<p>Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia 683 új tagot hívott meg soraiba hat hónappal azután, hogy bejelentette, 2020-ig megduplázza női és kisebbségekhez tartozó tagjainak számát. A meghívottak között vannak a Saul fia című Oscar-díjas magyar film alkotói is: Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró, Zányi Tamás hangmérnök, Clara Royer forgatókönyvíró, valamint Erdély Mátyás operatőr.</p>
Nagy megtiszteltetés érte a Saul fia alkotóit
Nemes Jeles László két meghívást is kapott: egyiket rendezőként, a másikat forgatókönyvíróként, így egyike annak a 18 filmesnek, akiket több szakma is meghívott. Nekik dönteniük kell, melyik tagozat ajánlatát fogadják el.
A meghívottak 46 százaléka nő, 41 százaléka kisebbségi, 59 országot képviselnek - olvasható az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) honlapján. Ha mindenki elfogadja az ajánlatot, a tagság 27 százaléka lesz nő, 11 százaléka nem fehér. Az eddigi arány 25 és 8 százalék volt.
A meghívott színészek között Idris Elba, Chadwick Boseman, Eva Mendes és America Ferrera is szerepel. Az akadémia a tagság sokszínűségét akarja növelni azzal, hogy meghívta Csao Fej kínai operatőrt, Taneda Johei japán díszlet- és látványtervezőt, Patricia Riggen mexikói rendezőt vagy Fitzgerald Diggs zenészt, aki a Wu Tang Clan tagja és RZA néven ismert.
Az idei meghívottak száma az eddigi legnagyobb, több mint a duplája a tavalyinak - mondta Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke.
Kiemelte, hogy a testület évek óta igyekszik a főként fehér férfiakból álló tagságát sokszínűbbé tenni. A filmakadémia tagsága hosszú ideje vita tárgya Hollywoodban. Idén januárban ismét komoly feszültséget okozott, hogy már második éve csak fehér színészek kaptak Oscar-jelölést a színészi kategóriákban.
A kormányzótanács ezért január 21-én rendkívüli ülést tartott, amelyen döntöttek arról, hogy nagyobb arányú női és kisebbségi tagság felé nyit az akadémia.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.