Nagy halál, fekete humorral

Vígjátékok ritkán nyernek a budapesti filmszemlén. Azokat a közönség díjazza. Erre a sorsra jutott most Herendi Gábor alkotása, a Valami Amerika is. Nem művészfilm, csak éppen igazi mestermunka. A műfaj egyik profi darabja.

„Az ilyen embert, aki ennyire másként gondolkozik, vagy megfeszítik, vagy kiveti magából a közösség.” Tumbász Hédi felvétele Három testvér itt és most. Tamás (Pindroch Csaba) reklámfilmrendező. Ákos (Szabó Győző) menő építési vállalkozó. András (Hujber Ferenc) a meg nem értett művészlélek. Tamás a nagy lehetőségre, Ákos a nagy fogásra, András a nagy változásra vár. A kalandok lavináját egy „odaátról” érkező, rokonszenves szélhámos (Szervét Tibor) indítja el. Friss humor, szellemes dialógusok, remek poénok.

Hujber Ferenc számára – a Közel a szerelemhez és a Fehér alsó után – filmben a harmadik nagy lehetőség.

Érezte, hogy megint „aranyhalat” fogott? Vagy már csak forgatás közben adta át magát az örömnek?

A felkérés 2000 nyarán jött. Elhívtak egy válogatásra, aztán értesítettek, hogy igen, enyém a szerep. Utána ismét megkerestek, hogy sajnos csúszik a forgatás, nem jött össze a pénz. Ismerve a magyar film helyzetét, gondoltam, nem biztos, hogy lesz belőle valami. Aztán lett. Valami Amerika. De csak a következő évben. Én már addigra meg is feledkeztem róla, így ismételten belelovaltam magam, hogy jaj, de jó, megint forgatni fogok! A sztoritól megijedtem egy kicsit. Eleinte azt hittem, ismét egy ártatlan fiút kell eljátszanom, akit mindenki kihasznál, és mert megvan a maga világa, észre sem veszi, hogy mindenki az ő hátán él. Jutott nekem éppen elég ebből a figurából, nem vágytam még egy ugyanilyenre. Aztán kiderült, hogy ő korántsem ártatlan, szenved és emészti magát, miközben megvan a magához való esze, és a nagy monológja is csak szemétkedés a végén. Előadja a nagy halált, miközben mindvégig sikerül megőriznie fekete humorát. Hatalmas poént, nagy csattanót produkál a fiú, mert okos, talpraesett, csavaros eszű. Lépek, ha arra kényszerítettek, hogy lépjek, gondolja, de nem úgy, ahogy nektek tetszene. És én pontosan ezért szeretem őt. Mindenről megvan a véleménye. A testvéreiről, a környezetéről, a világról... és persze sokkal többet tud az életről, mint bármelyik bátyja.

Nemcsak a hangulata, a ritmusa, a lendülete is nagyon jó a filmnek.

Mi ezt egyáltalán nem tudtuk munka közben. Csak azt sejtettük, hogy a vágással valószínűleg nem lesz gond. Az a furcsa az ilyen forgatásokon, hogy minden szereplő azt hiszi, tudja, mi történik azokon a napokon, amikor ő nem dolgozik. Közben fogalma sincs, mivel vannak elfoglalva a többiek. Ezért érdemes bejárni akkor is, amikor nem játszol, mert látod, hogy a társaid milyen tempóban forgatnak, és amikor legközelebb rád kerül a sor, nem szűzként veszed fel a ritmust. Azt ugyanis nehéz elkapni. Tudniillik a rendező már benne van egy lendületben, amelyet tegnapról hozott, és vele együtt, hirtelen kell beindulnod, vagy pedig fel kell, hogy szítsanak, ami hosszú időbe telik és fáradságos egy kicsit.

Az se mindegy, kitől jön a kezdőrúgás. Pindroch Csaba és Szabó Győző, gondolom, jó társak egy ilyen vígjátékhoz.

Én most abban reménykedem, hogy lesz még közös meccsünk. Irtóra szeretném! Erről még nem beszélhetek, de ha elindul tavasszal egy film, akkor ismét találkozunk a kamera előtt. Én borzasztóan örülnék, ha jönne egy rendező, és azt mondaná: igen, ezek a fiúk már bizonyítottak, tudnak valamit, és mert értékesek, kitalálok rájuk még egy filmet. Magyarországon, sajnos, ez nem szokás. Nálunk ahelyett, hogy összefognák, inkább szétrobbantják az embereket. Itt csak a fanyalgás van. Azt hiszik, aki egyszer már bevált, az legközelebb unalmas lehet. Meg sem fordul a fejükben, hogy ez fordítva is működhet. Hogy három ilyen fickóra építeni is lehet.

Szerintem nincs olyan történet, amelyet ne tudnának hitelessé tenni.

Ami nekem a legjobban szerethető ebben a hármasban: bármikor felcserélhetőek, egymás szerepét is remekül eljátszanánk. Mindenki tud valamit, és annak az ellenkezőjét is. Pindroch Csaba homlokegyenest más is tud lenni, nemcsak racionális. A kiszámíthatatlan, agyament pszichopata fickót is remekül hozná. Akárcsak Szabó Győző. Én most egy kedves, rendes fiatal srácot játszom, de a gazembert is boldogan megformálnám. És ha mi ennyire össze tudunk gabalyodni, akkor ez hányféle verziót eredményezhet? De ez csak álom, aligha lesz belőle valami.

András hol egy pékségben dolgozik, hol kék majomnak öltözve ugrál az utcán, hol a könyveit bújja.

Szerintem sokan szeretnének olyan lenni, mint ő. Addig dolgozik egy helyen, amíg nem érzi, hogy katt, vége! Bármit képes elvállalni, mert tudja, hogy az úgysem tart sokáig, megint jön valami más, és már megy is tovább. Ettől olyan életszagú a történet. András arra vár, mikor élheti végre azt az életet, ami neki a legjobban imponál.

Voltaképpen mire vágyik? Hiszen teljesen szabadon, mindenféle kötöttségek nélkül közlekedik.

András okos fiú. Ő nem az a srác, aki el tudja fogadni a mai világ téves értékrendszerét. Számára nem az a fontos, amire az emberek többsége eszeveszettül hajt. Őt nem érdekli sem a pénz, sem az élvhajhászat. De az ilyen embert, aki ennyire másként gondolkozik, vagy megfeszítik, vagy kiveti magából a közösség. „Mindegy, mi lesz vele, csak távozzon innen!” Ezért lesz aztán kiszámíthatatlan. Pontosan az ellenkezőjét teszi annak, amit várnak tőle. Felfénylik az arcán a sátáni vigyor, és robban. Amikor a film vége felé lehajtja a fejét a hídon, ő már tudja, mit fog tenni. Eszébe sem jut, hogy végezzen magával. Az csak a néző agyán fut át. Ő úgy gondolja, bármit megtehet, mivel minden törvény fölött áll. Azt is tudja, hogy nyerni fog. Efelől nincsenek kétségei. És ki is húzzák a számait, övé lesz a nagy összeg. Ezért mondom, hogy András nem evilági fickó.

Ekkora siker mellett mennyire foglalkoztatja a Miloslav Lutherral forgatott Szökés Budára sorsa?

Nagyon izgulok miatta. Jó munka volt, boldog lennék, ha a végeredmény is ezt tükrözné. Most inkább szeretném elfelejteni, hogy a bemutatón majd rácsodálkozhassak. Nem merem szeretni, nehogy „elszeressen”. Egy biztos, amióta hazajöttem Prágából, sokkal nehezebb az életem. Olyan emberekkel vágyom dolgozni itthon is, mint Csehországban. Azt mondják, örüljön, aki színész lehet. Csak arról nem beszélünk, hogy itt is vannak fokmérők. Akinek rossz munkák jutnak, az minek örüljön? Az inkább hagyja abba, ne csinálja. Én a színházzal vagyok most így. Nem csinálom, mert nincs benne örömöm. Filmezni akarok. Ott kompenzálok. Ez viszont nagyon kevés ember kiváltsága. Nekem is volt sok bajom, kínlódtam én is eleget. De éreztem, hogy lesz ez jobb is. Szinte pofátlanul azt mondtam: nem baj, figyeljétek meg, mi jön ezek után. És most itt van. Huszonhét évesen remek filmekben dolgozom. Nyilván ennek is lesz böjtje, de érzem, utána megint egy nagyot lépek majd előre. Én már a helyemen vagyok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?