Művészek fészke

<p>110. éve, 1901. szeptember 7-én alapították azt a budapesti Kertész utcai klubot, amely Európa-szerte az egyik legrégebbi és legjellegzetesebb művészklub.</p>

A különböző művészeti tevékenységet folytató alkotók kerekasztal-beszélgetéseinek és eszmecseréinek csupán kávéházak kopott asztalai adtak helyet, majd egyik találkozásuk alkalmával egy olyan klubot képzeltek el, mely az esztétikum, a szépség szellemének tárháza lehetne. Összefogásuknak köszönhetően önerőből és saját pénzügyi fedezetből megalapították a Fészek klubbot. Zilahy Gyula, a Nemzeti Színház tagjának javaslatára kapta a klub a FÉSZEK megnevezést, mely mozaikszóként eredetileg a következő művészeti ágazatok sorát viseli: Festők, Építészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek, Komédiások klubja.

Az alapítók között szerepel Benczúr Gyula festőművész, Bródy Sándor író, Csortos Gyula színész, Fadrusz János, pozsonyi születésű szobrászművész, Fényes Adolf, Kernstok Károly , Rippl-Rónai József és Szinyei Merse Pál festőművészek, Heltai Jenő és Molnár Ferenc írók, Hubay Jenő és Kacsóh Pongrác zeneszerzők, Lechner Ödön, a pozsonyi Szent Erzsébet-templom építésze, Ódry Árpád, Pethes Imre és Rózsahegyi Kálmán színművészek, Stróbl Alajos szobrász, festőművész és még sokan mások.

A már több mint 100 éves intézmény jelenleg is különböző rendezvényeknek ad helyet: koncertek, irodalmi és színházi estek, kiállítások, klasszikus és kortárs művészeti alkotások színtere. A jubileum kapcsán indul kéthetente Varázsfészek címmel egy új klubfoglalkozás, ahol profik segítik a tehetséges amatőrök érvényesülését. Műsorszervezők, menedzserek révén lehetőséget ad arra, hogy a kezdők felvegyék a versenyt a média által kitermelt előadókkal. A FÉSZEK klubban jelentkezhet mindenki, aki szeretné bemutatni tudását „a világot jelentő deszkákon”.

Varga Henrietta

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?