Nagy írósereglet a Hegyalján

Három X meg három I, vagyis a harmincharmadik, krisztusi korú írótábor vendége voltam három szép napig Magyarország, mondhatni, legbukolikusabb borvidékén, Tokajban. A helyszín csodás, a téma – József Attila és olvasója – pedig igazán hálás, meg aztán a centenárium évében ugyan mi a manó lehetett volna más?

Kalász Márton előadásaA szerző felvételeElőadásból sem volt hiány, elemezték Attilánkat minden szempontból. Honnan tanulta a rímeket, miket olvashatott, beteg volt-e a lelke vagy csupán reumás? (Ez utóbbi kérdés arra utal, hogy József Attila lelki betegségéről egy kiváló reumatológus beszélt.) Volt olvasáskutatás, igen fontos tanulságokkal, amelyek arra utalnak, nincs veszve még a költészet iránti igény, pláne nem a középiskolások nemzedékében. Elemezték a Költőnk és kora minden ká betűjét, de olyan alaposan, hogy az ember a végén már azt se tudta, kis ká-e a szóban forgó betű vagy éppen nagy Ká?! (Mindez egyébként nyelvészeti kutatás témája volt, és egyáltalán nem volt erkölcsrendészeti beütése.) Számba vétetett, mi minden is történt azon a messzi Magyarországon s más egyéb helyein a nagyvilágnak József Attila születésének századik évfordulóján. Sokan felolvashatták – és fel is olvasták – ez alkalomból született verseiket; itt ismét beigazolódott, hogy fecseg a felszín és hallgat a mély.

A Tokaji ĺrótábor szervezőit olykor majdnem búskomoran, fel-alá sétálgatva lehetett látni, őket az a bizony ugyancsak lehangoló tény tette ilyen morcossá, hogy hitelbe, jó szóért meg hozomra szervezték a tábort. „Hála” ezért a kultuszminisztériumnak jár, amely jóváhagyta ugyan az 1,6 millió forintnyi támogatást, de ez a pénzecske talán majd csak 2006 első negyedében kerül kifizetésre. Volt is sűrű nyilatkozgatás ez ügyben, sőt a magyar sajtó egyenesen botrányról beszélt. Határon túliként (meg a kultúrát eltiporni vágyó néhány korábbi szlovákiai kormányt is megéltként) őszintén együttéreztem a szervezőkkel.

Jutott nekünk Mindennapi Attilánk című műsor is. Bár inkább pincét látogatni mentünk volna. Szép az ifjúság formabontása, ám ha mögötte semmi nincs, csak a dilettantizmus meg az öndicséret fokhagymaszaga, az bosszantó. Az első este kemény falatját azonban emlékezetes előadások feledtették. Buda Ferenc, Ködöböcz Gábor, Lengyel Balázs, Tornai József, Pomogáts Béla, Cs. Varga István, Buda Attila, Dobozy Eszter, Kalász Márton, Tverdota György, Mizser Attila, Polgár Anikó, Tóth Krisztina és Vörös István újabbnál újabb József Attila-értelmezésekkel meglepő szövegei sokat adtak az odafigyelőknek. Szép kis tanulmánykötetet lehetne belőle összerakni. Szinte irigylem a tábor szervezőit, amikor majd ezt megcselekszik, és újra megfürödhetnek az elmondottak fénysugarában.

Elmaradhatatlan része az írótábornak a borkóstoló est, ennek idei házigazdái – a Tokaji Borbarátnők Társaságának tagjai – bájos kedvességgel tették dolgukat. Nem úgy a borkóstolónak a televízióból közismert konferansziéja, aki bizony nem volt helyzete magaslatán: isten tudja, mit sajnálkozott egész este – a „sajnos” szót ugyanis szinte minden mondatába beleszőtte. A bor azonban jó volt, ez pedig feledtetni tudja a rossz beszédet. E véleményemmel pedig, remélem, nem maradtam magam.

Tokaj írótáboráról sokan azt mondják, konzervatív meg nép-nemzeti jellegű. Ezt egyértelműen cáfolni tudom. Ez a tábor nyílt, véleménycserére, vitákra ösztönző, egyszerre befogadó és elbocsátó. Öntisztuló folyamatokra is képes, és remélem, ez a tehetsége, képessége továbbra is megmarad. Ami olykor bosszantó egy ilyen helyen, az a fegyelmezetlenség. A József Attila-i „légy fegyelmezett” figyelmeztetésnek sokan nem ismerték a tartalmát. Ha már őket meghallgatta a nagyérdemű, úgy elhúztak a Tisza-parti teraszra, hogy onnan csak a vacsoraidő meg az esetleges potyabor tudta őket visszacsalogatni. Minden előadást végigülni kétségtelenül nem kis dolog. Pedig érdemes lett volna! Igaz, olykor ez fárasztó odafigyelést kíván.

Az utóbbi években a tábor hagyományává vált, hogy minden évben lelepleznek egy emléktáblát. Idén egy nagyon puritán, nemesen szép és egyszerű bronztábla hirdeti: Nagyon fáj! Lászlóffy Aladár avató beszédében pedig már oly vitriolossá vált az irónia, hogy egyszerre nevettünk és sírtunk hazaiak, erdélyiek, felvidékiek és az isten tudja, a világ melyik szegletéből való József Attila-tisztelők. Nem voltak nagy fenekedések, nagy esküvések sem, volt egy jó programú, feszes, tartalmas, sokrétű, szerteágazó, de egyetlen témát, egyetlen jelenséget, az örökkévalóvá vált József Attilát elemző találkozás, olyan élő legendák részvételével, mint Hubay Miklós, Lengyel Balázs, Tornai József, Székelyhídi Ágoston és még sokan mások.

Jövőre velük ugyanott? Remélhetőleg! Idén csak négyen a Felvidékről, egy év múlva tán többen. Érdemes!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?