normális egy színész életében. De én soha nem a mennyiséget nézem, hanem azt, hogy mit lehet kihozni a szerepből. Mindig a kihívásfaktor az érdekes. Aszerint állok a dolgokhoz. Természetesen nagyon jó érzés, amikor az ember főszerepet kap, egy súlyos feladatot, amivel meg kell küzdeni. Nincs olyan színész, aki ne vágyna erre. Én is vágyom rá, de a jó epizódszerepek is csodálatosak. Azokat is nagyon jó próbálni, majd játszani. Persze egy epizódszereppel ugyanúgy megküzd a színész, mint egy főszereppel. Nincs olyan, hogy az kevesebb meló. Abba ugyanannyi energiát kel fektetni még akkor is, ha kevesebb időt töltök a színpadon, mint a főszereplő. Abban viszont nem hiszek, hogy nincs kis szerep, mert igenis van! Olyankor az ember azt érzi, hogy hát, ez bizony kevéske, ezzel nehéz mit kezdeni.”

Játszott már néma szerepet is, sőt az is előfordult, hogy sírt egy (kis) szerep miatt, mert nem volt benne semmi.

„A mai eszemmel már tudom, hogy ami az olvasópróbán esetleg nyúlfarknyinak tűnik, és elkeseredek miatta, arról a próbafolyamat során még kiderülhet, hogy az bizony mégis egy komoly feladat. Az icike-picike nem biztos, hogy az előadásban súlytalan lesz. Igen, ez a helyes megfogalmazás. Nem a kis szerepek a rosszak, hanem a súlytalanok. Amikor a színész úgy érzi, hogy pusztán dramaturgiai szükségszerűségből került be a gépezetbe, s valójában nincs is jelentősége annak, amit csinál. Ez nagyon el tud szomorítani.”

A leginkább szeretett kis szerepét azonnal megnevezi. Az üvegcipő harmadik felvonásában az utcalány.

„Molnár Ferenc zseniális író. Az a kis utcalány ugyan keveset beszél, mégis sorsa van. Egy egész életet el lehet játszani még kevés szöveggel is.”

Legfrissebb színpadi feladatát Robert Wilson, Tom Waits és William S. Burroughs híres darabjában, a Black Riderben kapta. Épp ma van a darab magyarországi ősbemutatója az Örkény Színházban. A történet A bűvös vadász parafrázisa. Az európai kultúra egyik fontos meséje emelődött át az amerikai kultúrába. Egy lebegő, metaforikus történetből lett egy földközeli, nyers sztori.

„Karakterszerepet játszom, egy elrajzolt figurát, a főszereplő lány anyját, aki eléggé rémes házasságban lavírozik. Én szürreális mesének nevezem a darabot, amely arról szól, hogy nem jó alkut kötni a sátánnal, annak előbb-utóbb rossz vége lesz. Sokat kell énekelni, mozogni, táncolni, élő zenekar kísér bennünket. Sok színházi elfoglaltságom adódott ebben az évben. Nem is tudtam odaülni az asztalhoz, hogy újabb novellákat írjak, de bízom benne, hogy nemsokára új kötetem is lesz. Daniela Kapitáňová (anti)hősét, Samko Tálet ebben az évadban még nem vettem elő, de készült az előadásból egy utazó verzió is, tehát bárhová el tudom vinni. Az Örkény Színház után a Spinózában játszottam, csak közbeszólt a Covid. Majd ha lecseng a mostani bemutató és a karácsony, akkor fogok foglalkozni vele.”

A karácsony az ő szívének is fontos ünnep. Elsősorban az együttlét miatt. Nem titkolja, ajándékot kapni ugyanannyira szeret, mint ajándékozni.

„A férjem, Parti Nagy Lajos és a gyerekek hibátlanul helytállnak az ünnep megszervezésében. Én igyekszem mindent jó előre bekészíteni. 23-án aztán őrületes főzésbe kezdek. Másnap ebéd a család egy részével, amikor csak tízen ülünk asztalhoz, de 26-án, amikor édesapám oldaláról lesz teljes a család, már harmincan leszünk. A menü nem változik. Sajtos fokhagymakrémleves után töltött sörös pulyka és trüffeltorta. Ezt mind én készítem.”

A szerző a Vasárnap munkatársa