Nagy eséllyel versenyez a Hajnal

lll

Az égiek is áldásukat adták Karlovy Vary 57. mustrájára: sűrű esőben, ernyő alatt lépdeltek a vörös szőnyegen a péntek esti nyitógála sztárvendégei, köztük a két Oscar-díjas, Alicia Vikander és Russel Crowe.

Bent, a Thermal Szálló nagymozijában az első nagy ováció Jiří Bartoškát, a fesztivál elnökét fogadta, aki minden évben nemes egyszerűséggel, ám annál nagyobb eleganciával nyitja meg és zárja a rendezvényt. Ez alkalommal egyenesen a kórházból érkezett, szemmel láthatóan még mindig nem a legjobb állapotban. A sajtóhírek vírusfertőzésről beszéltek, a bennfentesek azonban egészen másról, sokkal súlyosabb diagnózisról suttognak. Bartoška ezúttal is szűkszavú volt, három mondattal nyitott, majd miután átadta a két Kristály- glóbuszt, kissé bizonytalan léptekkel lesétált a színpadról.

Alicia Vikander, a vonzó svéd színésznő kapta az elsőt, aki a 2012-ben bemutatott Egy veszedelmes viszonyt épp csehországi helyszíneken forgatta. Európai hírű színésznővé a Joe Wright által rendezett Anna Kareninában Kitty megformálásával vált. A világsikert, s azzal együtt az Amerikai Filmakadémia aranyszobrocskáját A dán lánynak köszönheti, amelyben a köztiszteletben álló polgárok portréfestőjeként nőnek öltözteti ifjú férjét, aki később fizikailag is nemet változtat. Friss filmjével, a Firebranddel már megünnepelték az idén Cannes-ban. A VIII. Henrik és hatodik felesége, Catherine Parr szörnyűséges házasságát feldolgozó alkotás most, Karlovy Varyban került másodszor közönség elé. Vikander remek alakítást nyújt a vásznon, akárcsak Jude Law, az elhízott, a hitvesi ágyban elvadult, köszvényes lábú király szerepében.

A harmincöt éves Vikander a fesztivál elnökének az elismerését vehette át magasan ívelő színészi pályája eddigi gyöngyszemeiért, Russel Crowe, az ausztrál Gladiátor otthoni gyűjteménye életműdíjjal gazdagodott Karlovy Varyban. A mozivászon legyőzhetetlen hőse már két nappal a fesztivál megkezdése előtt megérkezett a városba, és fiatal párjával testőrök nélkül sétálgatott a Kolonnádon. Igaz, mindent megtett, hogy ne ismerjék fel. Sötét napszemüveg, fekete ing, fekete nadrág, persze így sem tudott elvegyülni a tömegben. Naná, hogy mindenki forgott utána! Pedig külsőleg nagyot változott az elmúlt évek során, hiszen jó pár kilót felszedett. Sétája során bárkivel szóba elegyedett, és még az egyik pizzéria teraszán sem vette zokon, hogy született róla néhány lesifotó, miközben jóízűen falatozott. A legtöbb felvétel azonban pár órával később, azután készült róla, hogy átvette a Kristályglóbuszt. Nem sokkal éjfél előtt ugyanis koncertet adott a zenekarával a fesztiválpalota előtt, és kiderült róla, amit eddig kevesen tudtak: Russel Crowe pompásan énekel. Főleg a balladai színezetű dalok állnak jól neki, de bírja hangszálakkal akkor is, amikor keményebbek és szőrösebbek a songok.

Az évek során már megszokott tizenkét versenyfilm helyett az idén eggyel kevesebb szerepel a fesztivál műsorán. Kína ugyanis az utolsó pillanatban visszalépett. Mivel a program szervezői úgy döntöttek: ebben az évben elhatárolódnak Oroszországtól (ukrán filmből kettőt hívtak meg), a kínai vezetés ezt zokon vette, és indoklásképp csak annyit üzent: ha az oroszok nem lehetnek ott, akkor mi sem leszünk ott. Van azonban kanadai, spanyol, amerikai, bolgár, olasz, két cseh–szlovák és nem egy hármas koprodukció a versenyben, amelyből majd nemzetközi zsűri (köztük Patricia Clarkson kétszeres Emmy-díjas és Oscar-jelölt amerikai színésznő) választja ki a díjra érdemeseket.

Bővült viszont a fesztiválklipek sora. Ezúttal Johnny Depp került sorra megmosolyogtató történetével. Hosszú évek után ez az első pár perces (és az első színes) opus, amely olyan filmsztárról készült, akit imádott a fesztivál, ám Kristályglóbusz nélkül utazott haza. Johnny Depp tavalyelőtti meghívását főleg a külföldi feministák ellenezték, mivel akkoriban még mindig perben állt a feleségével, és a bírósági döntés csak jóval később született meg. Karlovy Varyt mindez nem érdekelte, milliók imádott John- nyja, a megnyerő modorú kalóz pedig a cseh közönséget is lenyűgözte. Az Ivan Zahariáš rendezésében Budapesten, a Gellért Szállóban forgatott klipben interjúra érkezik a színész, hegedűtokkal a kezében. Koncertpróbáról jön meglehetősen jól hangolva. Pár kérdés, pár válasz, az egész helyzet a Kristályglóbusz körül forog. Hiszen Karlovy Vary bőkezűen osztja a díjakat, provokálja a riporternő, nem is érti, Deppnek miért nem jutott? Mire a színész kedélyesen felnyitja a hegedűtokot, és kiveszi belőle a a kristálygömböt magasba emelő, meztelen nőalakot. Az üvegszobor talapzatán természetesen ott a neve – saját kezűleg „rásütött” kis fémlemezen. „Még hogy nem kaptam semmit?! – böki oda némán, sugárzó arccal. – Hát tessék!”

Bár a versenyfilmek közül eddig csak négyet mutattak be, az már így sem kétséges, hogy a cseh és szlovák összefogásban készült Hajnal, akárcsak női főszereplője, nagy eséllyel lépett ringbe a Kristályglóbuszért. Egy Tátra alatti kisvárosban, 1937-ben a híres cipőgyáros, Tomáš Baťa idejében játszódik a rendkívül izgalmas témát felvető film cselekménye. Középpontjában egy fiatal, első gyermekét váró házaspár áll – de csak látszólag! Gyárigazgató a férj, felesége diploma nélküli „doktornője” a gyári munkásoknak. Egészen addig idillikusnak tűnik a kapcsolatuk, amíg a gyár udvarán, egy homokrakásból elő nem kerül egy halott csecsemő. Ezer gyerek között az akkori statisztika szerint egy van ilyen: fiú is, lány is egyszerre. Vagyis hermafrodita. De ki szülte, és miért nem vállalta, hogy az övé?

Matěj Chlupáček rendezte ezt a témájában különleges, feldolgozásában bátor alkotást, amely egyetlen percig sem hagyja körön kívül a nézőt. Mélyre ás, hogy érzékenyen tehessen fel olyan kérdéseket, amelyekkel előtte ilyen felvetésben talán még senki sem foglalkozott. Identitászavarról, beilleszkedési vágyról, kivetettségről, előítéletekről és elfogadásról beszél úgy, hogy közben konkrét állásfoglalást vár tőlünk. A huszonéves Eliška Křenková formálja meg a váratlanul színt valló gyáros feleségét, aki felgöngyölíti a rejtélyes csecsemőhalálhoz vezető szálakat.

Döbbenetes erejű alkotás a Hajnal, nem kis köröket fog futni a világban.

 

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?