Négy országban filmezett évekig

Mára fordult a kocka. Külföldön az évek múlásával mások léptek a képbe, itthon egy ideig a pozsonyi Új Színpad igazgatója volt, ma a zeneművészeti szakközépiskola elismert tanára. Színpadon legutóbb az Equus pszichiátereként nyújtott kiemelkedő alakítást. Elfoglaltsága van bőven, csupán színészi feladatból jut neki kevesebb. De nem panaszkodik. Egyrészt azért nem, mert tudja, nem kevés, amit az elmúlt évtizedek során letett az asztalra, másrészt pedig boldoggá teszi, hogy fiatal növendékei annak ellenére is ragaszkodnak hozzá, hogy szigorú tanár hírében áll.

Mikor is köszönt el igazgatói állásától?

Négy éve.

És az Equus-beli szerepétől mikor vált meg?

Azt még egyszer játszottam azok után, hogy már nem voltam igazgató.

Azóta nem állt színpadon?

De igen. A víg özvegyben énekeltem, és van egy „utazó” vígjátékunk Emília Vášáryovával és Milan Kňažkóval. Nehéz szöveg, nívós humor. Milka csodás színésznő. Az én szememben olyan éteri. Ég és föld között lebeg. Még most, túl a hetvenen is a nőiesség esszenciáját képviseli. Milan Kňažkóval is szeretek játszani. Ő realistább típus, aki minden egyes mondatnak, szónak jelentést ad.

Tanítani mikor kezdett el?

Tíz éve. Az elmúlt tanévben negyvenhárom növendékem volt. Zenés szerepekből nekem is jutott bőven az elmúlt évtizedek során. 1992-ben Jozef Bednárik nagy sikerű musicalrendezésében, a Grand Hotelben kaptam szerepet, de énekeltem operettet és sanzonokat is. Tagja voltam a Kamaraopera társulatának, vendégszerepeltem a Nemzeti Színház operaelőadásaiban. A tanítás révén most a sanzonokkal a legszorosabb a kapcsolatom. Edith Piaf és Jacques Brel a két nagy kedvencem. Velük úgy vagyok, mint a klasszikusokkal. Egy Chopin-zongoraversenyt ezredszerre is képes vagyok meghallgatni. A sanzonokban a szöveg, a történet a dal alfája és ómegája. Brecht Háromgarasos operájával és Viszockij dalaival csiszolom a növendékeim tudását. A sanzonokhoz kellenek az élettől kapott pofonok. Engem sem kímélt az élet. Kaptam én is eleget.

Mondja teljes belső nyugalommal.

Sokat dolgoztam magamon. Nem vagyok vallásos, inkább a keleti bölcseletek híve. Megfogadtam, hogy nem engedem meg a gyűlöletnek, hogy beköltözzön a szívembe. Ehhez persze nem kevés élettapasztalat szükséges, hogy értse az ember az összefüggéseket. Ha megszerzi ezt a fajta tudást, akkor már felülnézetből tekint bizonyos dolgokra. Ha magamat megértem, másokat is érteni fogok.

Zavarja, hogy már jó ideje kevesebbet foglalkoztatják?

Én egy jól szituált nyugdíjas vagyok. Fent lakom a várnegyedben, gyönyörű kertem van, csodás bokrokkal, virágokkal. Ez bizonyára sokaknak fáj. Egy festő nem függ senkitől. Az a színész viszont, aki nem játszik, a közönség szemében nem létezik. Mi eléggé kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. Mások kényétől-kedvétől, elképzelésétől függünk. Ilyenkor természetesen milliószor felteszi magának a kérdést az ember, hogy tehetséges vagyok még egyáltalán, vagy hogy elég jó színész vagyok? De aztán jön egy hívás, és azonnal helyreáll a rend a lelkében, és megszűnik benne a mardosó bizonytalanság. Nemrég Prágában forgattam Irena Pavlásková új filmjében, és van már egy új felkérésem jövőre is, egy szlovák–francia koprodukcióban, amelynek forgatókönyvét Viliam Klimáček írta.

Pavlásková friss alkotását, a Philip Roth regénye nyomán készült Prágai orgiát elsősorban az írónak köszönhetően előzi meg óriási várakozás, hiszen a mű a nyolcvanas évek híres bohémtanyáján, Jiří Mucha házában játszódik, ahol a kor művészeti életének vezéralakjai adtak az élvezeteknek, miközben mindannyian a csehszlovák titkosrendőrség megfigyelése alatt álltak. Hogyan került a rendezőnő látószögébe, és kit játszik a filmben?

Egy pozsonyi castingügynökség ajánlott be a filmbe. Elküldték a fotómat, és meglepő módon azonnal kiválasztottak. Még próbafelvételre sem kellett mennem. A kulturális miniszter helyettesét játszom, egy ízig-vérig kommunista barmot. Remek feladat volt. Mostanában egyébként ilyen szerepeket kapok. Vagy egy rossz igazgatót, vagy egy bűnözőt, vagy egy csavaros eszű ügyvédet. A szlovák–francia koprodukcióban már gyilkos leszek.

Ezek bonyolult szerepek?

Lehet mit kezdeni velük. Nem kell a klisét hozni. Amíg fiatal az ember, és ha még jóképű is, ritkábban kap jól megírt szerepet. A rendezők a külső jegyeiben bíznak. Azt gondolják, az is elég ahhoz, hogy a nézők szeressék a filmet. Én már nem vagyok sem fiatal, sem vonzó, ezért most izgalmasabb, összetettebb feladatokat osztanak rám.

A csillagszemű című magyar filmben, amely Kolozsvári Grandpierre Emil regénye nyomán született 1977-ben, talán az is elég lett volna, ha csak a fiatalsága varázsát csepegteti a figurába, ennél mégis sokkal többet vitt bele.

A titokra gondol? Igen, tudom, miben gyökerezett. De ez maradjon az én titkom.

Első magyar filmje a Várakozók volt, Gyöngyössy Imre rendezése, aztán Bacsó Péter hívta a Zongora a levegőben című alkotásába, majd ismét Gyöngyössy Imre a Tengerre néző cellákba.

Nagyon szerettem Magyarországon dolgozni. Nálunk nem lóghatsz ki a sorból, nem lehetsz híres, nem engedik meg, hogy valaki sztár legyen. A magyar színészek különleges teljesítményt nyújtanak, mert különlegesnek érzik magukat. Színészként nekem mindig a helyzet igazsága a legfontosabb. Arra figyelek. Minimalista színész vagyok. Nem tudok grimaszokat vágni. A színpadon is, ha próbálok, eltart egy darabig, míg elindulok valamilyen irányba. Sokáig kutatok, keresgélek. Gátlásos vagyok. Időbe telik, míg elhagyom a magánemberi énemet. Nálam nincs olyan, hogy átváltozás, vagy hogy magamra öltöttem a figurát. Nekem a szituációval kell azonosulnom. Számomra az a kiindulópont. A világítás és a kosztüm sokat segít rajtam. Azért érzem jól magam a kamera előtt, mert ott elég a minimális arcjáték. Nekem Jean Gabin a példaképem ma is. Úgy játszik, hogy meg sem rezzen az arca, és mégis hiteles. Nem tudom levenni róla a szemem.

Tudta, érezte, mennyire szerették a magyar kollégái?

Én ezt észre sem vettem. Talán így volt jó.

Gyöngyössy Imre volt az első, aki Budapestre hívta.

Bonyolult lélek volt. A megtestesült gordiuszi csomó. Nehéz helyzetek elé állított. Sokszor nem is értettem, mit akar, olyan csavaros volt a gondolkodása. Csak a megérzéseimre hagyatkozhattam nála. Ha tíz-tizenöt évvel később találkozom vele, talán jobban értettem volna őt. Traumatikus élmények kötnek hozzá. A kommunikáció is iszonyúan nehéz volt vele. Nem nyelvileg, emberileg! Eljött Pozsonyba, kellett neki egy új arc. Behívtak, meglátott, és engem választott. A Tengerre néző cellák volt a második közös filmünk. Utána elváltak az útjaink.

A Várakozókban két nagy színésznőt kapott partneréül. Törőcsik Marit és a lengyel Maja Komorowskát.

Majához több jelenet kötött a kamera előtt. Vele jól tudtam kommunikálni. Törőcsik Marihoz fiatal voltam. Szinte még gyerek. Az ő számára nem lehettem érdekes.

Bacsó filmjében az akkori nagy öregek legjobbjával került össze. Ott volt például Kállai Ferenc.

Ő nagyon mulatságos ember volt. Sokat nevettem vele.

Őze Lajos?

Róla az jut eszembe, hogy ősbolygó.

Major Tamás?

Elképesztő színész volt. Gyorsan utat talált hozzám. Rá akart beszélni, hogy maradjak Budapesten, anyagilag mindent biztosít, egy év alatt tökéletesítem a magyarnyelv-tudásomat, és még színpadon is játszhatok.

És mégsem maradt.

Nem, mert minden Pozsonyhoz kötött. Az utolsó német filmemet, egy krimit a kilencvenes évek végén forgattam. Volt idő, amikor Csajka vitt-hozott egyik forgatásról a másikra. Brezsnyevnek volt ilyen hatalmas fekete kocsija. Hátul volt benne egy ágy, Budapesttől Prágáig végigaludhattam benne az utat. Nem szállt el az agyam a népszerűségtől. Senki nem mondhatta rólam, hogy egy idióta barom vagyok. Leesik az állam, amikor látom, hogy a mai fiatal kollégák mennyire megváltoznak egy sorozat után.

Németül és magyarul hol tanult meg?

Anyám német volt. Magyarországon, Szigetújfalun született. Apám pedig Sárisápról származott, ahol sok szlovák lakott. Ötévesen már német magánórákra jártam, de anyám otthon sosem szólt hozzám németül. Magyarul jobban beszélt, szlovákul német szórendet használva, magyar akcentussal. Három nyelvet kevert tökéletesen. Nekünk, a gyerekeinek írt egy szakácskönyvet szlovák-magyar-német misunggal, tele helyesírási hibával. Rengeteget nevettünk ezeken a recepteken. Apámmal gyakran társalogtak magyarul, főleg azért, hogy ne értsük őket. Persze hogy értettük. A gimnáziumban német szakos voltam. Később államvizsgáztam a nyelvből. Tizenkét évig zongoráztam, két évig orgonáltam, de csemballózni is megtanultam.

Látom, igazi hobbikertész.

Mindent szépen megterveztettem. Reggeltől estig kint ülök a kertben és olvasok. Mindig virágzik valami. Imádok kint lenni. Az idő múlása egyáltalán nem zavar. Elfogadtam. Beletörődtem. De még szívesen játszanék.

A szerző a Vasárnap munkatársa