Múzeumok éjszakája: Gyerekkurátor kerestetik

Pozsony |

<p>A múzeumi világnaphoz kapcsolódva rendezik meg most szombaton a Múzeumok éjszakáját. A projektbe bekapcsolódó múzeumok és galériák Szlovákia-szerte meghosszabbított nyitvatartással, állandó és időszaki kiállításokkal, valamint az alkalomra összeállított különféle programokkal várják a látogatókat. A pozsonyi intézmények rendezvényei közül válogatunk.</p>

Csinálj cserépjárgányt!

Idén több helyszínen is hasznos és szórakoztató foglalkozásokat kínálnak gyerekeknek. A Szlovák Nemzeti Múzeum Régészeti Múzeumában az apróságok a régi korokból előkerült leletek alapján cserépedényeket formázhatnak. A Közlekedési Múzeumban agyagból különféle közlekedési eszközöket készíthetnek, amelyeket aztán kiégetnek, s a foglalkozás végén a gyerkőcök saját cserépjárgánnyal távozhatnak. A Szlovák Nemzeti Galériában lehetőségük nyílik, hogy kipróbálják a műlicitálást – az intézmény gyerekek részére szervez aukciót. A Kunsthalléban kísérleti foglalkozásra olyan vállalkozó szellemű gyerekkurátorokat várnak, akik „átrendezik” a Mint otthon című szobrászati kiállítás anyagát, illetve, akik tárlatvezetésen ismertetik a műtárgyakat. A Nedbalka Galériában egészen másfajta kreativitásukat mutathatják meg a gyerekek, zenélő képeket alkothatnak, vagyis zenét szerezhetnek Albín Brunovský rajzaihoz, és felfedezhetik, hogyan erősíti a muzsika a látványt.

A nemzeti múzeumban

A Szlovák Nemzeti Múzeum kínálja a legtöbb programot; természetesen valamennyi pozsonyi és vidéki részlege – köztük a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma – is hozzátesz valamit a kínálathoz. Érdemes beülni a Természettudományi Múzeum érdekes témákról szóló előadásaira. A Himaláját, illetve a Mount Everestet a geológus szemszögéből, kőzettani szempontból ismerhetik meg az érdeklődők – kutatásairól Ján Madarás tart beszámolót. Szó lesz arról is, milyen gigantikus állatok éltek-élhettek a jégkorszakban a mai Szlovákia területén, de arról is, milyen meteoritokat találtak az ország területén. Izgalmasnak ígérkezik az a tudományos előadás, amely a filmipar tévedéseire, bakijaira, képtelenségeire világít rá, vagyis a katasztrófafilmekben ábrázolt természeti csapásokat elemzi a fizika törvényei alapján.

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában 10 órától éjfélig látogatható lektori kísérettel a Hagyományok és értékek – A magyarok Szlovákiában című állandó kiállítás, a Felcserélt otthonok, valamint a Kedves, Tisztelt barátom! – Arany János és Madách Imre irodalmi barátsága című időszaki tárlat is. A múzeum udvarán zenei programok is lesznek. 18 órától Turtev Erik dorombművész koncerttel egybekötött előadáson a magyar népzene sajátos hangszereit mutatja be. 19 órától az Attól Függ zenekar megzenésített verseket ad elő. A sort a 2012-ben Somorján alapított blueszenekar, a The Butchers 20 órakor kezdődő koncertje zárja.

Kosztümök és járművek

A Színházi Intézet rendhagyó módon prezentálja gyűjteményének egy részét. Szombatra készített kiállításán az Astorka Színháznak azokat a díszleteit és kosztümjeit tárják közönség elé, amelyek közt, illetve amelyekben Zuzana Kronerová és Zita Furková játszott. A két színésznő a helyszínen a díszletekhez és a kosztümökhöz fűződő élményeit, emlékeit is feleleveníti.

A Közlekedési Múzeum több izgalmas bemutatóval várja a közönséget. Interaktív játékkiállításuk mellett egy prezentáción azokat a modelleket vonultatják fel, amelyeket a Volkswagen Szlovákiában gyártott negyedszázadnyi ittléte alatt. Tíz cseh és szlovák formatervező-iskola diákjai a jövő közlekedését vetítik előre egy kiállításon: modelljeikben az elkövetkező évek autói, motorjai, vonatszerelvényei, autóbuszai és haszonjárművei öltenek formát.

A Pozsonyi Városi Múzeum „lebilincselő” programot kínál a Bűnözés és büntetés a régi Pozsonyban című előadásával, amely az intézmény 16–18. századból származó kínzóeszközöket felsorakoztató kiállításához kapcsolódik.

A Múzeumok éjszakája pozsonyi rendezvényeire csak egy helyütt kell megvenni a belépőjegyet, az érvényes a többi helyszínen is. E belépővel igénybe vehetők a projekt logójával ellátott, a Szlovák Nemzeti Múzeum Vajanský rakparti épületétől induló Prešporáčik turistabuszok. A teljes szlovákiai program megtalálható a www.nocmuzei.sk honlapon.

A vidéki múzeumok programjáról folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat a Régió oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?