Négy pofon után a Duna vize

Az idei Magyar Filmszemlén három díjat (fődíj, a legjobb zene, a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díja) nyert nagy erejű opus úgy rántja magába a nézőt, mint egy hirtelen jött örvény. A Duna-delta titkokat és feloldhatatlan konfliktusokat leplező, lágynak semmiképpen nem nevezhető öle a lehető legizgalmasabb helyszínként szolgál a paradicsombeli ki?űzetés újkori történetéhez. Ádám és Éva: testvérek. Itt és most szerelemmel szeretik egymást. A holnappal csak annyira foglalkoznak, hogy házat építenek a vízre. Szenvedélycölöpökre épített, szélnek, viharnak, a víz alattomos erejének kitett, fényben fürdő fészket. A Delta nem egy idillikus kapcsolat, nem egy szigorúan leplezett testvérszerelem filmje. A Delta a vágy korlátozott szabadságáról, egy zárt közösség ítéletéről, a másság iránti ősi gyűlöletről, a gyilkos indulatokat szülő korlátoltságról szól. Az emberi lélek legsötétebb zugairól.

Ez a Delta nem az a Delta, amelyet Mundruczó Kornél korábban Bertók Lajossal tervezett. A nagy tehetségű színész tragikus halála kettétörte az eredeti történetet. Az új kiválasztottal, Lajkó Félixszel, a vajdasági hegedűvirtuózzal egészen más film született.

„Minden a természetből következik. A természet arculata, ereje fontos tényező a filmben – vélekedik a rendező – A Bertók-féle történetben minden lehangoló volt, a szürke és a barna árnyalataival dolgoztunk. Ott a késő ősz, a kora tél dominált, itt a nyár, a természet ereje, itt minden harsog az élettől.”

A feszültségteremtés minden eszközét kihasználja a film: ahogy Erdélyi Mátyás operatőr a tájat fényképezi, ahogy a fénnyel és az árnyékkal bánva hol a paradicsomi állapot végtelen nyugalmát, hol a lopakodva közeledő veszélyt jelzi, ahogy Lajkó Félix zenéje a víz egyszer simogató, máskor idegborzoló hullámait, a part menti zöld váltakozó hatalmát érzékelteti, az mind a történet érzelmi gazdagságát táplálja. Sokéves távollét után hazajön „a tékozló fiú”, húgából felnőtt lány lett, apja meghalt, anyjának új szeretője van.

„A disznóöléssel egy barbár világ alapjait raktuk le, abban az egész falu története megjelenik. Közben fent, a rügyező fán egy madárpár énekel. Ami egyértelműen azt jelenti: igen, ez lesz a film, amelyben minden szimbolikus tud lenni. Az is, ahogy egy kenyeret szétmarcangolnak benne, de az is, ahogy a ház épül a vízen. Ugyanakkor mégis minden reálisnak, természetesnek tűnik. Mindenről érezhető, hogy az ebben a tájban valóban megeshet. Tehát nem erőltetett. Egyébként nagyon kedves, segítőkész emberek, főképp halászok lakják a Duna-deltát. Kevés falu van benne. Olyan az egész, mint egy rezervátum. Egy igazi bioszféra. A Kis apokrifet is ott forgattuk négy évvel ezelőtt. Én nagyon szépnek látom ezt a tájat. Számomra nincs benne semmi vészterhes. A történet drámaisága ad ki egy vészterhes világot, nem a környezet. Az ember és a természet viszonyában mindig is benne volt a dráma. Az ember ugyanis soha nem tudja legyőzni a természetet. Bármennyire is szeretné, képtelen rá.”

Lajkó Félix érti a természetet. A szél embere. A víz embere. A szavakkal ki nem mondott érzelmek, a megfogalmazhatatlan kérdések embere. Szövege nincs sok a filmben, bár majdnem végig jelen van a vásznon, gesztusai, nézései hitelesek, a környezettel kialakított szinte néma viszonya, belső izzása az egész viszonyrendszerét meghatározza.

„Bertók Lajos halála után már nem is színészek között keresgéltem, a zenészek érdekeltek. Valaki azt tanácsolta, próbáljam meg Félixet. Fülön csíptem Orsit, a húgát játszó Tóth Orsit, és elmentünk a Vajdaságba. Egymás mellé ültettem őket, vázoltam nekik a szituációt, hogy ’már évek óta nem láttátok egymást, beszélgessetek!’, és húsz percig csak nézték egymást, anélkül, hogy megszólaltak volna. Akkor megállítottam a kamerát, és tudtam, hogy nekik kell eljátszaniuk a filmet. Tökéletesek voltak. Két azonos fajsúlyú ember olyan belső tartással, máltósággal és energiával, ami szétfeszíti a vásznat.”

A film egyik megrázó jelenetében pálinkával locsolt kenyeret tömnek a lányba. Tóth Orsi maga a védtelenség, a megtestesült kiszolgáltatottság. Úgy adja magát a történethez, hogy a néző valóban azt képzeli: minden vele, ezzel a törékeny lánnyal, s nem az általa játszott figurával történik.

„Ez nem helyi szokás. Régen a kisgyerekeket szokták pálinkás kenyérrel elaltatni. Innen jött a gondolat, hogy mi lenne, ha ezt belementenénk. Széttépni a kenyeret durva, kegyetlen cselekedet, ugyanakkor van benne valami természetes is, sőt még szimbolikus tartalommal is felruházható, hiszen Krisztus teste. Egy csomó olyan dolog van benne, ami ezt a furcsa, filmbeli bacchanáliát izgalmassá teszi. Később a dinnye belét locsolják pálinkával. Ez is azért van, mert nem akartam olyan eszközt használni, amely a durvaságot külsőleg mutatta volna meg. Abból elég volt az a négy pofon, amely Orsi Polgár Tamástól kap a jelenetben. Az erőszak, az agresszív indulat abban manifesztálódik, ahogy a lányt a dinnyével tömik. Erről egy nagyon szép Pilinszky-vers jutott az eszembe. Arról szól, hogy van egy őz, és beleszeret egy házba, amelyben emberek laknak. Semmi másra nem vágyik, csak ott lenni köztük. Ezért ott áll, és hosszasan nézi őket. A vers utolsó sora: addig állt ott, amíg szét nem tépték.”

A szabadságon belül a vágy is szabad. Erről szól a két testvér viszonya, és nem arról, hogy vért fertőznek – mondja Mundruczó Kornél.

„Instruálnom egyik színészemet sem kellett. Miután ismerik a történetet, mindent tudnak. Olyat, hogy ’most csinálj úgy, vagy mondjad máshogy!’ nem hallanak tőlem. Orsi a Szép napok óta állandó színésznőm. Tamás az Aftával kezdett nálam. Nekik csak annyit kell mondanom, hogy ’gyorsabban, lassabban’. Félix is azonnal megértette, mit várok tőle. Nem kapott tőlem olyan klasszikus, színházi instrukciókat. Engem a válaszaik érdekeltek. Orsi, Tamás, Félix válasza. Monori Lili öntörvényű színésznő. Befolyásolhatatlan. Szerencsére úgy jó, ahogy van. Gáspár Sándor ugyancsak kiváló. Szíve is van, nemcsak bivalyereje. Az esendőségét is érezni lehet. A végén, ahogy a kocsmában törölgeti a poharakat, teljesen megrendítő. Hogy sorozatos erőszakot követ el a lányon, vagy ott és akkor először történik meg a dolog, ezt a kérdést nyitva hagytam. Egy biztos: ez a bűntény még közelebb viszi egymáshoz a testvéreket. Ahogy Félix a lány ápolásában feladja a magányát, az az önzetlenség és a szeretet csúcsa. A lány szabadságvágya pedig, hogy otthagyja anyját és a bátyját választja, együtt építenek házat a vízen, a közeg számára érthetetlen. Amíg nincs a fiú, azt gondolják róla, hogy rendes lány, aki majd férjhez megy egyszer, és az egész életét végigmosogatja a kocsmában. Ehhez képest megdöbbentő döntést hoz.”

Hogy milyen sors vár a Bertók Lajossal befejezetlenül hagyott filmre? Mundruczó Kornél nem hagyja veszni az anyagot. A forgatókönyv hatvan százalékát vitték filmre, a negyven százalékhoz animációs történetet illeszt.

„A pontos rímeket ugyan még nem látom, de úgy érzem, nagyon izgalmas lehet a film. Azt semmiképpen nem akartam, hogy egy mementó legyen csupán, amely 40-50 percben összefoglalná ennek a filmnek a történetét, közben mikrofonnal a kezemben elmesélném, hogy mi lett volna, ha… Az nem érdekelt. Reális történetet melléforgatni isten őrizz! Az a film egyszerűen nem szólhat másról, csak Lajosról. Ő lesz benne az egyetlen élő figura, mindenki meg lesz rajzolva. Most, egy hete néztem újra a felvett anyagot, mert amikor Lajos meghalt, félretettem. Olyan drámaisággal hatott volna rám, amit nem kívántam magamnak. De most, hogy elővettem, azt mondtam: Úristen, ez nagyon jó! Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit.”