Kultúra

Navigare necesse est

Tegyük fel, bevezetőként egy rövid tételmondatba szeretnénk foglalni, miről is szól Závada Pál legújabb regénye. Például így: a Hajó a ködben Weiss Manfréd örököseinek 1944-es (meg)menekülését beszéli el. Vagy: arról mesél, hogyan vásárolta ki magát vagyonával a zsidó sorsból Magyarország leggazdagabb családja. De mondhatnánk azt is: a Weiss-Chorin-Kornfeld-Mauthner rokoni csoport élete fejében végül is kölcsönösen előnyös alkut kötött a gonosszal, konkrétan az „SS-művek” megbízottjával, közvetetten magával Heinrich Himmlerrel. Esetleg: a friss Závada-könyv témája az, a történelmi-társadalmi események viharában miként kénytelen szembesülni pozíciójának és identitásának végzetes változásával, végső soron világának pusztulásával egy évtizedeken át kivételezett helyzetet élvező dinasztia.
Lakatos Krisztina

2019. szeptember 20. 18:19

Závada

Mindezek a közelítések sorra fel is bukkannak a könyvben. És nyilván azon sem lepődünk meg különösebben, hogy a mű egyik tétje – ahogy Závada korábbi regényeiben is – a távolságtartó, de egyáltalán nem érzéketlen elbeszélhetőség keresése, annak a narrációnak a lehetősége, amely igyekszik lefaragni a prekoncepció éleit és sarkait, ugyanakkor a maga többszólamúságában a nézőpontok, dilemmák, értelmezések sorát kínálja fel. Mindeközben persze megpróbálja nem relativizálni azoknak a döntéseknek és a nyomukban kibontakozó történéseknek a súlyát, amelyek akár az egyén, akár a tárgyalt család, akár a szélesebb társadalom viszonyait meghatározták.

Závada Pál a témában végzett minden tisztes kutatómunka dacára nem dokumentum- vagy dokumentarista regényt ír, hanem fikciós prózát. Olyannyira, hogy azok a szereplői, akiknek a mindentudó narrátor(hang) a nyomába szegődik, s akiknek olykor átengedi a szót, mindannyian kitalált személyek, a szerző toldja őket hozzá a famíliához. Kohner Artúr nem volt Weiss Manfréd veje, már csak azért sem, mert az alapító atyának nem volt Helén nevű lánya, és hiába keresnénk a családfa Mauthner-féle leágazásán a „kicsi özvegyet”, Valériusz Lolát. Mégis, a Hajó a ködben szövetében tulajdonképpen az ő hármasuk adja a regény regényes keretét. Ez a tulajdonképpen banális szerelmi háromszög – a mindkét nővel ugyanazt a szenvedélyt kereső, idősödő férfi, a kapcsolatukban a maga számára is érthetetlen okokból kitartó, jóval fiatalabb titkos szerető, a megsértett és megalázott feleség – teremti meg az emberi, helyenként zsigerileg ható személyes dimenziót. Általuk válhat a regény egyik vitathatatlan csúcspontjává az a jelenet, amelyben a szűkebb családi kör tagjai összegyűlnek, hogy eldöntsék, ki szállhat fel velük az életet jelentő hajóra (pontosabban: repülőgépre) – és ilyen vagy olyan megfontolásból, ki nem... (A másik csúcspont – a lágerből frissen hazahozott Chorin Ferenc első komolyabb tárgyalása Kurt Becher SS-alezredessel, aki időközben a szeretőjével együtt birtokba vette a Chorin-villát és az immár egykori házigazda italkészletét – a történet egy másik vetületét, a már-már bizarr anekdotaszerűséget hozza felszínre.)

Weiss Manfréd és örökösei

Weiss Manfréd nagyapja a cseh területekről vándorolt be Magyarországra. Neki pipakészítő műhelye volt, a fia szilvalekvárral kereskedett, az unoka pedig 1878-ban alapozta meg a vagyonát, amikor Bosznia-Hercegovina elfoglalása idején a hadsereg fontos beszállítójává vált. A későbbi évtizedekben jó érzékkel látta meg a jövő nagy üzleteit: hol ingatlanba fektetett, hol bank alapításához társult, hol konzervet gyártott, fémszerelvényeket, gépeket, hol pedig lőszert – mikor mire volt igény. Az egyre terjeszkedő Weiss-birodalom központja 1892-től a Csepel sziget volt.

Az anyagi gyarapodást a tudatos házasodási politika is segítette. Weiss Albert von Wahl osztrák vasúti nagyvállalkozó lányát vette el. Négy lányuk közül Elza a Mauthner terménykereskedő cég egyik tulajdonosához, Marianne Kornfeld Móric bankárhoz (a budapesti tőzsde megalapítójának fiához), Daisy pedig Chorin Ferenchez, a kelet-magyarországi szénbányákat ellenőrző cég vezetőjéhez ment feleségül. A legkisebb lány, Edit hajadon maradt. A két Weiss fiú közül Alfonz a dohánykirály, Herzog Mór Lipót lányát vette el, akinek révén a Hatvany-Deutschokkal is rokoni kapcsolatba került a család; Jenő felesége, Annie von Geitler-Armingen pedig „tiszta árja” vért vitt a famíliába, ami a későbbiek folyamán szintén hasznosnak bizonyult.

Az első világháború konjunktúráját (amely a bevételek mellett bárói címet is eredményezett) átmenetileg megszakította a Tanácsköztársaság: a kommunista hatalom államosította a csepeli gyárkomplexumot. Mikor minden veszni látszott, Weiss Manfréd öngyilkosságot kísérelt meg. Életben maradt, de egészsége sosem állt helyre. 1922-ben, 65 évesen hunyt el. Fiai és vejei kezében a korabeli Magyarország legnagyobb vállalatcsoportja összpontosult, amely becslések szerint a nemzeti GDP 10 százalékát termelte.

A cselekmény a már emlegetett mindentudó narrátorhang által elbeszélve bontakozik ki. Ez a hang nagyobbrészt Kohner Artúr nézőpontjából tájékoztat (olykor egyes szám harmadik személyben számol be a gondolatairól, a napi történésekről, általa emlékezik vagy éppen hosszas – fiktív – vitákba bonyolódik Chorinnal stb., máskor jelölten vagy jelöletlenül, egyes szám első személyben engedi át neki a szót); erőteljes szólama van a családhoz lazább szállal kapcsolódó, végső soron inkább kívülálló Lolának, és kisebb mértékben szót kap Helén, a feleség is. A narrátorhang időről időre „mi”-ként pozícionálja magát, mintegy a család kollektív tudataként mondva ki közös tapasztalatot, közös dilemmát, közös felelősséget.

A dinamikusan változó, a szövegnek különös feszültséget kölcsönző megszólalások által széles panoráma – bár talán pontosabb azt mondani, széles panoptikum – bontakozik ki előttünk, amely a tárgyalt néhány hónap (az 1943 decemberétől 1944 tavaszáig tartó, Magyarország német megszállását is magába foglaló időszak) felszínre hozott magatartási formáiból számos lehetséges változatot mutat: pragmatikus hozzáállást, értetlenséget, érzéketlenséget, hideg számítást, önző gonoszságot,  bűntudatot, felelősségvállalást, jó szándékot, megértést, megbocsátást... Részben a történelmileg adott szereplők útját követhetjük, részben a történetbe vélhetően fiktíven fűzött, de valós személyek szólamai kerekítik tovább az értelmezési teret (pl. Heltai Jenő, akinek a vérzivataros időkről írt naplója a közelmúlt egyik szenzációja volt), és persze akadnak további fiktív figurák is a megidézettek között (pl. a család lelkiismereteként, „szociális nővéreként” funkcionáló – és a végén a menekülést másként értelmező – Weiss Judit).

Závada Pál

Kossuth-díjas író, szerkesztő, szociológus.
1954-ben született Tótkomlóson. Az ELTE szociológia szakán szerzett diplomát, első megjelent könyve, a Kulákprés család- és falutörténeti szociográfia volt.

Jadviga párnája című első regénye 1997-ben jelent meg, és a magyar irodalom élvonalába emelte a szerzőt. Ezt követte a Milota (2002), A fényképész utókora (2004), az Idegen testünk (2008), a Természetes fény (2014), valamint az Egy piaci nap (2016). Közben egyebek mellett népmese-feldolgozásai, drámái is megjelentek.

Navigare necesse est, vagyis: hajózni muszáj. Ezzel Valériusz Ákos főmérnök érvel egy viszonylagosan boldogabb időben, miközben a Weiss-örökösök éppen a Harmadik Birodalommal kötnek szerződést a stratégiailag fontos termelésről Berlinben, a Szovjetunió lerohanásának előestéjén. A latin mondás egyébként így folytatódik: Vivere non est necesse. Vagyis: élni nem muszáj.
Vagy mégis. Ha lehet.

Závada Pál: Hajó a ködben
Magvető, 2019, 408 oldal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A Híd rábólintott a választási pártra, az MKP nem

Újabb bírók Kočner mobiljában

A Híd elnöksége igent mondott az MKP-val közös választási pártra

Internazionale–Dortmund BL-meccs a tévében

A szlovákiai férfiak nem szívesen beszélnek betegségükről

A rekord elmaradt, de őrzi veretlenségét a Liverpool

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!